Mit tud az új Dacia Duster a Suzuki Vitara mellett?

Összevetés: Dacia Duster vs. Suzuki Vitara

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Oké, hogy jó az új Dacia Duster, de vajon mit mutat, ha a Suzuki Vitarával vetjük össze? Megnéztük!


Az év egyik legkeményebb meccse következik. Stabilan a vevők kedvence a Suzuki Vitara, most viszont megérkezett az elődjénél kétség kívül sokkalta jobb, ám továbbra is bajnok áron adott új Dacia Duster. Vajon kell reszketnie az esztergomi modellnek? Erre ugyanúgy kíváncsiak voltunk, ahogyan a vevők, ahogyan olvasóink is. Így aztán az először nálunk járt tesztautó mellé rögtön szereztünk egy Vitarát is, hogy elvigyük a két szabadidő-autót egy közös körre is.
Hirdetés

A mostani generációjával már Esztergomban is gyártott aktuális Vitara közel három éve, 2015 tavasza óta van velünk, de formája még nem elavult. Sokkolóan új hatást az elődjére ütő, de teljesen új Duster sem ad. Ami viszont lényeges, a Dacia minden dimenzióban nagyobb, legalábbis kívülről. Hosszban 16,6 centivel, tengelytávja még jelentősebben, 17,6 centivel hosszabb, s a Duster 3,9 centivel szélesebb, 7,2 centivel magasabb is, csomagtere alap és bővített méretével is jelentősen nagyobb a Vitaráénál.
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - méretek
Hosszúság [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Csomagtér [l]
Dacia Duster4341180416822676467-1714
Suzuki Vitara4175177516102500375-1120


Utasterével ugyanakkor - meglepő módon - a Vitara a tágasabb, elöl-hátul jelentősebb belső szélességet, nagyobb belmagasságot ad. Ülései logikus módon kevésbé magasra szereltek, azaz beszállási kényelemben és terepjárós jelleg tekintetében a Duster ad többet. Maguk az ülések azonban hiába rövidebb ülőlapúak (elöl) a Vitarában, összességében azok a kényelmesebbek, igaz, a Duster üléseivel sincs probléma. Ha az extrákat nézzük, a Vitara kétállású ülésfűtést ad (már a GL+, azaz a dízelnél alapnak számító második felszereltségtől), míg a Dusteré csak egy fokozatú és még a csúcsfelszereltségnél is extra. Nem csak az utastér helykínálata, berendezése, kárpitjainak minősége kapcsán is jobb a Vitara a Dusternél. Na persze nem nagyon kell temetni a Dustert sem. Legalábbis akkor semmiképpen nem, ha a nálunk járt dízel és összkerékhajtású verzióhoz mérhető Vitarát nézünk. Ahogyan azt hétfői cikkünkben is írtam, a Duster tesztautó minden extrájával 5,6 millió forint volt, míg a legolcsóbb összkerekes és öngyújtós Vitara listaáron 7,1, akciósan 6,4 millió forint. Oké, az már GL+ szintű, tehát sok más mellett alapból 17 colos felnis, fűthető külső tükrös, automata légkondicionálós.
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - belső méretek
Dacia DusterSuzuki Vitara
Belső szélesség elöl [mm]14001470
Belső szélesség hátul [mm]14001420
Belmagasság elöl [mm]925-980940-1010
Belmagasság hátul [mm]940960
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött [mm]230260
Ülőlap hossza elöl [mm]510495
Ülőlap hossza hátul [mm]440-490515
Csomagtér maximális szélessége [mm]11601340
Csomagtér szélessége a kerékdobok között [mm]9901020
Csomagtér magassága [mm]450-800440-720
Csomagtér hossza [mm]930760
Csomagtér hossza üléshajtással [mm]17001560
Raktérnyílás szélessége [mm]9401100
Raktérnyílás magassága [mm]780800
Csomagtérküszöb magassága [mm]800740

A dízelek közötti árkülönbség van olyan jelentős, hogy azt nehezen fogja tudni felejtetni a Vitara éppen csak annyival feszesebb futóműve, hogy az még nem bántó, ellenben sokkal inkább autószerű vezetési élményt, korrektebb útfogást adó. Apropó futómű: míg a Duster esetén az összkerékhajtású verziók hátul független lengőkarosak, a Vitara mindenképp csatolt lengőkaros, ezért terepen annak köszönhetően, meg persze 2,5 centivel szerényebb hasmagassága és kevésbé rövid egyes fokozata miatt is alul marad. Még összességében is, pedig motorja valamivel nagyobb, nyomatékosabb és erősebb, s a Vitara szerényebb tömege miatt - katalógusérték szerint - még takarékosabb is.
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - összkerékhajtású dízelek
Dacia Duster 1.5 dCi 4x4Suzuki Vitara 1.6 DDiS AllGrip
Emissziós normaEuro 6
ÜzemanyagGázolaj
Hengerűrtartalom [cm3]14611598
Hengerek/szelepek száma4/84/16
Váltófajta/-fokozatkézi/6
Teljesítmény [LE/fordulat]109 (4000)120 (3750)
Nyomaték [Nm/fordulat]260 (1750)320 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,412,4
Végsebesség [km/h]169180
Kombinált fogyasztás [l/100 km]4,74,2
CO2-kibocsátás [g/km]123111
Saját tömeg [kg]13201295
Megengedett össztömeg [kg]18991870
Hasmagasság [mm]210185
Abroncsméret215/65 R16215/60 R16
Akciós alapár [Ft]4 549 000 (Essential)6 414 525 (GL+)

