Mozgatható lesz az óriási képernyő az új Mercedes-AMG SL-ben

A szokásos luxust vegyíti sportossággal a Mercedes 300 SL utódja, az AMG SL, ami újra 2+2 üléses lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Teljes pompájában láthatjuk a hamarosan érkező, immár vászontetős és csak AMG változatban elérhető SL luxusminőségű belterét.

Nem sok idő van már hátra a Mercedes egyik legrégebbi modellnevének új életre keléséhez: az SL vadonatúj formában tér vissza hamarosan. A kifutó modellre alaposan ráfér a megújulás, főleg technológiai szinten, de érdekes döntés a Mercedes részéről, hogy a sportautók, illetve még konkrétabban a kabriók egyre szűkülő piacát nem hagyja el. Annyit viszont racionalizálnak a gyártáson, hogy elég közeli rokona lesz az új SL az AMG GT kupénak - azaz konkrétan az AMG GT roadstert teljes egészében ki is váltja majd. Többek között ezért is fontos, milyen lesz az új SL, mert előfutára lehet majd a következő GT-nek is, hiszen közös alapokra épülnek.
Hirdetés
Az új AMG SL (mert már csak AMG lesz) 1989 után újra 2+2 személyes, ami jelentős változás az előző SL-hez és az AMG GT roadsterhez képest is. Hátul nem lesz túl nagy a helykínálat. Olyannyira nem, hogy a gyártó 150 centiméteres magasságig ajánlja ezt a részt, ha utasokat akarunk ide ültetni. Persze a legtöbb vásárló nem ezt fogja tenni, így a Mercedes a számukra sokkal inkább értelmezhető formátumban is megadja a helykínálatot: golftáskákban. Ezekből legalább egy kényelmesen elfér az első ülések mögött. A megnövekedett utastér miatt problémát okozhatna a szél is, de ha senki nem ül hátul, akkor egy szélvédő panelt is fel lehet szerelni. Elöl abszolút luxus és kényelem várja majd sofőrt és első utasát, még akkor is, ha ezt az SL-t sokkal sportosabbra tervezték. Az új S- és C-osztályokban bemutatkozott nagy, függőleges irányú központi képernyő jelenik meg itt is, de bedobták a felvágási faktort: meredeksége gombnyomással állítható. Kellett is valami ilyesmi, hogy a Bentley Continental GTC forgatható képernyőjét megközelítsék, bár gyakorlati okokból került az autóba ez a funkció, mert a nyitott tető miatt a beeső napfény kitakarhatná a képernyőt, ezt a meredekebbre állítással lehet ellensúlyozni. Látványos részletek még bent a turbinaszerű szellőzőnyílások, természetesen hangulatvilágítással feldobva, aminek színe 64 árnyalat között állítható. A műszeregység digitális, de sportautó lévén fontos, hogy minden körülmény között azonnal leolvashatók legyenek róla a legfontosabb információk, ezért nem egy lebegő hatású, önálló panelt kap, hanem a képernyőt a hagyományos műszerblokkokat körülölelő borítás veszi körbe. A mélyebbre helyezett egység így jobban árnyékolt, és nem mellesleg sportautósabb hatást is kelt. Az utastér anyaghasználata kifinomult, tele lesz bőrrel, fémmel és valószínűleg szénszálas mintával is lehet majd kérni. Ezek alapján úgy tűnik, a sportosabb irányba való elmozdulás nem fog a luxus túraautózás élményének rovására menni.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?