Mindent elmondtak a nyújtott Volkswagen Tiguanról
Bemutatkozott a hosszabb Tiguan európai változata is, 21 centit toldottak hozzá
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Európának is bemutatkozott a normál Tiguan és a Touareg közé beékelődő Tiguan Allspace. Az erősebb motorokhoz alapáras a DSG váltó és az összkerékhajtás.
A Tiguan Allspace-ből is lesz off-road kivitel, tengelytávja 109 milliméterrel nyúlt, kapott két plusz ülést
Láthattuk már a Volkswagen Tiguan Allspace-t, az európai kivitel viszont csak most mutatkozott be, ráadásul minden adatot pontosítottak hozzá. Legfontosabb, hogy tengelytávja 109 mm-rel hosszabb az alapkivitelénél, teljes hosszában pedig 215 mm-t ver rá. Ezzel még a Touareget persze nem éri utol, ahogy a Skoda Kodiaqot sem. Csomagtere 145 literrel tágasabb, már 760 liter, persze csak ha nincs felhajtva a két plusz ülés. A hétüléses Tiguan nyúlása a második sornak is jót tett, az ott ülők 54 milliméterrel tágasabb lábteret kapnak és az ajtók is hosszabbak, így valamivel kényelmesebb a beszállás.
9,2 colos gesztusvezérléses központi kijelzőt is kaphat, a hátsó lábtér több mint 5 centivel tágasabb
[BANNER type="1"]
Öt üléssel 760 literre nőtt a csomagtér, a második sor még mindig tologatható
Motorjai a palettáról már ismertek, összkerékhajtás és automata váltó a 180 lóerő felettiekhez alapáron jár

























