Megvannak az Év Autója díj döntősei

Ebből a hét autóból lesz az egyik az európai Év Autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Március elsején jelenti majd be idei győztesét az európai Év Autója szervezet, a döntőbe jutott hét modell azonban már ismert.

Az európai Év Autója díj zsűrije a korábbi szokásokkal ellentétben csak idén év elején, január 8-án tette közzé, hogy melyek a döntőbe jutott autók, amelyek közül kikerül majd az idei év nyertese. A 60 tagú zsűri az alábbi modelleket válogatta össze, melyek közül február végén választják meg az Év Autója díj 2021 győztesét, melyet március 1-jén jelentenek majd be. Közben folyik az Év Magyar Autója és vele párhuzamosan több kategóriában a Magyarország Autója 2021 díj zsűrizése is, aminek magam is részese lehetek. Most viszont nézzük, mely modellek esélyesek az európai Év Autója címre!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?