Most két SUV-ot néztünk meg a B-szegmensből
Tény, hogy a Toyota Yaris Cross a frissebb „hús”, de a Ford Puma sem sokkal idősebb konstrukció, és mind a ketten kisautó alapokra épülnek, bár nagyobbak, mint a platformtárs Yaris és Fiesta. Magyar viszonylatban ezt a méretet sokan használják családi autónak, és mint szerte a világon, itthon is előszeretettel ülnek inkább szabadidő-autóba az emberek, amennyiben ki tudják pengetni azok felárát. Nézzük meg, hogy mit és mennyirét ad a Ford és a Toyota a B-SUV szegmensben!
A Puma sportosabb megjelenésű
Ám először vizsgáljuk meg, hogy tényleg hasonló-e a méretük. A válasz: igen. A Puma egy kicsit testesebb, hiszen 4,6 centivel hosszabb, 4 centivel szélesebb, viszont 5,3 centivel alacsonyabb, emiatt is tűnik jóval sportosabbnak, fogjuk rá, hogy kupésabbnak is. Tengelytávban csak 2,8 centit ver a Yaris Crossra, amiből sejthető, hogy az utastér méretében sincsenek jelentős különbségek. Annál inkább a hajtásláncok kínálatában.
Bár az is igaz, hogy mind a két modell tud valami olyat ajánlani, amit a másik nem. A Puma például dízelmotort, ami a Yaris Crossnál nincs, ugyanakkor a Toyota full hibrid hajtáslánccal, akár összkerékhajtással is adhatja kicsi SUV-ját, a Fordnál viszont maximum lágy hibridet lehet kérni.
A Yaris Cross kevésbé sportos, de divatos
A Toyota Yaris Cross esetében a háromhengeres, 1,5 literes benzinmotor bizony nem turbós, hanem szívó, ami 125 lóerőt tud, hatfokozatú manuális, vagy fokozat-nélküli automatikus sebességváltóval (CVT). A hibrid változat is erre a 1,5 literes egységre épül, ám teljesítménye 116 lóerő, és rendelhető összkerékhajtással is.
[BANNER type="1"]
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| Ford Puma | 4226 | 1805 | 1537 | 2588 | 456-1216 |
| Toyota Yaris Cross | 4180 | 1765 | 1590 | 2560 | 397 |
Szebb számok szerepelnek a Toyota árlistáján
Az árlistákat böngészve egyből feltűnik, hogy a Toyota papírján szerepelnek a kedvezőbb számok. De milyen felszereltség rejlik mögötte? Az Active felszereltségű Yaris Cross 6 650 000 forintról indul, alaptételei között szerepelnek a 16 colos acél keréktárcsák, a LED nappali menetfények, de csak halogén fényszórók, a Toyota Touch 2 multimédia 7 colos színes érintőképernyővel, okostelefon integrációval, Bluetooth rendszer, 12V-os csatlakozó, USB csatlakozó, 2 hangszóró – DAB digitális rádióvétel, illetve a MyT a csatlakoztatott szolgáltatásokkal. Van még manuális légkondi, ütközést megelőző biztonsági rendszer gyalogos, illetve kerékpáros felismerése, valamint sávtartó és távolságtartós tempomat is.
[BANNER type="2"]
A Ford a gazdagabb alapfelszereltséggel indokolja a magasabb kezdőárat
| Ford Puma | Toyota Yaris Cross | |
| Belső szélesség elöl (mm) | 1400 | 1400 |
| Belső szélesség hátul (mm) | 1350 | 1410 |
| Belmagasság elöl (mm) | 890-990 | 920-990 |
| Belmagasság hátul (mm) | 1000 | 900 |
| Hátsó lábtér 180 cm-es sofőr mögött (mm) | 200 | 150 |
| Ülőlap hossza elöl (mm) | 520 | 465 |
| Ülőlap hossza hátul (mm) | 450 | 455 |
| Csomagtér maximális szélessége (mm) | 1210 | 1210 |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között (mm) | 1000 | 970 |
| Csomagtér magassága (mm) | 370-770 | 320-660 |
| Csomagtér hossza (mm) | 710 | 760 |
| Csomagtér hossza üléshajtással (mm) | 1500 | 1500 |
| Raktérnyílás szélessége (mm) | 1010 | 1090 |
| Raktérnyílás magassága (mm) | 750 | 950 |
[BANNER type="3"]
Mindketten szövetkárpitot kapnak az utastérben alapból, illetve az infotainment kijelzőjük is hasonló méretű
A Ford Puma viszont 8,5 millió forintról indul Titanium felszereltséggel. Ugyanakkor már alapból 17 colos könnyűfém felniket ad, emellett elektromos működtetésű, fűthető és elektromosan behajtható külső visszapillantó tükröket, kilépőfénnyel. Biztonság terén sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, sávtartásra figyelmeztetéssel és sávtartó automatikával, ütközésmegelőző rendszer, sebességtartó, táblafelismerő és éberségfigyelő az alapfelszereltség része, emellett egyedi Titanium első küszöblécek, manuális klíma, nyitható tárolórekeszes kartámasz, USB-csatlakozó, SYNC 3 multimédia 8 colos érintőképernyővel és hangvezérléssel, navigációs rendszer, FordPass Connect modem és hátsó parkolóradar is jár alapból. A Puma LED-fényszórókat is kap, de a távfény ezekben is halogén. Magyarán a Ford a jóval magasabb alapárhoz gazdagabb felszereltséget is ad. Garanciában a kékoválosok 2 év kilométer korlátozás nélkülit adnak, amit +3, tehát összesen 5 év/100 000 kiterjesztett garancia egészít ki. A Toyota 3 év vagy 100 000 kilométeres garanciáján túl a hibrid rendszer elemeire 5 év él.
A Puma jobban hat az érzelmekre, a Yaris Cross az észérvekre
Force - műszaki adatok
| Ford Puma 1.0 EcoBoost 125 LE | Toyota Yaris Cross 1.5 Dynamic Force 125 LE | |
| Emissziós norma | Euro6 | |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 998 | 1490 |
| Hengerek/szelepek száma | 3/12 | |
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 125 (6000) | 125 (6600) |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 170 (1400) | 153 (4800-5200) |
| Váltófajta/-fokozat | kézi/6 | |
| Gyorsulás 0-100 km/h [s | 10,2 | 10,9 |
| Végsebesség [km/h] | 191 | 180 |
| Fogyasztás [l/100 km] | 5,9 | 6,2 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 134 | 140 |
| Saját tömeg [kg] | 1280 | 1110 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 1760 | 1415 |
| Általános garancia | 5 év/100 000 km | 3 év/100 000 km |
| Alapár [Ft] | 8 500 000 | 6 650 000 |




















Az utolsó sorban az alapár megcserélődött.
Köszönöm, hogy szóltál! Javítva.
Árversenyben levő 4 hengeresek:
Vitara 6240000, S-Cross 6540000, Korando 7460000, Kamiq 8234000, Kona 8899000,
Captur 8949000, T-Roc 9130000, T-Cross 9320000.
Az a legszörnyűbb az egészben, hogy a másfél éves Capturt, ami 1,33 TCE, közepes felszereltséggel (Intens) plusz még néhány extrával 6,25 millióért vettük, ráadásul 0 % volt a THM. Igaz a megrendelés már 2 éve volt. Pár hete néztem egy rendezvényen, hogy most kb. ugyanez 9,3 millió körül lenne, és elég szép kamattal.
A két autó közül egyértelműen a Puma tetszik sokkal jobban, de jelentősen drágább is.