Még a régi akkumulátor is pénzt ér! Mutatjuk, miért

Meglestük hazánk egyetlen akkumulátor-gyárát és újrafeldolgozó üzemét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több szempontból sem ajánlott kidobni a kiszolgált akkumulátort. Egyrészt veszélyes hulladék, másrészt pénzt ér, hazánkban a Jász-Plasztik az egyetlen hely, ahol teljes körű az újrahasznosítás, és persze gyártás is van.


Nyilván a személyes túlterheltség, meg persze hazánk vízfejűsége miatt is nehezen jutunk el egy-egy vidéki üzembe, pedig vannak ám érdekességek hazánkban. Ilyen a Jász-Plasztik jászberényi akkumulátorgyára és újrafeldolgozó üzeme. Európai viszonylatban is komoly, hogy 97 százalékban fel tudják használni a bekerülő akkumulátorokat. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a selejtezett, a kereskedelmi partnerektől visszavett akkumulátorok egy futószalagon kerülnek be a gyárba, ahol annak minden összetevőjét feldolgozzák, az üzem másik végén pedig a kész termék, az új akkumulátor jön ki. Nem meglepő módon a JP az ország legnagyobb akkumulátor-felvásárlója, nyersanyag-szükségleteinek 60 százalékát fedezi a begyűjtött használt akkumulátorokból, amivel egyrészt kevesebb ólomvásárlásra van szükségük, másrészt igen komoly mennyiségű veszélyes hulladéktól óvják meg a környezetet.
Újrahasznosítják az akkumulátorok műanyag házát, a bennük lévő ólomlemezeket, de még a kénsavat is. Az ólmot természetesen hatalmas kohókban olvasztják újra, ötvözik, így a gyártás szempontjából semmilyen különbséget nem jelent, hogy a nyersanyagok zöme újrahasznosított, csupán kevésbé környezetterhelő, meg persze költséghatékonyabb. Utóbbiban egyébként félelmetesen nagy mester az 1990-ben alapított, ma 11 telephelyen több mint 7000 főt foglalkoztató Jász-Plasztik. A nevéből kitalálható, hogy a műanyaggyártással kezdték az ipart, készítettek akkumulátor-házakat is, aztán ráálltak az akkugyártásra is. Lassan piacra dobják a stop-start elektronikás autókhoz is használható, már tesztelés alatt álló EFB akkumulátorukat is. Az akkumulátorgyártás mellett millió egyéb plasztikot, meg persze fagyállót és szélvédőmosót is készítenek, gyakorlatilag szimbiózisban. Az üzem modernségéről sokat elmond, hogy az áramot nem vásárolják, hanem maguk állítják elő, olcsóbban, mintha vennék.
Hirdetés

Ha Jász-Plasztiktól származó, azaz hazai gyártású akkumulátort szeretnénk, nem csak a Jász Akkut választhatjuk, egyre inkább állnak át a nemzetközibb nevű Electric Powerre, ami ugyanúgy kínál karbantartásmentes akkumulátorokat, mint a nevesebb márkák, csak persze olcsóbban. Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megkapjuk azt a beltartalmat, ami az akkura van írva, ugyanis vannak olyan (leginkább névtelen) gyártók, amelyek kicsit csalnak annak tekintetében, hogy az akkumulátor valójában hány amperórás, milyen indítási áramot adó. A JP nem ezen kíván nyerészkedni, inkább a gyártástechnológián, meg persze a volumenen. Már most több mint évi 1 millió akkumulátort készít, de jövőre akár duplázhat.
A nagyszériás gyártás mellett van olyan sor a jászberényi üzemben, ahol kifejezetten kisszériás akkukat készítenek, például az orosz piacra, de az egyik új üzletág a targonca-hajtóakkumulátor összeszerelés, ami gyakorlatilag hagyományos ólomsavas akkuk sorba kapcsolását jelenti, de modellenként eltérő méretben és kapacitással. Viszont megéri vele bíbelődni, mert a kész csomag érezhetően komolyabb érték, mint az akkumulátorok egyenkénti értékesítése. Utóbbi persze csak kitekintés, amit mezei autósként fontos tudni, hogy az akkumulátor veszélyes hulladék, de van olyan üzem hazánkban, amelyik azt 97 százalékban újra tudja hasznosítani. Tehát a már cserére érett akkut sem szabad kidobni, nem csak környezetvédelmi szempontból, hanem azért is, mert azért pénzt kaphatunk - bolttól és akkumulátortól függő mértékben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?