A vevők zöme ugyanakkor nem dízel és összkerékhajtású verziót fog vásárolni, hanem benzinest és fronthajtásút, itt pedig már megint más a matek, de a Duster árelőnye továbbra is vitathatatlan. Főként listaáron, hiszen míg a Duster 2,99, a Vitara 4,59 millió forintról startol, ám utóbbira van 700 ezer forint "ártámogatás", így végül csak 3,89 millió forint fizetendő az esztergomi alap SUV-ért. Motorját tekintve ismét a Vitara van előnyben, meg persze ellátmánya kapcsán is. A Vitara csípőből légkondicionálós, kihangosítós, magasságban állítható első üléses, 4 hangszórós, CD- és MP3-olvasós, hifis, elektromos első ablakos és központi záras, meg persze 7 légzsákos és ESP-s. Az utóbbi biztonsági extrákat a Vitara által adott vezetői térdlégzsák kivételével ma már a Duster is alapból adja, de ha a Vitarához hasonló ellátmányt szeretnénk hozzá, akkor legalább a 3,299 milliós Essential felszereltség és hozzá még a 100 ezer forintos légkondicionáló választandó. Utóbbi már megkapja a Blueooth kihangosítós, de még nem nagy képernyős hifit, a szintszabályzós sofőrülést és a 150 ezer forintos Kényelem csomaggal a tempomatot, valamint a DAB tuneres teljes Európa térképes navigációt is. CD-t mondjuk így sem ad a Duster, de a Vitaránál 341 ezer forinttal olcsóbban van már benne tempomat is. Itt bizony már elgondolkodtató, hogy megéri-e ezt a felárat a kényelmesebb ülés és a még autószerűbb futás.
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - benzines alapváltozatok
Dacia Duster 1.6 SceSuzuki Vitara 1.6
Emissziós normaEuro 6
ÜzemanyagBenzin
Hengerűrtartalom [cm3]15981586
Hengerek/szelepek száma4/16
Váltófajta/-fokozatkézi/5
Teljesítmény [LE/fordulat]114 (5500)120 (6000)
Nyomaték [Nm/fordulat]156 (4000)156 (4400)
Gyorsulás 0-100 km/h 11,911,5
Végsebesség [km/h]172180
Kombinált fogyasztás [l/100 km]6,65,3
CO2-kibocsátás [g/km]149123
Saját tömeg [kg]11791075
Megengedett össztömeg [kg]17121730
Hasmagasság [mm]210185
Abroncsméret215/65 R16215/60 R16
Klímás alapár (akciósan) [Ft]3 399 0003 890 000

Ugyanakkor simán lehet, hogy valakinek többet ér a Duster által adott nagyobb csomagtér, s a futómű kapcsán is többre értékeli a Duster jobb úthiba-elnyelését, mint a Vitara szerényebb kanyarodási oldaldőlését. Amint nőnek az elvárások, fokozódik a Duster előnye. A Dacia a csúcs alatti felszereltséggel 4,199 millió forinttól ad összkerekes verziót (az összkerékhajtás felára 550 ezer Ft), míg a legolcsóbb összkerekes Vitara akciósan is 4,49 millióba kerül, ráadásul alapfelszereltséggel. Az árazások amúgy érthetőek, s nyilván a márkák is elvégezték a kalkulációkat, a konkurenciafigyelést. A Vitara még mindig autószerűbb, mint a Duster, de ennek meg is kérik a felárát. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy neki megéri-e. Ha kell a dízelmotor, ha kell az összkerékhajtás (melyek közül mindkettőnek szerényebb a felára a Daciánál), akkor már-már egyértelmű, hogy a hazai helyett érdemes megbarátkozni a román gyártással. A garancia mindkét márkánál 3 évre/100 ezer kilométerre szól, a tapasztalatok szerint viszont egyik márkánál sem jellemző, hogy igénybe kellene venni.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.07. at 12:40
    Permalink

    “a Vitarához nincs opció a defektjavító kiváltására”

    Tévedés, ismerősöm mutatta az alapméretűvel egyező pótkereket és így hozta a szalonból.

