Megérkeztek az első képek az új Hyundai Santa Fe-ről

Végre megmutatták az első képeket a Hyundai legnagyobb szabadidő-járművéről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korábban már keringett egy skicc a Santa Fe SUV-ról, az első képek azonban most érkeztek meg az autóról. Nem vitték túlzásba, de a semminél több ez a két kép is.


Egyértelműen a Konával megkezdett stílusirányzatot követték a Santa fe formatervezésénél is. A két szekcióra osztott fényszórók, a felül szűkre húzott szemekkel egyértelműen a Konára emlékeztetnek, a hatalmas hűtőrács viszont sokkal tekintélyt parancsolóbb annál. A méretei pedig még határozottabban jelzik, hogy a Hyundai szabadidő-jármű kínálatának csúcsán áll az új generációs Santa Fe. Hosszúsága 4770 milliméterre nőt, a szélessége pedig 1890 milliméterre. Előbbi nyolc centiméternyi növekedést jelent az utóbbi pedig egy centimétert.
Hirdetés

A negyedik generációs Santa Fe a prémium kategória felé szeretne elmozdulni, ezért felszerelik minden földi jóval. Biztonság terén osztályelső kíván lenni, így a Hyundai legújabb fejlesztésű asszisztens-rendszereit kapja meg a SmartSense technológia részeként. A Hyundai elsőként ebben a típusban teszi elérhetővé a hátsó-keresztirányú forgalomra figyelmeztető segédet. A rendszer nem csak egyszerűen jelez a vezetőnek, ha a számára nem észrevehető jármű közeledik, hanem be is avatkozik. Automatikusan fékez, amennyiben szükséges. Emellett a biztonságos kiszállást elősegítő rendszer is okos megoldás. Amikor másik jármű érkezik az autó mögött, akkor ez az asszisztens ideiglenesen reteszeli az ajtózárakat, hogy az utasok véletlenül se léphessenek ki a forgalom más tagjai elé.
Egyelőre csak a fenti két kép látott napvilágot az autóról és az adatokat is csak módjával csepegtetik. A bővebb információkra a Genfi Autószalonig kell várni, ahol a Santa Fe élőben is debütál a közönség előtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?