Márciusban is tovább drágulnak az üzemanyagok

Már háromszor annyit nő a benzin ára, mint a gázolajé

Folytatódik az üzemanyagárak emelkedése, a benzin drágulása már a gázolajénak háromszorosa, de még mindig utóbbiért kell majd többet fizetni.

Ahogyan a múlt héten a benzin ára heti szinten 9, a gázolajé 6 forinttal nőtt, azaz a benzin drágulása a dízelének másfélszerese volt, március első áremelése ismét a benzineseknek lesz fájóbb. A Holtankoljak.hu értesülése szerint ugyanis a 95-ös ára csupán most szerdán újabb 6 forinttal fog feljebb kerülni, míg a gázolaj ára csak harmad ennyit, literenkénti 2 forintot emelkedik akkor. A benzin jelentősebb áremelkedésével csökken a továbbra is drágább gázolaj felára. Mindez persze aligha vigasz az egyre magasabbra kerülő árakra: a 95-ös átlagára szerdától már 416-419, a gázolajé 429 forint lesz. Bár az egyes töltőállomások árszintje jelentős szórást mutat, 400 forint alatti literárral már gyakorlatilag sehol sem találkozhatunk, a drágább helyeken, például az autópályák mentén viszont 450, akár 470 forint felettiekkel is gond nélkül összefuthatunk. Továbbra is igaz tehát, hogy a tankolásnak elsősorban a helyére érdemes figyelni, ugyanakkor egy 50 literes benzintöltés kapcsán 300 forint a zsebünkben maradhat, ha még szerda előtt tesszük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?