Most jött ki a hatodik, de már a hetedik 3-ast szellőzteti a BMW

A következő 3-as BMW titkai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még csak most kezdődött a hatodik generáció élete, de a BMW-nél már most tudják, milyen lesz a következő: hipermodern.

Elképesztő lendülettel dolgozik a BMW marketinggépezete, még alig száradt meg a nyomdafesték az F30-as, hatodik generációs 3-as BMW-ről szóló első beszámolókon, ők máris kiadtak egy friss anyagot a 2020-ban, azaz nyolc-kilenc év múlva esedékes hetedik generáció újításairól. Természetesen a változások zömét az emissziós előírásoknak való megfelelési kényszer szüli, de azért gondoskodnak arról, hogy egyéb technikai frontokon is megelőzzék konkurenseiket.
Az új fogyasztás-csökkentő megoldások azt is lehetővé teszik, hogy a cég kevésbé takarékos autói, mint a 7-es sorozat vagy az X5 is még hosszú ideig gyártásban maradhassanak. De maradjunk a 3-as sorozatnál.
2020-ra az autógyártók flottaátlagát 95 g/km-re kell leszorítani, de a BMW célja az új háromhengeres motorokkal még ennél is alacsonyabb, 77 g/km, amit 2025-re szeretnének 70 g/km-re csökkenteni. Ennek érdekében a kisméretű belsőégésű mellett villanymotor fog besegíteni induláskor és a magasabb sebességi fokozatokban. Tekintve, hogy a benzinmotor előállítása olcsóbb a dízelénél, a BMW úgy véli, megtérülnek a kiegészítő hibridrendszerre fordított fejlesztési költségek. Ezen kívül azonban benzines öngyulladós rendszerrel is kísérleteznek, és kombinált injektort, valamint többpontos lézeres gyújtógyertyát tartalmazó megoldást is tesztelnek.
Hirdetés

A következő 3-ason igyekeznek majd megszüntetni minden turbulenciát okozó kiszögellést, így az autó teljes hosszán lesz sík borítás, és várhatóan a felfüggesztéseket is áramvonalas formába csomagolják, hogy ott is fennakadás nélkül áramolhasson a levegő. Az autót körbepakolják majd a környezetet figyelő lézeres érzékelőkkel, melyek segítenek az autót a szűk sávokban tartani, elkerülni a baleseteket, és akár már a kormánykereket is tekergeti majd helyettünk, ha elnéznénk egy akadályt. A lézeres fényszórók már a következő két-három évben szériaéretté válnak, úgyhogy semmi akadálya sem lesz, hogy a 2020-as modellt ilyen, a LED-eknél ezerszer fényesebb, méretét tekintve század akkora, és kétszer hatékonyabb fejlett fényforrásokkal szereljék fel.
A hagyományos tárcsafékkel is szakítanak, a fékbetéteket intelligens előrejelző rendszerek közelítik majd a tárcsához, amikor a vezető fékezni készül. A kerekeket majdnem teljesen be fogják burkolni, ezért a fékek hűtését az orr-részre illesztett légbeömlők fogják majd adni. Mindehhez hozzájárul még az állítható magasságú futómű, mely nagy sebességnél önmaga leeresztésével csökkenti a légellenállást, s ezáltal a fogyasztást, bár ezt még ilyen távlatból is inkább csak opcionális megoldásként ígérik.

A hajtáslánc optimalizálása mellett a legcélravezetőbb fogyasztás-csökkentési módszer az autó tömegének csökkentése, így a hetedik 3-as sorozaton már szép számmal lesznek karbonszálas erősítésű műanyag elemek, többek között karosszéria-panelek, az ülések keretei, a műszerfal tartóelemei és ajtóbetétek.
Az i3 tanulmányból már megmutatta a BMW, hogy miként fogják optimalizálni az akkumulátorok elhelyezését az autó hátuljában. Az új 3-as kisebb és nagyobb méretű akkumulátorokat is be tud majd fogadni, utóbbiak a konnektorról tölthető, negyven kilométernél hosszabb villanyos hatótávot biztosító plug-in hibridverzióhoz társulnak majd, melyben a típus CO2-kibocsátása 43 g/km-re eshet vissza. A háromdimenziós navigáció a legtakarékosabb utak kiszámításához már az úton várható emelkedőket, és a motor pihentetését lehetővé tevő lejtmeneteket is számításba veszi.

2020-ra a head-up display-ek is elérhetőbbek és kifinomultabbak lesznek, mint most, így megvalósulhat a Vision ED-ben látott, egyszerre különböző funkciók réteges megjelenítését lehetővé tevő szerkezet sorozatgyártású alkalmazása. Beépített SIM-kártyájával a jövő Hármasa már automatikusan küld majd információkat a forgalomról és az időjárási viszonyokról, amivel a többi jármű vezetőit értesíti a problémás helyzetekről, például aktuálisan csúszós útszakaszokról: így akár a menetstabilizátor is automatikusan felkészülhet ezekre a pillanatokra. A BMW arra számít, hogy 2020-ra eltűnnek a bonyolult és költséges előállítású kilincsek, helyüket érintésérzékelő nyílások és a ma is használt, zsebben hordható kulcsok veszik át.
Végül pedig az automata váltók területén emelik a tétet, kilenc fokozatú önműködő váltójukba beépítenek egy “sailing” (vitorlás) üzemmódot, mely lejtmenetben a motor leállításával spórol energiát, ugyanakkor ez a megoldás mégis biztosít a sofőrnek motorfék jellegű lassítási lehetőséget, nem mással mint a villanymotor generátor üzembe kapcsolásával, azaz a hibridrendszer akkumulátorainak töltésével. Egyfelől örömteli a fejlesztések ilyen üteme, másrészt kicsit tényleg elkezdhetünk rettegni a hallottak alapján, mert ha ilyen lendülettel folytatják, a 2030-as modellekben már kormány se lesz, nehogy valami butaságot csináljunk...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?