Már rendelhető Magyarországon az új Opel Frontera!
Itt a részletes árlista, mutatjuk mennyibe kerül az új Frontera
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Lágy hibridként és tisztán elektromos meghajtással is rendelhető mától az új Opel Frontera, amely akár hétüléses kivitelben is hazavihető.
Megjelentek az Opel hazai oldalán az Frontera részletes árlistái. Azért a többes szám, hiszen a márka jól láthatóan egyértelműen el akarja különíteni egymástól az elektromos és a lágy hibrid verziót. Nem meglepő módon utóbbi az olcsóbb, ez már 8 790 000 forinttól hazavihető az Edition felszereltségi szinttel, de a GS csomaggal is megúszható 9 590 000 forintból - mindezt a 100 lóerős teljesítménnyel. A 136 lovasért Edition csomagban már minimum 9 220 000 forintot kell kifizetni, míg a GS felszereltségi szinttel 9 990 000 forintot.

Az extrák listáját végigböngészve nem túl sok különbség akad a villanyos és a lágy hibrid kivitelek között, egyetlen kivétellel. Ez pedig a hétszemélyes kiosztás, amely csak és kizárólag a belső égésű motoros Frontérához érhető el 330 ezer forintért. A SUV-hoz kizárólag a narancs fényezés jár felár nélkül, a fehér további 100 ezer, míg az összes többi extra 180 ezer forintért kérhető az autóra. Az egyik legdrágább további plusz a GS technológia csomag a maga 420 ezer forintos árcédulájával. Ez magába foglalja többek között a kormányfűtést, az ülésfűtést, vagy épp a szélvédőfűtést, de a LED-es ködlámpa is a szett része. Akad még néhány ehhez hasonló csomag, viszont összességében egy teljesen felextrázott lágy hibrid Frontera simán kijön 13 millió forint környékén, míg az elektromos esetében inkább 15 millió forint felé tendál ez a szám.
Megnéztem a gyártó oldalán az adatokat, ezek szerint a Dusterhez hasonlít a mérete és a 3 hengeres motorok ereje is hasonló .