Mutatjuk, mi volt az utolsó régi rendszám, mennyi új fogyott már

Úgy néz ki, sokan várták az új kiosztású magyar rendszámot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Július 1-től adják hazánkban az új kiosztású, kétszer két betű és három szám kombinációjából álló rendszámokat, 6 munkanap alatt közel tízezer fogyott belőlük.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton tette közzé Facebook oldalán, hogy a július 1-től adott új fajta rendszámokból július 1-től 8-ig, azaz 6 munkanap alatt 8338 példány fogyott. Ebből 6500-at új személyautókra szereltek fel. A kereskedők alighanem kivárták, hogy már az új plakettet válthassák ki. Az eddigi piaci átlagnál nagyobb arányban adtak ki zöld rendszámokat az újból, közel 500 zöld alapszínű rendszámot adtak ki - plug-in hybrid és elektromos autókra. Június végéig egyébként már 53 ezer fölé nőtt a hazai zöld rendszámos autók száma. 2020 eleje óta háromszoros a bővülés, a TIM közleménye szerint immár zömében (53%-ban) elektromosak a zöld rendszámos autók.
Hirdetés
Nem csak az új rendszámokért indult meg a roham, sokan egyedi rendszámot is most igényeltek - köszönhetően annak, hogy a kétszer két betű + 3 szám új alapáras kombinációkra ad lehetőséget. Az első héten közel félezer egyedi vagy egyénileg kiválasztott hatósági jelzésre érkezett be igény, négyszázat már ki is adtak közülük. A felfokozott érdeklődést jelzi, hogy ha egy teljes évig ebben az ütemben fogynának a táblák, több mint 430 ezer kelne el belőlük. Tavaly 313 ezer, tavalyelőtt 316 ezer (új és használt) gépjárművet helyeztek először forgalomba hazánkban. És vajon mi volt az utolsó régi, azaz három betűből és 3 számból álló, még magyar címer nélküli kombináció? A TIM ezt is elárulta, a THW-647-est osztották ki utoljára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.07.12. at 14:11
    Permalink

    Nekem ez az új nem tetszik, valahogy olyan furcsa, ha meglátok egy-egy ilyet. Azt hiszem, hogy német kocsi jön szembe. Mivel az eddigi 6 karakter helyett 7 karaktert kell elhelyezni, kisebbek lettek a betűk, számok, nehezebben leolvasható, pláne idősebb embereknek, akik már rosszabbul látnak. Előbb-utóbb persze megszokjuk.

  • 2022.07.13. at 14:33
    Permalink

    Az eddig használtat nem lett volna értelme újra kezdeni? 1990-től elég sok kikerült már a rendszerből. A 3 betű 3 szám amilyen ütemben fogyott, ez a változat kb. 780 év múlva fogyna el. Ha így megyünk “előre”, akkor hol lesz addigra a jelenlegi emberiség. És a történések elnézve egyre valószínűbb, hogy pár év múlva megfizethetetlen lesz az üzemanyagok és autók árai is.

Vélemény, hozzászólás?