csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapMegszűnik 3 Opel típus gyártása

Megszűnik 3 Opel típus gyártása

Hárman mennek, viszont nyolcan jönnek. Így foglalható össze röviden az Opel modelloffenzívája.




Mivel nem termelnek elég profitot, megválik három típusától az Opel. Ezek az Adam, a Karl és a Cascada kabrió. Ám a döntés nem azonnali kivonást jelent a piacról, hiszen 2019 végéig még forgalmazzák majd ezeket a típusokat, viszont utód nélkül köszönnek majd el. Az Adam és a Cascada itthon is ismert modellek bár valóban nem látni belőlük túl sokat az utakon, a Karl viszont nem szerepel a hazai árlistákon, ugyanis hivatalosan nem forgalmazzák.


[BANNER type="1"]



Nem kell félteni azonban az Opelt, hiszen nyolc újdonsággal is készülnek a közeli jövőben, amelyek közül három vadonatúj, a többi pedig frissítés. Jövőre a Corsa hatodik generációjával találkozhatunk, illetve a Vivaro is teljesen új generációval lép piacra. Őket követi 2020-ban a Mokka X következő generációja, amelyhez nagy reményeket fűz a gyár, ugyanis a SUV értékesítések növekedésének jelentős részét ettől a típustól várják.





Emellett négy villanyautó is debütál az Opel palettáján 2020 végéig. A Corsa új generációjából készül majd teljesen elektromos változat is, illetve jövőre megérkezik a Grandland X plug-in hibrid verziója is. A másik két villanyautó még nem ismert, ám 2024-ig az Opel szeretne minden típusából teljesen elektromos hajtású modellt is kínálni.




-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A Cascada kivezetése teljesen logikus. A mainstream gyártók közül ma már senki sem kínál kabriót – korábban volt egy hullám, készült a Peugeot-tól kezdve a Renault-n és a VW-en át a Fordig ilyen autó, de már lecsengett, fölösleges pazarlás, aféle „úri muri” az Opel részéről. Az Adammal úgy vagyok, hogy mindig furcsálltam, hogy az Opel miért akar konkurenciát építeni a Fiat 500-nak bármiféle hagyaték, retró-fíling nélkül? A Karl pedig valószínűleg az eléggé gnóm formán csúszhatott el, bár arra nincs rálátásunk – de nagy űrt nem fog maga után hagyni…

- Hirdetés -

Friss hírek