Megtudtuk, milyen támogatás várható itthon a villanyautókra

Akár már e hónaptól több milliós bónuszt kaphatnak a villanyautó-vásárlók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly vásárlási kedvezményt kaphatnak hamarosan az új és nem szemtelenül drága villanyautót választók.


Azt már a villanyautó-töltők támogatási pályázatának kihirdetésekor is tudtuk, hogy várható villanyautó-vásárlási támogatás. Most pedig annak részleteiről is tudunk már írni. Igaz, egyelőre nem hivatalos, de bizalmas, magát megnevezni nem kívánó forrásra tudunk hivatkozni. Már az előzetes információk szerint is igen sok feltételnek kell majd megfeleljen az, aki be kívánja nyújtani igényét a támogatásra. Új, 15 millió forintnál nem drágább, tisztán elektromos üzemű autóra kaphat majd az NGM által létrehozandó szervezetnek benyújtott igény alapján támogatást az, aki minden egyéb - részleteiben még nem ismert - feltételnek is megfelel majd.
Hirdetés

A támogatás mértéke az autó vételárának 21 százaléka, de legfeljebb 2 millió forint lesz - az előzetes információk szerint. A támogatás részleteinek bejelentése már e hónap második felében várható, nem kizárt, hogy már a kihirdetéstől hatályos is lesz, azaz rögtön kezdődhet az igénylés. Az igény beadásához egy árajánlat, illetve megrendelés is elegendő lesz, míg a kifizetéshez nyilván kérik majd az autó számlamásolatát is. A támogatás által a hazánkban is legnagyobb példányszámban futó és a világ legnépszerűbb elektromos autójának számító Nissan Leaf alig több mint 7 millió forintért megkapható lesz már, ami alapján még kedvezőbb lesz a megtérülése. A kisvállalkozók körében többek számára érdekes lehet majd a Nissan e-NV200, míg a privát vásárlóknál tavaly legnépszerűbb BMW i3 csak szerényebb felszereltséggel fog beférni a támogatott autók körébe. A zöld rendszámhoz kapcsolódó kedvezmények ugyanakkor - egyelőre - nem változnak, nem csak minden villanyautó, hanem a plug-in hibridek, illetve a belső égésű motorral növelt hatótávú elektromos hajtásúak számára is maradnak az általa adott kiváltságok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:09
    Permalink

    Mit gondolnak, hány százaléka az autósoknak , akik meg tudják venni a 7 millió Ft-os elektromos autót ?
    Miért csak a 10 %-ra gondolnak ? A 10 % semmit sem csökkent a nagyvárosok levegő szennyezettségén.
    Miért nem gondolkodnak már gyakorlatiasan az illetékesek. Itt 3- 4 millió Ft-os elektromos autókról lehetne beszélni, melyet a kedvezményekkel lehetne csökkenteni. Így a 10 % már fölmenne 40-50 %-ra.
    Van ilyen autó, mely megfelelő lenne, én tudok.

  • 2017.10.28. at 02:09
    Permalink

    Azért mert a legtöbb sz.rt sem ér.Belepakolják a 3000-re Lexusba az akksikat ami csak arra jó hogy a 13 literes fogyasztást leviszi 8 ra.Ezzel környezetet ne védesz max csak nagyon kis mértékben azzal hoyg kevesebb energiát fogyasztasz.De ttől még pöfélkesz.A Prius is jó,jó de ott is csak a plug-int venném amivel ténylegesen tudok tisztán elektromos üzemmódban jópár kilométert tenni.A sima prius is csak parasztvakítás.Mert ugyanúgy égeti a benzint max kevesebbet iszik belőle.

  • 2017.10.28. at 02:09
    Permalink

    Már 7 millióért vehetek egy kompromisszum autót ami mellett még tarthatok fent egy hagyományost is hosszabb utakra???Annyira megéri hogy rögtön kettőt veszek! 😀

  • 2017.10.28. at 02:09
    Permalink

    Hülye, aki 15m-ért vesz kiforratlan technológiát, infrastruktúrát, jó előre befektetve, vállalva minden kockázatot folyamatosan vagy fizetve nem kis biztosítási díjat…?! Az! Vagy nem? 🙂

  • 2017.10.28. at 02:09
    Permalink

    Alakul ez! 🙂 Ha még a 100 kW alatti [b]valóságban is takarékos[/b] nem dízel hibrid autókat is támogatnák (mondjuk fél ÁFÁ-nyival) egész kerek lenne.

Vélemény, hozzászólás?