Megtalálták a “rendes” irányváltót az új Teslában, mutatjuk!

Ismerős betűket találtak egy "irányváltó nélküli" Teslában: mégis kell vészmegoldás a Plaid-be?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak egy kevés jól irányzott napfény kellett, hogy kiderüljön: Elon Musk sem olyan biztos a magától irányt váltó autóiban. Doug DeMuro hívta fel a figyelmet a rejtett betűkre miközben részletesen bemutatta a Model S Plaid változatát.

Semmi sem tökéletes, ettől tartottak sokan, amikor kiderült, hogy az új csúcs-Teslákban nem a sofőr dönti majd el, hogy merre induljon el, hanem az autó önvezető rendszere. A legtöbbeknek megnyugvást hozott a tény, hogy a rendszer hibája esetén az érintőképernyőn felülbírálható a kocsi döntése, de a vészjósló kommentek ezt követően is özönlöttek: mi van akkor, ha az érintőképernyő sem működik, és úgy hibázik a rendszer?
Hirdetés
Mint kiderült, erre is van megoldás, Doug DeMuro még videón is megmutatta, hogy hol. A hatalmas infotainment kijelzőnek is otthont adó középkonzol alját kell megnézni a vészvillogó kapcsolójánál. Megfelelő fényben viszonylag jól látszik a "C terv", négy érintőgomb formájában. A bizonyára felmerülő kérdésetekre a válasz viszont sajnos negatív: ez a váltó nem működik, csak valódi, éles vészhelyzetben, ha az autó esze, és az érintőképernyő is kudarcot vall. Persze, ettől még továbbra is megeshet, hogy mindhárom rendszer tönkremegy, de ezzel a pót-vészmegoldással már tényleg elég kicsi rá az esély, hogy ne tudjunk elindulni. Ha pedig mégis bekövetkezne ilyesmi, akkor azzal az adott autóval már tényleg akkora a baj, hogy minden közlekedőnek jobb, ha a szervizig is tréleren viszik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?