Másodjára is próbálkozott a BMW egy V16-ossal, ez lett belőle

Csupán egyetlen darab készült abból a BMW 750iL prototípusból, amibe V16-os motor került

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Manapság már a V12-es motor is ritka, mint a fehér holló, de 30 éve még ettől is több kellett, hogy kitűnjünk a mezőnyből - például még négy további henger.

Évtizedekkel ezelőtt az autóiparban a nagyobb teljesítmény egyetlen módon volt elérhető: nagyobb lökettérfogattal, ami sok esetben több hengert is jelentett. Ismeretlen fogalom volt még akkor a downsizing (elvégre ki venne újabb autót több pénzért, ha annak kisebb motorja gyengébb is), ilyenkor születtek akkora motorszörnyek, mint például a Dodge Viper nyolcliteres V10-ese, de nem csak az egzotikus sportautók büszkélkedhettek extrém méretű erőforrásokkal. Sokkal elterjedtebb volt a V12-es blokk, mint ma, ezért a BMW emelni szerette volna a tétet, hogy a 7-es limuzinjukkal valami igazán kiemelkedőt villantsanak.
Hirdetés
Így kezdtek el kísérletezni a V16-os motorral, amit először az 1987-es 767iL "Goldfisch" koncepcióba ültettek. Abból végül nem lett semmi (talán túl extrém volt az óriási oldalsó légbeömlő a hátsó ajtók mögött), inkább a 7-es BMW szolid eleganciáját jobban tükröző 750iL-lel próbálkoztak a bajorok 1990-ben. A 6,6 literes erőforrás 343 lóerőt termelt (az 1987-es modellben pedig 402 lóerőt), ami mai szemmel nézve kevésnek tűnhet, de a gyártásban lévő V12-esük csak 295 lóerővel gazdálkodhatott. Egyébként nem volt pörgős a V16-os, 5000-es fordulatszám körül volt a maximum, amit egy ötsebességes automata váltó kezelt. Sajnos sem az 1987-es, sem az 1990-es tanulmány nem valósult meg, a BMW soha nem árult V16-os motort. A '90-es évek végére az autóipar elérte a lökettérfogat és a hengerszám csúcsát, azóta már egyre csak zsugorodnak a motorok. Van azonban még esély egy tizenhathengeres erőforrás megjelenésére, bármennyire is extrémnek hangzik: a Bugatti jelenleg éppen egy ilyen motoron dolgozik. Addig is viszont lehet nosztalgiázni ezekkel a képekkel arról a 7-es BMW-ről, ami legalább egy tesztpéldány erejéig létrejött. A Carscoops értesülései szerint Németországban hamarosan élőben is be fogják mutatni az eddig titokban tartott kísérleti autót.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.04.14. at 14:58
    Permalink

    Ezt a bajor központ nagyon elxeszte. A Techno Classica második napján adták ki a közleményt, amikor már régen ott hagytuk Essent. Ráadásul stand helyett csak egy “pokrócra” pakoltak ki, nekünk fel sem tűnt hogy bármivel is készültek a gyárból, mert csak a BMW klub molinója látszott messziről pár rikító színű youngtimerrel.

Vélemény, hozzászólás?