Mégsem lesz teljesen elektromos autómárka a Mercedes?

Már nem olyan biztos a dolgában a Mercedes, mint korábban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem úgy alakultak a Mercedes tervei, mint ahogyan azt korábban elképzelték, így egy ideig még maradhat az A-osztály.

Néhány éve a Mercedes bátor kijelentést tett, amikor azt ígérte, 2025-re az elektromos és hibrid modellek az értékesített modellek 50 százalékát adják majd. Nemrég azonban módosítottak a terveiken, és 2024-re már óvatosabb célokat tűztek ki, ugyanis az idei évben 21 százalékot remélnek a villanyosított autóktól, ennek fényében pedig aligha fogják elérni jövőre azt, hogy minden második eladott Mercedes elektromos vagy hibrid legyen. Sőt, ezt a dátumot kitolták egészen 2030-ig, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ekkorra már úgy tervezte a csillagos márka, hogy kizárólag elektromos autókat fognak gyártani.
Hirdetés
Sokatmondó a befektető számára készített dokumentum is, amelyben a Mercedes arról tájékoztat, hogy "minden szükséges lépést megtesznek a villanyosítás irányába", de leszögezik , hogy " a piac és a vásárlói igények diktálják az átállás tempóját". A németek kitartása a belsőégésű motor mellett tovább erősítheti azt a híresztelést, hogy az autógyártók egyre inkább úgy gondolják, a 2035-ös belsőégésű motor tilalom mégsem lép életbe az Európai Unió területén, így van értelme tovább invesztálni a hagyományos technológiába. A másik német óriás, a Porsche pénzügyi főnöke, Lutz Meschke is nyilatkozott korábban, aki elmondta, rengeteg vita zajlik jelenleg is a háttérben, és meglátása szerint igenis kitolható az EU által korábban megállapított dátum. Már most biztos a Mercedes háza táján, hogy az új MMA platformra építve hamarosan jön az új CLA, CLA Shooting Brake, GLA, és GLB is, ezekből pedig belsőégésű motoros kivitel is elérhető lesz. Emellett egy régi "ismerős", az A-osztály is marad még egy ideig a kínálatban, ugyanis az Autocar értesülései szerint a márka az eredeti tervekkel ellentétben mégsem vezeti ki 2024-ben a modellcsaládot, hanem 2026-ig gyártják majd, részint azért, hogy tudják finanszírozni az elektromos autók fejlesztését.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?