Optimistán tekint a jövőbe az Opel

Gyors helyzetjelentést tartott itthon az Opel

Újdonságdömpinggel készül az Opel, a típuskínálat mellett az OpelConnect szolgáltatások köre is bővül.

Mint minden autógyártó, úgy az Opel számításait is keresztülhúzta a koronavírus járvány miatti visszaesés, így a 2020-as terveken is módosítani kellett. Most úgy látják a cégnél, hogy a beszakadt piac ellenére is a 2017-es eredmények felett végeznek, de a 2019-es rekordnyereséget nem tudják megközelíteni. Hozzá kell azonban tenni, hogy a tavalyi siker félig-meddig meglepetésként érte az Opelt, hiszen a PSA csoportban új életet kezdő márka 4-5 évvel későbbre tervezte a tavalyi eredményeket.
Hirdetés
Továbbra is igyekeznek kedvező árakkal csábítani a vevőket és a német örökségre építeni. Ez nem is tűnik nehéz feladatnak, hiszen a hazai mérnökeik szerint sokkal nagyobb a márka szabadsága a PSA csoporton belül, mint a GM fennhatósága alatt. A PSA-n belül Rüsselsheimben fejlesztik a négyhengeres motorokat, a haszonjárműveket, az infotainment rendszereket, az üléseket és az alternatív üzemanyagokat is.
Hirdetés
A 2020-as tervekben szerepel, hogy év végéig érkezik az új Mokka, illetve látványos ráncfelvarrást kap a Crossland X. 2021 második félévében jut el a márkakereskedésekbe a frissített Grandland X, ám jövő év végéig 9 teljesen elektromos modellt is ígért már korábban is az Opel, illetve 2024-ig mindegyik típusuk elérhető lesz részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal. Ezekhez pedig alapáron jár az OpelConnect rendszer, amelynek segítségével különböző szolgáltatások érhetők el. Lesznek közöttük fizetős és ingyenes szolgáltatások, az OpelConnect Store webáruház is működik már, de MyOpel fiókot kell létrehozni a használatához. Ugyanakkor egyelőre csak a távoli elérés szolgáltatás működik, de folyamatosan bővülnek majd a lehetőségek, például töltésidőzítéssel, előfűtés/hűtés funkcióval, illetve néhány hónap múlva élő forgalmi adatokat is szolgáltat majd a TomTom közreműködésével. Olyan hasznos dolgokat is tud a rendszer, mint például a járműstátusz figyelés és a diagnosztikai jelentések küldése a kiválasztott márkaszerviznek. A távolabbi jövőben a távvezérléses ajtónyitás és zárás, valamint a fényszóróbekapcsolás is elérhetővé válik a flottakezelési és számos más funkció mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?