Piros zászló és totális káosz az F1-es Holland Nagydíjon

Totális káosz a Holland Nagydíjon: a mezőny fele megjárta a sóderágyat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Verstappen történelmi győzelmet aratott, ugyanis egy megdönthetetlennek hitt rekordot állított be. Az eső próbára tette az egész mezőny képességeit, többek között ennek is köszönhető, hogy meglepő dobogó született.

A nyári szünet után Hollandiába látogatott az F1 mezőnye, ahol ismét minden a helyiek kedvencéről szólt. Max Vertappen már a pénteki napon erősen kezdett, ám némi meglepetésre csak az első szabadedzést tudta nyerni a címvédő, a másodikon már Lando Norris végzett a táblázat élén. A sajtó viszont nem a McLaren erős tempójának miértjét találgatta a péntek esti órákban, hanem azt, hogy ki fogja a hétvége hátralevő részében vezetni az Alpha Taurit Tsunoda mellett. A második gyakorláson ugyanis Oscar Piastri a falba állította a McLarenjét a hármas kanyarban, majd a mögötte érkező Daniel Ricciardo későn vette észre az összetört autót maga előtt, így kisebbik rosszként a falba kormányozta az AT04-est. Az idősebb ausztrál csak nagy nehezen tudott kikászálódni az autójából, később a kórházban kiderült, nem véletlenül, ugyanis eltört a csuklója. Az Alpha Tauri még péntek este bejelentette, hogy a tartalékversenyzőjük, Liam Lawson veszi át a megüresedett ülést a hétvége hátralevő részére.
Hirdetés
A szombati szabadedzésre megérkezett az égi áldás, a versenyzőknek pedig alaposan feladta a leckét az eső áztatta zandvoorti pálya. A döntött kanyarokban rendre pörögtek-forogtak az autók, némely versenyző némi túlzással több időt töltött a sóderágyban, mint a pályán. Kevin Magnussen járt talán a legrosszabbul, ugyanis a hármas kanyarban csúnyán odacsapta a Haast, így számára idejekorán véget ért a gyakorlás. A pálya az időmérő kezdetére sem száradt fel, így a mezőny egységesen az átmeneti esőgumikon sorakozott fel a kvalifikáció kezdetére. A nehéz körülmények ellenére az első szakaszban nem született hatalmas meglepetés, már ami a kiesőket illeti. Az újonc Lawson az utolsóként hullott ki, de búcsúzott a két Alfa Romeo is, a harmadik szabadedzésen hibázó Magnussen, valamint Esteban Ocon sem folytathatta az időmérőt. Az eredményjelző tetején viszont szokatlan név bukkant fel, ugyanis Alexander Albon futotta a leggyorsabb kört a Q1-ben, Verstappen csak mögötte jutott tovább.
Hirdetés
A középső szakaszban már egyre több ponton bukkant fel száraz ív a pályán, de a Q2-ben még senki sem kockáztatta meg a száraz pályás gumikat. Verstappen úgy tűnt, nehezen tudja felvenni a fonalat a száradó pályán, ám ez az állapot nem tartott sokáig, több mint fél másodperces előnnyel nyerte a kvalifikáció második szakaszát a címvédő. Mögötte Piastri, és Albon futottak be, a Ferrarik és a Mercedesek nagyon szenvedtek a félig esős aszfalton, olyannyira, hogy utóbbi csapat csak egyik versenyzőjével jutott az utolsó szakaszba, mivel Hamilton a 13. helyen kihullott. Mellette Stroll, Gasly, Tsunoda és Hülkenberg kényszerült búcsúzni, míg Logan Sargeant idén először jutott a Q3-ba. Az utolsó szakaszban aztán elszabadult a káosz. Szűk két perccel a zöld lámpa után Sargeant rakta a falba az autóját a kettes kanyar kijáratán, ezért a piros zászlót is be kellett lengetni. A hosszas mentési procedúra - és tech-pro fal javítás után - már habozás nélkül minden versenyző a lágy gumikat pakolta fel, de a Q3 még egy piros zászlót tartogatott. Leclerc bő négy perccel a vége előtt a kilences kanyarban számolta el magát, és csúnyán odacsapta az autóját a falnak. Néhány perccel később a talpon maradt nyolc autó már lehozta újabb törés nélkül az utolsó szakaszt, amely még így is tartogatott izgalmakat. Az