csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapNagyon tanulmánynak mondták, de mégis megvalósulhat

Nagyon tanulmánynak mondták, de mégis megvalósulhat

Januárban ismerhettük meg a Lexus LF-1, luxus crossover, vagy talán inkább SUV tanulmányt, amiből a legfrissebb infók szerint 3 év múlva szériamodell is lehet.




Még a tanulmányautók között is futurisztikusnak számít a januárban debütált, majd a Genfi Autószalonon is kiállított Lexus LF-1, ami extravagáns külsejével és az utasok teljes körű kiszolgálásával, meg persze azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bármilyen, hibrid, üzemanyagcellás, vagy tisztán elektromos hajtáslánc fogadására is képessé tették. A Lexus iránymutató tanulmányként aposztrofálta, ám a legfrissebb – japán eredetű – információk szerint 3 év múlva az LF-1 alapján szériagyártású modell érkezhet. [BANNER type="1"]



A japán Mag-X folyóirat beszámolója szerint a fényszórók hajszálvékony LED-csíkját a jogszabályi előírásokhoz igazítva, a jelenlegi legmodernebb diódás világítótestekkel, az idomok némi egyszerűsítésével és persze szigorúan aerodinamikai formázásával várható a több mint 5 méter hosszú luxus SUV, 2021-re már gyártásból is. A hajtás vélhetően alapból hátsó lesz, de az összkerékhajtás lehetősége természetesen nem zárható ki, a motorok alighanem az LS limuzinból, illetve az LC kupéból jönnek majd, azaz 3,5 literes, V6-os benzinesen alapuló hibrid, meg persze ikerturbós mindenképp várható, de a japán lapban megjelent kép szerint emeletes kipufogópár elrendezésével az F sportautó-család jellegzetességét is magán hordozza a LF-1. Lehet, hogy a márka még csak rebesgetett, 600 lóerősnek ígért, 4,0 literes, 600 lóerős turbómotorját is megkapja majd a csúcs SUV?

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek