Mozaik utcai vizsgabázis: új gyanúsítottak, 300 milliós csalás

Újabb 30 gyanúsított a műszaki vizsgaállomás vesztegetései kapcsán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytatódik a Mozaik utcai vizsgabázis csaknem másfél éve húzódó korrupciós ügye: már 56 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyészség.

Csaknem másfél éve, hogy kiborult a bili a Mozaik utcai vizsgaállomás - addig is szinte nyílt titokként ismert - korrupciós ügyei kapcsán. Július elején "korrupció gyanúja miatt" teljesen lezárták a vizsgabázist, ahova később az azonnali elbocsátások miatt a Vas Gereben utcai bázisról irányítottak át ügyintézőket és vizsgabiztosokat. Augusztusban - kevéssé meglepő módon - már a másik oldal, azaz a nepperek feje körül is sokasodtak a felhők, majd a hónap végétől már csakis online lehetett időpontot foglalni, megszűnt a soron kívüliség lehetősége is, ennek következményét nyögi persze a rendszer azóta is, egy speciális (például honosítási eljárásos) műszaki vizsga 2-3 hónap. Ez így volt már tavaly is, de azóta sincs változás.
Hirdetés
Már idei hír, hogy autónként 5000 forint volt a vizsgabiztosok tarifája, ahogyan az a fejlemény is, hogy vagyonelkobzást is kaphatnak a jattért műszaki vizsgáztatók. Az ügynek még messze nincs vége, sőt újabb fejlemények is vannak. Most a Központi Nyomozó Főügyészség arról adott ki sajtóközleményt, hogy újabb gyanúsításokat eszközöltek a "bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt elrendelt nyomozásban". Az elmúlt hetekben 36 személyt gyanúsítottak meg és hallgattak ki, ezáltal

az ügyészség már 56 személlyel közölt megalapozott gyanút aktív, illetve passzív vesztegetés elkövetése miatt.


Miként azt az ügyészség írja, az újabban közölt megalapozott gyanú szerint a gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők megállapodtak a vizsgáztatást végző személyekkel abban, hogy nekik a vizsgáztatási, ellenőrzési hivatali eljárásukkal összefüggésben, alkalmanként legalább 5000 forintot adnak. A megalapozott gyanú szerint az ügyintézők összesen mintegy 300 millió forint vesztegetési pénzt adtak át 2020. július 7-ét megelőzően a vizsgáztatást végzőknek, akik a pénzt egymás között elosztották, illetve abból a vizsgaállomás egyes dolgozóinak is adtak. Az újonnan kihallgatott gyanúsítottak között volt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az alábbi videón az ügyészség az újabb gyanúsítottak elfogását mutatja.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?