      • 2018.02.07. at 16:13
        Permalink

        Elég kicsi és rosszul is látható a PDF brossúra, ráadásul a legutolsó kis kocka a dízel 6MT Allgrip, de autómata a klímája :-). Nekünk benzines GL+ van, és abban autómata a klíma, benne van a tolatókamera, 7 coll képernyő, mostmár működő telefontükrözéssel, 4 elektromos ablak, hegymenet elindulássegítő, az allgripben lejtmenetvezérlő is, sok hasznos és jó dolog egész jó áron. Viszont egy 4,5 M autó nem töröl automatikusan hátul is ablakot, ha megy az első és rückwertsbe rakom, szélvédő spriccelés után töröl kettőt és utána nem töröl késleltetve mégegyet… Az ablakemelőnél lezárható a többi ablak mozgatása, de ha lezárom én se tudom használni, csak az enyémet, nemcsak a gyerekeknek zár le hátul… Ezeket a szinte alap Renault Capturünk simán tudja, vagyis jobban csinálja, ha az új Dacia megkapja ezeket az alap dolgokat a Renaulttól, jobban élhető lesz a Vitaránál. A Vitarát és Capturt felváltva használom, a Vitara sokkal-sokkal autóbb, de némely apró dologban nagyon béna maradt.

      • 2018.02.07. at 16:46
        Permalink

        A GL+ Vitarában egyzónás autómata klíma van. 🙂

        Mátyás! Nem kötözködök a klímával, inkább kérdezek:
        Kifejezetten terepjárásra, kirándulásra melyik a jobb? Valahogy a Dusterről jobban elhiszem, hogy ügyesen megy a mély sárban, vagy megy fel a vízmosáson. Nivát a régi Duster sok helyzetben elverte, főleg az elektronika miatt. (keveset terepjártunk csapatban Nivával, Uazzal, gondolkodok a régi Niva utódlásán)
        Köszönöm!

  • 2018.02.07. at 13:57
    Permalink

    Dusternek akkor 467 literes a csomagtere, mert máshol azt írják, az elsőkerekes változat csomagtartója 445, az összekerékhajtású változatok csomagtere 411 literes.

  • 2018.02.07. at 15:54
    Permalink

    Hát nem tudom, nekem érzésre a Duster hátsó lábtere többnek tűnt, ez 197 centivel elég jól lejön magam mögé ülve. A Prestige kivitel gerinctámasza miatt még kényelmesebbnek is hatott mint a Vitara ülése .

    • 2018.02.07. at 16:24
      Permalink

      A Vitarában és (ahogy néztem és kipróbáltam) az új Swiftben, Ignisben az a jó az ülésben, hogy jól támasztja a combot, jó szögben van az ülőlap és akkor elsőre 20 percig elég kényelmes. Aztán később hiányzik a hát mögűl egy kis formázás, és jön a fészkelődés.

      Ez a Duster bazi nagy kisautó marad továbbra is, hiába kompaktokat idéző a tengelytávja, az még mindig a Renault/Nissan kisautó platform felügyesítve. Gondolom emiatt nem elég széles hátul a hely benne. Nekem a régiben ez nem tűnt fel a szalonban ülőpróbán.
      A Vitarában akkor van nagyobb termetűeknek lábhely hátul, ha az első ülések jól fel vannak emelve 🙂 De legalább mindkét szék magassága állítható.
      Mondjuk közel 2,70-es tengelytávval a Dasterben még jó hogy sok lábhely lesz hátul.

  • 2018.02.07. at 17:11
    Permalink

    miért nem vártátok meg a vitara facelift-jét ez év nyarán jön
    meg a másik nem biztos hogy szívó a vitara hűtőrácsról meg mondom hogy nem az
    tuti hogy turbos

  • 2018.02.09. at 14:11
    Permalink

    Céges autónak, 5 éves amortizációval, ütni-vágni valószínűleg jó a Duster. Ha viszont valaki magánemberként akar hosszú távra megbízható autót, akkor jobban jár a Suzukival. Más kérdés, hogy a Vitara egy kifejezetten divatautó kategória Magyarországon, míg a Dustert leginkább az alapfelszereltséggel veszik lestrapálni, sarat dagasztani. Szóval eddig a Duster inkább volt UAZ és Niva-pótlék, mint trendi SUV. Ebből azt akarom kihozni, hogy aki kinézte magának a Vitarát, az bizonyára nem venné meg a Dustert, hiába olcsóbb.

