Olasz pezsgéssel dobja fel a kis SUV-ok szegmensét az Alfa Romeo

Végre megérkezett teljes valójában az Alfa Romeo második, kisebbik SUV-ja, a Tonale

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Benzinesként csak hibrid és konnektoros hibrid kivitelben érkezik a Tonale, de lesz dízel is. Emellett blokklánc technológiával növeli az autó értéktartását az Alfa Romeo.

Jelentős mérföldkő érkezett el az Alfa Romeo történetében, nem csak egy vadonatúj modellt mutattak be, de egy számukra eddig ismeretlen szegmensbe is betették lábukat. A Tonale a Stelvio sikerét igyekszik megismételni, vagy talán felül is múlni, csak az eggyel kisebb (és megfizethetőbb) kategóriában. Első ránézésre egyértelmű, hogy a sorozatgyártású Tonale a lehető legtöbb dizájnelemet megtartotta az évekkel ezelőtt bemutatott koncepcióról, ami viszonylag ritka. Ezzel összességében sikerült egy egyedi kinézetű, még a márka többi modelljétől is jól elkülöníthető autót tervezniük. Elöl az Alfa Romeo egyik védjegye, a pajzs alak egy hangsúlyosabb, jobban elkülönült hűtőrács formájában jelenik meg, ami összeér a tripla karikás fényszórók házával. Oldalnézetből a márka sportkocsijai is felsejlenek, például a 8C Competizione ablakvezetése, vagy a retro felnik. Hátul pedig egyértelműen a szinuszgörbéket idéző fénycsíkok határozzák meg a dinamikus külsőt.
Hirdetés
Belül egy új és modern utastér várja azokat, akik A-ból B-be nem csak eljutni, hanem stílusosan és élvezetesen eljutni akarnak. Természetesen digitális a műszerblokk, de a fő újdonság a középkonzol elegáns képernyője, ami évek múltával sem fog elavultnak tűnni keretnélküliségének köszönhetően. Persze az is fontos, ami rajta fut: új az infotainment rendszer, és később még újabb lehet, mert vezetéknélküli frissítések érkeznek majd rá. A sok online szolgáltatáson túl a legfontosabb, az Alfa Romeo szerint egyenesen forradalmi újítás az NFT technológia - ilyet elvileg még senki nem épített autóba. A blokklánc technológiát használva (erre épülnek a kriptovaluták is) egy NFT-t, egy non-fungible tokent, azaz egy nem visszaváltható zsetont kreál nekünk a márka a virtuális térben. Ezen rögzítve van, hogy az adott autó a miénk, továbbá (ha engedélyezzük) feljegyzi a legfontosabb szervizelési tevékenységeket is. Ezt messze nem lehet olyan könnyen (sőt, a technológia pártfogói szerint sehogy) hamisítani, mint a visszatekert kilométerórákat, így amikor használtautóként értékesítjük majd, pontosan visszakövethető feljegyzések segítik az eladást. Az autó így akár magasabb áron is elkelhet, ha igazolt a rendszeres és gondos szervizelése (vagy alacsonyabb áron is persze, ha esetleg Józsi berheli meg a szomszédból a márkaszerviz helyett). Lesz ugyan dízelmotor a Tonaléban 130 lóerővel, de érdekesebbek a benzinesek, azok ugyanis csak elektromos rásegítéssel érhetők el. Jött egy teljesen új blokk, a négyhengeres, változó geometriájú turbófeltöltővel ellátott 1,5 literes, ami az öntöltő hibrid meghajtásba épül be, kétféle összteljesítménnyel (130 és 160 lóerővel). Mindhárom kivitelhez elsőkerékhajtás párosul, de a csúcsverzióban mind a négy kerék hajt - csak az elsőket egy benzinmotor (az 1,3 literes MultiAir), míg a hátsókat a villanymotor mozgatja. Itt már konnektorról tölthető az aksi, ami városban akár 80 km emissziómentes hatótávot is biztosít, és gyorstöltővel 2,5 óra alatt felhúzható. Összesen 275 lóerő hajtja a Tonale Q4 csúcsverziót, a 100-as sprint ebben 6,2 mp, és a márka szerint ez a kínálat legtakarékosabbja is.
Hirdetés
De nem csak az erő, hanem a vezethetőség is fontos szempont, és a Tonale itt is remekel. Kategóriájának legközvetlenebb kormányáttételezésével, a felfüggesztések beállítását is módosító vezetési üzemmódválasztóval (a "DNS-kapcsolóval"), valamint az új, elektromechanikus fékrendszerrel igazi kanyarvadász a Tonale, amihez az alapáras önzáró diffi is nagy segítség. Persze nem csak a dinamikus vezetés élmény a kis SUV-ban, a belső magas technológiai felszereltségét prémium anyagok, illetve Harman/Kardon hangrendszer egészíti ki. Mindezeken felül számos vezetéssegítő rendszer is rendelkezésre áll, van félautomata parkolás (akár teljesen villanyüzemmódban is a Q4 esetében, ami persze dugóban való araszoláskor is bekapcsolható), adaptív tempomat, sávtartó, 360 fokos kamerarendszer és még miegyéb. Áprilistól már rendelhető az új Tonale.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.02.09. at 10:22
    Permalink

