Még brutálisabban gyorsul a Tesla Model S

Tesla Model S: teljesítményfokozás, nagyobb akku és olcsóbb verzió is jön

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csokornyi újítást mutatott be a Model S-hez a Tesla. Ősszel kezdődik a Model X gyártása is, két év múlva pedig jön 3-as BMW konkurensük.


Csokornyi újítást jelentett be a Tesla. A legfontosabb, hogy immár 85 helyett 90 kWh-s akkumulátorral is rendelhető lesz a Model S. Ezzel kereken 300 mérföldre, azaz 482 kilométerre nő a hatótávja. Az új akkumulátort a korábbi vásárlók is megrendelhetik, de a cserének természetesen nincs sok értelme, hiszen az új telep 24 kilométernyi többletet ad a korábbi 85 kWh-shoz mérten. További újdonság, hogy 10 ezer dolláros (2,8 millió forintos) felárért egy úgynevezett "Nevetséges üzemmód" kérhető az alapból 700 lóerős P85D, illetve a most megszületett P90D verziókhoz. Ezzel 62 lóerőnyi teljesítményfokozást és 3,2 helyett 2,8 másodperces, azaz méretéhez és jellegéhez mérten valóban nevetségesen jó gyorsulást kap az akár hétüléses lejtőshátú. Ez az üzemmód, azaz a szupersportautós gyorsulás is kérhető utólagosan is, viszont a szoftver önmagában 5000 dollárba kerül, s ebben még nincs benne a beépítés telepítés költsége.
Hirdetés

További nóvum, hogy a 70 kWh-s akkumulátorral szerelt, csak hátul hajtó verziók 5000 dollárral (1,4 millió forinttal) szerényebb áron rendelhetők a jövőben. Az Egyesült Államokban megszokott kedvezményekkel így 60 ezer dollár (~16,8 millió forint) környékéről elérhető lesz az alap Tesla. Mint arról a gyártó beszámolt, a Model X szabadidő-autó gyártása ősszel kezdődik meg, míg a Model 3 névre hallgató, a BMW 3-as, illetve az Audi A4, meg persze a Mercedes C-osztály konkurenséül hozandó modelljüket 2 év múlva, 2017-ben várhatjuk, rá két évvel, azaz 2019-ben pedig a Rodaster következő kiadása érkezik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:25
    Permalink

    Nem vagyok nagy rajongója a magyar szinkronnak, de ha már úgyis cikket fordítunk, nem lenne célszerű az eredeti filmben szereplő kifejezést átvenni? Ha jól emlékszem az Űrgolyókban ezt “éllati nagy sebességre” ferdítették.

    Amúgy Tesláéknál betáraztak némi humorérzéket. Ügyes… 🙂

Vélemény, hozzászólás?