Már lehet kalkulálni, kedvezőbb díjakat hoz 2013

Elindultak a kalkulátorok, érdemes őket használni a KGFB díjapasztásához

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tovább apadnak jövő évtől a kötelező biztosítási tarifák, érdemes kalkulálni és átszerződni, idén is sokat lehet spórolni.

Miként arról kedden beszámoltunk, október 30-án jelentek meg a biztosítótársaságok 2013-as, az év végén biztosítót váltók számára érvényes tarifái. Újdonság, hogy jövő évtől az év közben váltók (azaz a 2010. január 1. után szerződöttek) számára év közben is hirdethetnek friss díjakat a biztosítók.
Miután az előzetes elemzések nem jósoltak komoly díjcsökkenést 2013-ra, a számok alapján már a gyors-elemzésekből is látszott, hogy 8-20 százalékos, főként a fővárosi szerződők esetében mutatkozó díjcsökkenés maradt a rendszerben a jövő évre is. Talán nincs autós, aki az újságokban megjelent táblázatokból kalkulálna, azok leginkább az alkusztársaságoknak szólnak, a számokból kiindulva már futnak a kalkulátorok, a Használtautó.hu megfelelő aloldalán is.
Kötelező biztosítási ajánlatok 2012 - Chevrolet Spark 0.8 Aut., 30 éves budapesti férfi tulaj
Biztosító Éves díj
Közlekedési Biztosító Egyesület 26 645 Ft
K&H Biztosító Zrt. 30 960 Ft
Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 31 956 Ft
Groupama Garancia Biztosító Zrt. 36 444 Ft
Allianz Hungária Biztosító Zrt. 43 320 Ft
Genertel 46 324 Ft
UNIQA Biztosító Zrt. 50 016 Ft
Magyar Posta Biztosító Zrt. 50 016 Ft
Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe 52 788 Ft
Union Biztosító 54 134 Ft
Signal Biztosító Zrt. 58 913 Ft
AEGON Magyarország Biztosító Zrt. 59 376 Ft
MKB Biztosító Zrt. 81 912 Ft
Generali Biztosító 89 395 Ft
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. 407 556 Ft

Érdemes kalkulálni, ugyanis próbánk szerint sem kacsa az akár 20 százalékos díjcsökkenés. Mi budapesti, 30 éves férfi tulajdonos esetén A0 bónuszkategóriával, maradi módon negyedéves, csekkes fizetéssel kalkuláltunk egy 2005-ös Chevrolet Sparkra. A legolcsóbb ajánlat a tavalyi díjak szerint még 26 645 forint lett volna egy évre a Köbénél, a 2013-asokkal számolva azonban 21 360 forintért is van már ajánlat a Wáberer Hungária Biztosító Zrt-től. A díjakat egyébként tovább lehet és ajánlott is csökkentei éves, átutalásos fizetéssel; ma már szerencsére sok esetben olyan alacsonyak a díjak, hogy nincs értelme a drágább részletenkénti fizetést választani.
Kötelező biztosítási ajánlatok 2013 - Chevrolet Spark 0.8 Aut., 30 éves budapesti férfi tulaj
Biztosító Éves díj
Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 21 360 Ft
Groupama Garancia Biztosító Zrt. 23 040 Ft
Union Biztosító 24 562 Ft
Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe 25 612 Ft
KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület 26 280 Ft
Allianz Hungária Biztosító Zrt. 26 520 Ft
K&H Biztosító Zrt. 30 300 Ft
Magyar Posta Biztosító Zrt. 30 487 Ft
UNIQA Biztosító Zrt. 35 418 Ft
Signal Biztosító Zrt. 37 452 Ft
Genertel Biztosító Zrt. 50 223 Ft
MKB Biztosító Zrt. 53 917 Ft
Generali-Providencia Biztosító Zrt. 69 471 Ft
AEGON Magyarország Biztosító Zrt. 106 440 Ft

Hirdetés
Kalkulálni tehát érdemes, jól látható, hogy a kuncsaftokat gyűjtő biztosítóknál évről évre lehet a korábbiaknál jobb ajánlatokat szerezni, az általános díjcsökkenés oka pedig nem más, mint az, hogy a viszonylag konstans autóállomány mind kevesebbet fut, ezért, valamint a felelősebb autóvezetés következtében mind kevesebb számú baleset adódik, mely által a kárkifizetések is csökkentek az elmúlt években.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 12:05
    Permalink

    Én ugyan így jártam. Nálam 1000ft volt a difi.
    Most a bisztositok.hu adta a legjobb ajánlatot. Majdnem 10ezer forinttal olcsóbbat találtam.Remélem nem változik mielőtt átszerződök!!!

  • 2017.10.30. at 12:05
    Permalink

    Üdv mindenkinek! Tegnapi tapasztalatomat szeretném megosztani, hátha esetleg találkozott valaki szintén hasonló anomáliával, vagy netán tudja a választ.
    Szóval tegnap reggel frissiben csináltam egy kalkulációt az egyik kalkulátoron (b………pont hu), és legkedvezőbb ajánlatra dobott egy 7200Ft-os díjat; mivel a konkurens kalkulátor (n……pont hu) még nem működött a reggeli órákban ezért gondoltam este megismétlem a számítást immár mindkét kalkulátort összevetve.

    Legnagyobb meglepetésemre az első kalkulátor a reggeli 7200Ft-ot már 8900Ft-os díjra módosította. Mindent ugyanúgy csináltam, minden adatot pontosan ugyanúgy adtam meg, mégis reggeltől estig majd 2000Ft-ot drágult (adóval együtt) ugyanannál az alkusznál, ugyanazon biztosító (Wa…..) ajánlata!?

    Hogyan lehetséges ez? PSZÁF, stb, egyéb ötlet, hozzáfűznivaló…???

Vélemény, hozzászólás?