első helyet természetesen Verstappen szerezte meg, mögötte viszont izgalmasan alakultak a helyezések. A második helyet Lando Norris csípte meg, míg a Mercedes becsületét George Russell mentette meg a harmadik hellyel. Albon remeklése a Q3-ban is folytatódott, negyedik lett a brit-thai versenyző, Alonso végzett az ötödikként, Sainz futotta a hatodik legjobb időt, Pérez több mint egy másodpercre lemaradva csapattársától csupán a hetedik, Piastri a nyolcadik, a két hibázó pedig Leclerc-Sargeant sorrendben állhatott fel a vasárnapi nagydíj rajtrácsára.
Hirdetés
Vasárnap mintha csak a rajtra várt volna az eső, a rajt után azonnal elkezdett szakadni, a mezőny fele pedig már az első két körben egy emberként zúdult ki a boxutcába, köztük a futamot vezető Verstappen is. Pérezzel nagyot húzott a Red Bull, hiszen már az első kör végén kihozták, így a harmadik körben az élen találta magát a mexikói, míg csapattársa visszacsúszott a nyolcadik helyre. A hatodik körre csillapodott az eső, a mezőny pedig némiképp rendeződött. Pérez 11 másodperces előnyt épített ki az Zhou-val szemben, de ekkorra már Verstappen a harmadik helyig tornázta vissza magát, a hetedik körben pedig meg is előzte az Alfa Romeo versenyzőjét. A holland bekapcsolta a rekétákat, és néhány körön belül öt másodpercre csökkentette a hátrányát a csapattársához képest. A káosz legnagyobb nyertesének - Zhou-n kívül - Gasly, és Magnussen mondhatta magát, ugyanis a dán a boxutcából a kilencedik helyig kapaszkodott előre, míg a mezőny végéről induló francia a negyedik helyen körözött a kilencedik körben. A tizedik fordulóra már többen száraz pályás gumikért látogatták meg a boxutcát, ugyanis néhány kör alatt kirajzolódott a száraz ív, csakúgy mint a szombati időmérőn. Egy körrel később Verstappen is kijött cserélni, aki ekkorra már 2,7 másodpercre csökkentette a hátrányát Pérezzel szemben. A mexikói is követte csapattársát, de hiába dolgozott gyorsan a csapat az esetében is, már csak holland csapattársa mögé jött vissza a pályára. A két Red Bull mögött a pódium utolsó fokáért öldöklő küzdelem alakult ki, melyben ALonso, Sainz, és Gasly vállalt szerepet. A kétszeres világbajnok stabilan tartotta a harmadik helyet, a fiatalabb spanyol és a francia viszont keményen gyepálták egymást, amiből utóbbi jött ki jobban rövidtávon. A 17. körben aztán mindenki lassítani kényszerült, ugyanis a versenyirányítás beküldte a biztonsági autót a pályára. Logan Sargeant a szombati időmérő után ismét csúnyán a falba állította a versenyautóját, ezúttal a nyolcas kanyar kijáratán. Az újraindítás után Verstappen simán eljött az élen, míg Pérezt Alonso próbálta megszorongatni, de a másik Red Bull is tartani tudta a pozícióját. A Gasly-Sainz csörtének is egy újabb jelenetét láthatta a közönség a biztonsági autó kivonulása után, de a spanyol még ekkor sem tudta magát átrágni a látszólag lassabb Alpine-on. A harmincadik fordulóra Verstappen 3,5 másodperces előnyt autózott ki csapattársával szemben, unalmában pedig a leggyorsabb körökkel szórakoztatta magát. A mezőny hátsó traktusában Hamilton és Leclerc próbált a pontszerző helyekre visszaevickélni, de a monacói inkább csak hátrébb esett, míg a hétszeres világbajnok sem jutott előrébb a tizenegyedik helynél. A harmadik helyről induló csapattársa még ennél is rosszabbul járt az esővel: Russell a 17. helyen körözött a futam féltávjához közeledve.
Hirdetés
