Minden jel üzemanyagár-emelésre utal

Jövő héten is jó eséllyel drágulhatnak az üzemanyagok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miként e héten a következően is mind a benzin, mind pedig a gázolaj áremelkedése is várható.

E héten a benzin ára 5, a gázolajé 3 forinttal emelkedett, s ennek eredményeképp a 95-öst 430, a gázolajat pedig 430 forintos literenkénti átlagáron tölthetjük - vélhetően csak jövő hét csütörtökig. A világpiaci árváltozások, a benzin átlagos jegyzési árának 4, a gázolajénak 2 százalékos emelkedése, valamint a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának 0,8 százalékos romlása miatt ugyanis minden bizonnyal a jövő héten sem ússzuk meg az üzemanyagárak emelkedését.
Az eheti változásokra rímelve ismét a benzin esetében várható fokozott drágulás, annak ára 5-6 forinttal is nőhet, míg a gázolaj esetében várhatóan csupán 3-4 forintos többletet kell majd benyelni. A jövő heti változások következtében várhatóan megfordul a két előbbi üzemanyagfajta ársorrendje, a benzin átlagára 435-436 forintra hízhat, míg a gázolajnál 434-435 forintos átlagár várható, azaz áruk akár egy szintre is kerülhet. Az autógáz tekintetében nem ígérkezik változás, az LPG-t tankolók várhatóan jövő hét után is 235 forintos átlagárral kalkulálhatnak. Mielőtt valaki az átállásra adná a fejét, gondolja végig, hogy nem fog-e számára túl sok kényelmetlenséget okozni, például parkolás kapcsán a gázüzem. Aki pedig marad a hagyományos hajtóanyagoknál, olcsó kút mellett elhajtva töltse meg autóját még a mostani árakon. Aki viszont épp nem vagy nem kedvező árú töltőállomások mellett autózik, ne bánkódjon, vigasztalódjon azzal, hogy megfelelő kútválasztással könnyedén tankolhat a mindenkori átlagár alatt.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?