Rá se lehet ismerni az elektromos Renault Megane-ra!

Nem csak a hajtás, hanem a külső is merőben eltér az eddig megszokottól az új Megane esetén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Megane sem kerülheti el a divatot, már szinte biztos, hogy az ötödik generáció fél emelettel magasabbra költözik, amiből már az elektromos hajtás sem maradhat ki.

A Renault már tavaly megmutatta, miként képzeli el a Megane következő generációját. A bemutatóhoz közeledve látszik, hogy komolyan gondolják a franciák, tényleg crossovert faragnak a Megane-ból. A képeken már nem egy futurisztikus tanulmányautót láthatunk, hanem egy álcázott prototípust, ami annak a harminc példánynak az egyik darabja, amelyeket a nyár folyamán közúti tesztnek vetnek alá.
Hirdetés
Az ötödik kiadás úgy tűnik, mint egy jóllakott negyedik generáció, mindez kicsit nagyobb hasmagassággal társítva. A szűkebbre szabott fényszórók mellett megmarad a lefelé nyúló “rozmárfog”, újdonság az új Renault embléma és a felköltöztetett hátsó kilincs. A hajtáslánc ránézésre látható, az első sárvédőn található a töltőnyílás, a mélyen vezetett küszöb az akkumulátorok elhelyezésére utal. A látvány szokatlan, de leginkább csak a névhez társítva hat idegenül, ettől eltekintve illeszkedik a jelenlegi divathoz, vélhetően jó döntés ilyen irányba vinni a kompakt modellt. A Megane E-Tech Electric néven emlegetett típusról több műszaki részletet is elárultak annak ellenére, hogy a bemutató még odébb van. A platform CMF-EV névre hallgat, ami a Nissan Leaf alapjának utódja, erre épül a Nissan Ariya is. A 60 kWh-nyi kapacitás az ígéretek szerint 450 kilométerre lesz elég, a teljesítmény pedig 217 lóerő, a hajtás csak az első kerekeké. A modell bemutatására az év végén vagy a jövő év elején kerülhet sor, ami egyben új fejezetet nyit a Megane történetében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?