Mintha egy magángépben ülnénk – Toyota Tundrasine

Nyolcajtós Toyota is pózolt a SEMA-n

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota rengeteg újítása mellett is inkább konzervatívnak mondható, azonban a SEMA Show-ra ők is elvesztették a fejüket, és összedobtak egy 8 ajtós "tankot".


A SEMA Show már kinőtte magát akkorára, hogy új modelleket is bemutatnak bizonyos márkák, azonban nem is ezekre kíváncsi igazán a nagyérdemű, hanem arra, amiről igazán híres a kiállítás. Minden évben különleges és fura autókat mutatnak be itt. Ez idén sincs másképp, rengeteg furcsábbnál-furcsább, szebbnél-szebb autó debütált. Idén a Toyota is beállt a sorba egy nyolcajtós bestiával. Hogy minek? Csak mert Amerika…A Toyota úgy írta le a fura szerzeményt, mint „egy nyújtott limuzin, ami egy pickup méreteinek határait feszegeti.” A pickup természetesen amerikai értelemben vett óriásméretben értendő. A Tundrasine elnevezés utal az alapmodellre, a Toyota Tundrára, aminek 1794 Edition CrewMax változatából készült a koncepció, tengelytávja pedig igen jelentős 2286 mm-rel gyarapodott. A teherautó Midnight Black metálfényezést, továbbá oldallépcsőket és összesen 8 ajtót kapott.
A külső is rendhagyó, de a beltér is egyedire sikerült, hiszen a magán jetek kabinja inspirálta. Hátul is különálló barna bőr ülései a faburkolattal kontrasztos fehér varrást kaptak, utóbbi több más helyen is visszaköszön. A tökéletes utazási élmény érdekében természetesen egy komolyabb szórakoztatóelektronika-rendszer is beépítésre került.
Hirdetés
Amerikában nem annyira számolgatják a fogyasztást, ezért az erejét egy 5,7 literes V8-asból nyeri, ami 381 lóerős és 543 Nm nyomatékot ad le. Mindez a 6 sebességes automata váltóval és négykerék-hajtással nagyszerű kombináció, csak úgy, mint az alapmodellben is. A Tundrasine 3618 kilót nyom, ami 1037 kilóval több, mint az alap Tundra modell tömege.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?