  • 2018.02.10. at 10:11
    Permalink

    Majd hasonlítsátok össze úgy 10 év múlva! Egy ismerősömnek van Vitarája már kilencvenezret ment a 2 éves autóval és még olyan mintha új lenne . Tartós kis autók ezek mint minden Suzuki 🙂 De azért jó lehet a Duster is , nem néz ki rosszul. 🙂

    • 2018.02.15. at 10:34
      Permalink

      Mutass rá kérlek, hogy, hol írják, hogy az egy egy hetes autó, illetve, hogy mire volt használva előtte, mondjuk teszt körülmények között szétnyúzták vagy sem. Ráadásként a szakértők miért nem írták, hogy ez baj (talán mert nem az)? Harmadrészt én, akármilyen autóval voltam és 2 napot nem ment, a féktárcsa berozsdásodott (audi, bwm, mercedes, opel, suzuki, dacia, chevrolet, daewoo, stb.) mégis megálltam és nem volt gond, nem utolsó sorban meg akkor nekem egy különleges autóm van, hogy semmi baja? Én tapasztalatból írok te viszont a tudatlanságoddal csinálsz egyre nagyobb bohócot magadból 😉

        • 2018.03.01. at 09:02
          Permalink

          Kíváncsi lennék rá, hogy te mivel jársz és mivel foglalkozol (nehogy meszóljon a főni, hogy délben írsz ;)), de nem én bizonyítottam be az alpári írásommal az intelligencia rettenetes hiányát, továbbá egyetlen egy ész érvet nem tudtál felsorakoztatni a véleményed mellett. Ettől függetlenül, ha ez nem így lenne, akkor tudnád, hogy nem mindenki akar költeni presztízs márkákra, még, ha meg is tehetné, továbbá nem mindenki akar hitelből sem autót venni azért mert ez megszokott ebben az országban. Tanulj meg vitázni (nem vitatkozni, az tudod más, ha kell küldök linket az értelmezéshez) és majd utána beszélgethetünk, nem akarok lesüllyedni a szintedre, főleg, hogy sajnos úgyis legyőznél a mérhetetlen tapasztalatoddal.

          • 2018.04.04. at 08:49
            Permalink

            Először is te kezdted, én csak válaszoltam, kis intelligens geci.

  • 2018.02.16. at 18:19
    Permalink

    Bocsánat, de szerintem nem lehet érdemben összehasonlítani a két kocsit.
    – a Suzuki alapfelszereltséggel is sokkal komfortosabb érzetet ad mint a Dacia
    – az extrákat, az összeszerelést és az anyaghasználatot ismét nem lehet hasonlítani
    – talán csak az 1.6 benzin motort, s annak a teljesítményét
    – Elismerem, olcsó autónak jó a Dacia, hiszen ez volt a Franciák és a Románok terve, hogy így betörjenek a SUV piacra

    Ez az Én véleményem… Bocs, ha zavar valakit.

    • 2018.02.19. at 16:33
      Permalink

      Mint Duster tulaj, teljesen igazat adok neked. A dacia egy ár-érték arányú autó, nem lehet érdemben összehasonlítani mással, bár az új – még nem próbáltam – már jónak tűnik, talán kompromisszummentes is, így már lehet hasonlítani a kettőt, de erről érdemileg nem tudnék nyilatkozni 🙂

  • 2018.02.26. at 13:05
    Permalink

    Nem a Dacia-t lehúzva, mert kimondottan szimpatizálok a márkával, de amit az új Duster egyedülálló ár/érték arányáról olvasok több helyen egyáltalán nem osztok. A Dacia szalonokban mosolyognak ha alkudozni próbálunk, miközben máshol milliós nagyságrendekkel fizetünk a listaár alatt a kasszánál. Ráadásul jelen tesztben sikerült a Vitara GLX 1,6 4WD listaárával összevetni. Aki ismeri a Suzuki eladásait tudja, hogy 10 vevőből, 10 veszi a GL+ változatokat jó felszereltségük és árazásuk miatt. Egy 120 lovas 1,6 4wd Vitarát kb. 4,6-ért lehet elhozni, ami közel 1 millióval olcsóbb a tesztben szereplő Dusternél (5 csillagos törésteszttel) lényegében hasonló felszereltséggel. Bizonyos körülmények között még akár kevesebbet is eszik. De ha a Cross-t nézzük még nagyobb a baj a Dacia szemszögéből.. Magam ősszel 5,5-es ajánlatot kaptam egy 1,4 Turbo 140 Le, 4×4, AUTOMATA (kézi váltóval -400,000) Gl+ Cross-ra.. Ez ugye nagyjából ott van, mint a tesztben szereplő Duster. Viszont a Dacianak 4×4, automata változata nem is létezik, az 1,4 turbóhoz hasonló tudású motorja szintén nincs, a töréstesztje 3 csillagos.
    Vagyis messze nem egyedülálló kínálat a 4×4 kis SUV piacon, sőt jobban utána nézve azonos árban lehet kapni akár többek számára nagyobb tudású autót is, jobb motorral, Led fényszóróval stb.

Vélemény, hozzászólás?