Öt év után frissül a Renault Talisman

Ráncfelvarrást kapott a Renault zászlóshajója, a Talisman

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szokatlan módon már fél évtizede nem nyúltak a franciák a nagyautójukhoz, most is leginkább csak a technológiát frissítették - bár a stílusra így sem lehet panasz, a szegmensben még mindig ez az egyik legvonzóbb szedán.

Szépen állja az idő vasfogát a Renault Talisman, 2015-ös bemutatása óta nem igazán változtattak rajta a franciák, viszont még ma is stílusos és egyedi a dizájnja, ami a gyár szerint a modell vásárlóinak az egyik legfontosabb szempont. Nem is akarják elrontani a franciák, ami működik, így még 5 év után is alig módosítottak rajta - persze az is lehet, hogy a fejlesztési költségeket szeretnék minimalizálni, és egy adott terméket minél tovább a piacon tartanak, hogy megtérüljön a kezdeti befektetés. Erre pedig szükség is lehet, a SUV-őrület miatt ugyanis gyengélkedik a szedánok piaca, a Talismanból például eleve nem is készítettek jobbkormányos változatot a költségcsökkentés és az alacsony piaci kereslet miatt.
Hirdetés
Kár érte, mert a Talisman egy elegáns szedán, mely most már technológiailag is versenyre kel a frissebb konkurensekkel, mint az Opel Insignia, a Volkswagen Passat vagy a Skoda Superb. A központi érintőképernyő álló tájolású, alapáron 7, a magasabb felszereltségű modelleken 9,3 colos, és természetesen telepakolták a Renault alkalmazásaival, például telefonról is meg lehet nézni az autó állapotát távolról. A műszerfalat digitálisra cserélték, ami a Google alapú navigációt is meg tudja jeleníteni igény szerint. A csúcsváltozat Initiale Paris csomagba Bose hangszórók is kerülnek. Fejlődtek a vezetéssegítő rendszerek is, már 2-es szintű önvezetésre is képes a Talisman, azaz dugóban magától araszol (bár csak akkor, ha három másodpercnél kevesebb ideig álltunk meg), emellett a szokásos funkciók is rendelkezésre állnak, mint a sávtartó, holttér-figyelő, vagy a keresztirányú forgalomra figyelmeztető asszisztens. A sofőr és az utasok kényelmét tovább növeli néhány apróság, például az új hangulatvilágítás, új árnyalatok a kárpitok és a varrások palettáján, a sötétedő, keret nélküli visszapillantó tükör, a diszkrét krómbetétek, és a vezeték nélküli telefontöltő. Új fa díszbetétek is elérhetők, a tempomat kezelőszervei pedig a kormánykerékre vándoroltak a praktikusság jegyében. Bár nem újdonság, érdemes szót ejteni a már eddig is elérhető négykerék-kormányzásról, ami egyedi funkciója a Talismannak a szegmensében, ez a technológia az utóbbi években kezdett elterjedni, leginkább viszont a méregdrága sportkocsikon használják. Enyhén a fényszórókat is átalakították, futófényes irányjelzőket kapott az autó, valamint mátrix LED-világítást, ami csak az előttünk lévő autók körül kapcsolja le - valós időben - a reflektorfényt, azaz nem vakítja el a szembeforgalmat, viszont az út többi részét folyamatosan megvilágítja. A felnik mérete 17 és 19 col között mozog, természetesen friss dizájnnal, illetve új külső színárnyalatokat is választhatunk. A visszafogott ráncfelvarrás alapján nem meglepő, hogy elektromosított verzió nem érkezett az új Talismanból, tehát továbbra is benzines és dízelmotorokkal érhető el a szedán és a kombi. Előbbiből kettő van, egy 1,3 literes, 160 lóerős turbós négyhengeres, illetve egy 1,8 literes, szintén négyhengeres, ami 225 lóerőt ad le. Mindkettő egy hétsebességes duplakuplungos automataváltóval társul, az első 6,2 litert fogyaszt 100 km-en, a második 7,4-et (az új, szigorúbb WLTP-cikluson mérve). Dízel fronton egy 1,7 literes és egy 2 literes verzió lesz, az előbbi lehet 120 vagy 150, az utóbbi 160 vagy 200 lóerős. A belépő dízel 4,9 litert fogyaszt, de állítólag a legerősebb se éget el többet 5,6 liternél. Mindkét motornak szüksége van AdBlue adalékanyagra is, és hatsebességes váltó viszi az erőt az útra, ami a kisebbik esetében kézi, a nagyobbiknál duplakuplungos automata. A ráncfelvarrott Talismant idén júniustól lehet majd rendelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?