Módosult szabályok
Változott a KRESZ!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Óriásplakáton, buszon, trolin, villamoson is hirdették, szórólap kampányt és honlapot hoztak létre, az ellenőrzések azonban azt mutatják, sokan még mindig nem tudják, 2010. január elsejétől változtak a közúti közlekedés (KRESZ) szabályai.
Egyre több a rendszám nélküli autó, éppen ideje volt a szigorításnak
Fokozott figyelemmel közelítsük meg a zebrákat.
Pontosították a leállósávok forgalmi rendjét is, ahol a forgalmi okból szükséges megállást kivéve most már bizonyos kivételes esetektől eltekintve – mint műszaki hiba, forgalomellenőrzés – tilos megállni. Több új táblát és útburkolati jelet is bevezettek, amelyekkel valószínűleg nem megyünk majd messzire, olykor szó szerint sem, ilyen például a feltorlódó járművek jelölésére szolgáló tábla egy-egy zsúfoltabb útszakaszon. Jelzik a magánutakat, a fixen telepített traffipaxokat is, a különösen balesetveszélyes helyeken a jelenleginél nagyobb, fényvisszaverő sárga háttéren is elhelyezhetők lesznek a közlekedési táblák.
Új eleme még a szabályozásnak a gépkocsikra vonatkozó behajtási tilalom környezetszennyezési jellemzők alapján történő meghatározásának lehetősége az igazolólaphoz tartozó matrica színe alapján.
A teherautósok számára lehet érdekes, hogy a közlekedési szabályok most már (2500 helyett) a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik esetében érvényesek. Így a kisteherautókra, amelyek össztömege nem haladja meg a 3,5 tonnát, lényegében a személyautókra vonatkozó szabályok érvényesek – fontos változás ez például a divatos pick-upok használóinak, amely autók többségét a tulajdonosaik személyautó funkcióban alkalmazzák.
Lehet csorogni, a buszsávot például büntetlenül használhatják, ennek ellenére sokszor mégis szabálytalankodnak a motorosok. Balról előre menni záróvonalon át, ráadásul gyerekkel nem veszélytelen manőver...
A módosítás az általános európai gyakorlathoz kapcsolódóan pontosítja és kiegészíti a motorkerékpár és a segédmotoros kerékpár meghatározását, valamint bevezeti a mopedautó és a quad fogalmát. Az új rendelet minden forgalmi sáv használatát lehetővé teszi a motorkerékpárok számára a három- vagy többsávos utakon. Eddig ezekre a sávokra a balra bekanyarodás esetét kivéve csak személygépkocsik hajthattak rá. A kétkerekű motorkerékpárok és kétkerekű segédmotoros kerékpárok számára megengedi az autóbuszsáv használatát. A kétkerekű motorkerékpárok és a kétkerekű segédmotoros kerékpárok esetében – a megadott biztonsági feltételekkel – lehetővé vált az előre haladás az álló járművek mellett, között is.
Bővült a buszsávot használók köre.
A kerékpárosok közlekedésére vonatkozó rendelkezéseket ugyanekkor lényegében teljesen felülvizsgálták, többek közt amiért ez a fajta közlekedés napjainkban kiemelt figyelmet élvez. Annak ellenére, hogy a kerékpárosok a közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői, mégis részarányuk az összes közlekedési baleseten belül aránytalanul magas. A legfrissebb statisztikai adatok alapján 2009-ben 1830 kerékpáros okozott személysérüléses közúti balesetet, amely az összes baleset 10,2 százalékának felel meg.
A kerékpározást határozottan támogatja az új KRESZ
Egyelőre kapott hideget is, meleget is az új KRESZ, a kifogásolt pontok – például az egyirányú utcában a forgalommal szemben tekerő kerékpárosok esetlegesen veszélyes jelenléte – azonban a rendőrség számára rendelkezésre álló, első pár havi statisztika alapján nem jelentenek valós problémát. Vezessenek óvatosan - ne csak a hétvégén!
Soha mert a rendőrök sem használják!:((
Örülnék, ha már hnaptól, pont tegnap volt, h majdnem nekicsattantam egy nem indexelős k*cs*gnek, dudáltam rá ofkorsz, aztán ő integet 🙂 háth persze. Tipikus…