csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapNagyobb biztonságban autóznál? Kapcsold ki, tedd el a mobilod!

Nagyobb biztonságban autóznál? Kapcsold ki, tedd el a mobilod!

Egy amerikai kutatás azt vizsgálta, hogy biztonságosabban vezetnek-e a fiatalok, ha telefonjaikat blokkolják, vagy vezetés közben filmezik őket.


Nyolcvan százalékkal csökkent a tizenéves sofőrök balesetveszélyes manővereinek száma, amikor blokkolták telefonjaik hívásait és SMS-eit, vagy filmezték őket vezetés közben – derült ki egy, az MTI által ismertetett amerikai tanulmányból.

A filmezéssel és a telefon kiiktatásával jelentősen mérséklődött a kockázatos közlekedési események, többek közt a vészfékezések és a hirtelen irányváltások száma. Fontos ez, hiszen a tanulmány vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az autóbaleset továbbra is első helyen áll az amerikai tinédzserek megelőzhető halálozási okai között.


A kutatók igen fiatal, 15 és 19 év közötti sofőröket követettek hat hónapon át. Egyik csoportjukat beépített kamera filmezte vezetés közben, egy másik csoportnak a filmezés mellett blokkolták a telefonjait, a harmadik csoport mindezen beavatkozások nélkül vezethetett.
[BANNER type="1"]
A kamerák akkor kezdték a felvételt, ha a fiatal a fékre taposott vagy kanyarodott, ilyenkor kigyulladt egy jelzőfény, amely a sofőr tudtára adta, hogy filmezik és a felvételt elküldhetik a szüleinek – ezáltal nyilván eszükbe sem jutott a vezetésen kívül másra is, például telefonjukra figyelni. Egyeseknek olyan programot töltöttek le az okostelefonjára, amely blokkolja a hívást és az SMS-ezést, amikor az autó mozgásban van.


Ezek az intézkedések az első két csoportban 80 százalékkal csökkentették a kockázatos vezetési manőverek számát a harmadik csoporthoz képest, amelyet nem filmeztek az autóban és amelyben a sofőrök okostelefonjait sem blokkolták. A tinédzserek, akik vezetés közben sem telefonálni, sem SMS-ezni nem tudtak, óvatosabban vezettek, mint azok, akiknél vezetés közben csak a kamera működött, de a különbség statisztikailag nem volt szignifikáns.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

  1. Tipikusan idióta amerikai tanulmány. Elköltöttek ki tudja mennyi pénzt -remélem, dollármilliókat-, hogy kiderítsék, egy tizenéves, gyakorlatlan vezető biztonságosabban vezet, ha nem SMS-ezik közben. Akkor is jobban figyelnek a vezetésre, ha filmezik közben őket. Hát, ehhez is egy tudományos kísérlet kellett. 🙂

- Hirdetés -

Friss hírek