A 40. körre fordulva megnyugodott a mezőny, Verstappen magabiztosan uralta a futamot több mint hét másodperces előnnyel, ahogyan Pérez második helye is biztosnak tűnt, hiszen Alonso tisztes távolságból követte a két bikás autót. A 42. körben a Ferrari megunta Leclerc szenvedését - akit korábban már Lawson is megelőzött - kihívták a boxutcába a monacóit, és feladta a Holland Nagydíjat. A futam végéhez közeledve már csak az tűnt nyitott kérdésnek, hogy Verstappen hány másodperccel fogja megnyerni a futamot, hiszen az ötvenötödik körre már majdnem 10 másodperccel vezetett Pérez előtt. Mögöttük néhány kanyar erejéig spanyol házi csata alakult ki Sainz és Alonso között, de a frissebb abroncsokon érkező kétszeres világbajnok könnyedén előzte a Ferrarit. Időközben Hamilton is előretört, de még így is csak a kilencedik helyig tudott előretörni, míg csapattársa a hetedik helyen körözött néhány fordulóval a vége előtt. Az 57. körre egyre több mérnök jelentette versenyzőjének, hogy ismét eső közeleg, ezt megerősítendő az élőképen is egyre sötétebb esőfelhőket mutogatott a rendező. Sainzot és Gaslyt viszont ez nem zavarta, és kőkemény csatározásba kezdtek a negyedik helyért. A spanyol parádésan védekezett, többször is visszaverte az üldöző Alpine támadásait, de a 60. körben már a DRS-sel érkező Gasly ellen nem volt ellenszere. Néhány pozícióval hátrébb Russell és Hamilton találtak egymásra, előbbi pedig annyira az érkező csapattársa figyelt, hogy kis híján eldobta az autóját a pálya legtempósabb szakaszán. A 61. körben ismét leszakadt az ég, a rajthoz hasonlóan a mezőny nagy része kizúdult a boxba. Eleinte úgy tűnt Versteppen simán visszajön az első helyre, míg Pérez a másodikra, annak ellenére, hogy a csapat ezúttal lassabban dolgozott a szokásosnál. A Red Bullos helyzetén az sem segített, hogy az egyes kanyarban odacsapta az autóját a falnak, így Alonso megelőzte, de vissza tudott jönni a pályára a mexikói. Egy körrel később annyira elkezdett szakadni az eső, hogy a mezőny már az extrém esőgumikért jött volna, de a versenyirányítás úgy döntött, inkább piros zászlóval megszakítja a versenyt, részben Zhou balesete miatt, aki ugyancsak az egyes kanyarban fúródott a falba, de szinte a mezőny fele kicsúszott a hirtelen lezúduló hatalmas mennyiségű csapadék miatt. Bő fél órás szünet után gurult ki ismét a pályára a 17 talpon maradt versenyző, az első két kört tapogatózva, a biztonsági autó mögött teljesítve. Sok taktikázási felületet nem hagyott az FIA, hiszen kötelezően az átmeneti esőgumikat rakatták fel a csapatokkal, de látva a pálya kondícióját minden bizonnyal senki sem próbálta volna meg a száraz pályás gumikat. Érthető módon a versenyirányítás gördülő rajttal engedte el a mezőnyt az utolsó hat körre. Az újraindítás után Verstappen igyekezett elhúzni, de Alonso nem akarta hagyni magát, és tapadt holland vetélytársára, mögöttük Pérez érkezett, akit időközben egy öt másodperces időbüntetést kapott, mivel gyorshajtáson kapták a boxutcában. Holland csapattársát viszont ez nem zavarta, és magabiztosan húzta be zsinórban kilencedik győzelmét, ezzel utolérve Sebastian Vettel megdönthetetlennek hitt legjét. Hosszú idő után újra pódiumra állhatott egy Aston Martin, természetesen Fernando Alonsóval, míg a harmadik helyet nem kis meglepetésre Pierre Gasly szerezte meg az Alpine-nal. Folytatás egy hét múlva Monzából!
Hirdetés

A Holland Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Verstappen 25
2. Alonso 19
3. Gasly 15
4. Pérez 12
5. Sainz 10
6. Hamilton 8
7. Norris 6
8. Albon 4
9. Piastri 2
10. Ocon 1

Hirdetés

A bajnokság állása tizennégy hétvége után:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 339 1. Red Bull 540
2. Pérez 201 2. Mercedes 255
3. Alonso 168 3. Aston Martin 215
4. Hamilton 156 4. Ferrari 201
5. Sainz 102 5. McLaren 111
6. Leclerc 99 6. Alpine 73
7. Russell 99 7. Williams 15
8. Norris 75 8. Haas 11
9. Stroll 47 9. Alfa Romeo 9
10. Gasly 37 10. Alpha Tauri 3
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?