szerda, február 25, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapMiért nem gyárt kombit a Lexus, ha ilyen szép is lehetne?

Miért nem gyárt kombit a Lexus, ha ilyen szép is lehetne?

Egy sportkombi sokak szívét megdobogtatja, a Lexus azonban jó ideje nem gyárt puttonyosokat - talán ez a látványterv majd meggyőzi őket, hogy fontolják meg ezt a karosszéria-kivitelt.


A Lexus IS már negyedik generációjánál tart, és köszöni szépen, jók az eladásai, de a modell legnagyobb rajongói akkor sem tudják elfelejteni, hogy annak idején még készült belőle kombi változat. A legelső generáció piacra lépése után két évvel, 2000-ben kapott puttonyos kivitelt, ami aztán a modellfrissítést is megérte még. A C-oszlopot egyébként egészen előre tolták más kombikhoz képest, illetve maga az autó sem volt túl hosszú, így sportos, kissé kompaktra hajazó sziluettjével tette változatosabbá az utakat. A generációváltással a japánok el is engedték az IS SportCrosst, sőt, azóta nem csak ez a modell, hanem semelyik másik Lexus nem volt kapható kombiként. Sajnos ez most sem változik – van viszont néhány élethű látványterv, ami kárpótlásként legalább segíthet elképzelni, hogyan is mutatna ma egy Lexus kombi.
[BANNER type="1"]


A @sugardesign_1 felhasználónevű tervező Instagramon tette közzé, szerinte milyen lenne ma egy IS SportCross, és a képeket elnézve valószínűleg nem járhat messze attól, amit a gyáriak is megálmodnának. Az IS szedán F Sport dizájncsomagját választotta grafikái alapjául, melynek fényes fekete kiegészítői jól állnak egy olyan sportkombinak, mint amilyen az IS SportCross lehetne. Bár csak látványtervről van szó, a hátsó részen felfedezhető 350 felirat arról tanúskodik, hogy a 3,5 literes, 315 lóerős V6-os szívómotorral képzelte el a tervező a puttonyost. Ez is bőven elég egy jó élményautózáshoz, de ha igazán merész lett volna, választhatta volna az ötliteres, szívó V8-assal szerelt, 479 lóerős F sportmodellt is – ha az megvalósulna SportCross formában, azzal nem kevés borsot törhetne a Lexus az Audi RS4 orra alá.

Egyelőre azonban nem üzen hadat a Lexus az Audinak ebben a kategóriában, és a látványtervező sem hergeli ezzel a kedélyeket. Ettől függetlenül persze kellően dinamikus megjelenésű a rajongói IS SportCross a C-oszlop végződésénél található izmos kitüremkedéssel, ami főleg az első háromnegyedes nézetből kölcsönöz szigorú kiállást a kocsinak. Oldalról és hátulról is látható, hogy ebben a formában egyébként elég praktikus lenne egy IS SportCross, a tetővonal elég hátul kezd el lejteni, a csomagtartó mérete így sokkal nagyobb lehetne, mint például az első, valódi IS SportCross esetében (melynek igazából 60 literrel kevesebb is volt a raktere, mint a szedáné, legalábbis felhajtott ülésekkel).
[BANNER type="2"]

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

- Hirdetés -

Friss hírek