Mutatjuk a legújabb rendőrautókat! Te is elfogadnád őket?

Már 66 Toyota Land Cruiser szolgálja a határrendészeket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Országos Rendőr-főkapitányság az Európai Unió támogatásával a Belügyi Alapok Belső Biztonsági Alap társfinanszírozásából vásárolt 66 darab Toyota Land Cruisert.

Nem kevesebb, mint 52 Toyota Land Cruisert már korábban használatba vettek a határrendészek, további 14 példányt ma adtak át. A Rendőrségi Igazgatási Központ, azaz a Teve utcai székház előtt tartott rendezvényen Tóth Judit, a Belügyminisztérium európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a Belügyminisztérium és a rendőrség hosszú ideje együttműködik azért, hogy a rendőrség szakmai igényeihez mérten, a mindenkori határőrizeti feladatokat segítő eszközök és gépjárműpark beszerzése megvalósuljon. A ma átadott autók is ezt a célt szolgálják, mint elmondta: a járműpark további fejlesztése közös cél lesz a jövőben is.
Hirdetés
László Richárd, a Toyota Central Europe országigazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a Toyota Land Crusier a világ egyik legjobban elismert nehézterepjárója, ezért különösen fontos és megtisztelő volt számukra, hogy a magyar rendőrség határőrizeti munkáját a speciális igényekhez igazított gépjárművekkel támogathatják.
Hirdetés
Forrás: police.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?