    Nagyon kíváncsi vagyok vajon az NFT blokklánc alapú km naplózás beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Lehet, hogy ultrabiztonságos lesz, és lehet, hogy pont ezért a tulajdonosok szembesülnek vele, hogy az autójuk alacsonyabb árban kel el, mint az ilyen technológiával nem felvértezett típusok. Miért? Mert nem tudnak takargatni semmit. Ha nem kapcsolja be a szerviz-tevékenységeket máris bukik egy nagyobb összeget, hisz takargatnivalója van. A km-t alapból rögzíti, tehát csalni nem lehet vele. Ergo sok futásteljesítmény = alacsony ár.
    Én lennék a legboldogabb, ha ez beválna, mert ez az autótípus lenne az első, aminél a futott km-k száma megbízható. Tudod pontosan mit veszel!
    Tehát vásárló oldaláról is biztos a siker.
    A becsületes eladó meg véleményem szerint szembesülni fog vele, hogy a nepperek már nem veszik meg az autóját, mert túl sok km van benne. Eddig megvették, mert tudták, hogy ha jó állapotban van, visszatekerve szép áron el tudják adni. Vagyis marad a becsületes eladó nyakán, aki a teljesen jól működő és pontosan szervizelt dokumentált autóját csak ár alatt tudja eladni. Annak ellenére, hogy ő nem tekergette az órát, mégis közvetve tekergette igenis, és ez az eladási árban megmutatkozott. Következő autóját az ilyen “pofára esett” ügyfél lehet, hogy úgy fogja megválasztani, hogy ilyen hibába még egyszer ne essen.
    Végkövetkeztetésem az, hogy ez a szuper-biztonságos technológia nem áll érdekében a gyártónak, sajnos halálra van ítélve. Minden tiszteletem az Alfa-Rómeónak, hogy meglépte, és az első fecskeként feltűnt a használt-piac csalásai ellen.

    • 2022.02.10. at 12:17
      Permalink

      Mennyi hülyeséget vezettél itt le…
      Számos normális országban megoldották már ezt hatóságilag: MINDEN szerviz jelenti a központi nyilvántartásba az összes látogatást km állással.
      Belgiumban nem nagyon fogsz találkozni km tekeréssel. Ilyen egyszerű.
      Aki pedig vesz egy új autót az nem azon fog morfondírozni hogy majd a 20-ik tulaj valami keleti x-isztánban miként akar ügyeskedni vele.

  • 2022.02.10. at 19:21
    Permalink

    Nagyon szép, DE: a német oldalakat olvasva -30ezer eurós alapár- túl drága lesz a magyar vásárlóknak.
    A Nissan Qashqai, Peugeot 3008, BMW X1 stb. méretosztálya, szerintem túl későn jön ebbe a szegmensbe.

  • 2022.07.18. at 00:18
    Permalink

    Erős hozzászólást teszek. Imádom az Alfa Romeot. Aki az autózást, a szépet, a vezetési élményt kicsit is szereti (én rajongásig), az nem tudja nem szeretni ezt a patinás márkát. DE. Ha az Alfa Romeo a 21. században csak SUV-ok gyártása által, csak a racionalitást hangsúlyozva tud fennmaradni, akkor inkább múljon ki még ma, haljon ki végleg, menjen csődbe, mert egy Tonalékkal, Stelviokkal ízlésbombázott Alfás jövőnek az égvilágon semmi, de semmi értelme!

Vélemény, hozzászólás?