Reflektoros gyorshajtó az M5-ön

Van, aki megkapja büntetését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk esete jól mutatja: nem érdemes büntetni a zavaró, szabálytalankodó autósokat, érdemesebb azt az illetékesekre hagyni.

Olvasónk, Pál írta „élményét”:
"Az M5 autópályán haladtam Szeged felé, amikor beért egy olasz rendszámú autó és gyakorlatilag az autóm fenekében ment. „Szépen”, minden lámpája világított, fényes nappal. Érthetően zavart, ezért jeleztem neki a vészvillogóval. Nem reagált. A jelzést többször is megtettem, de nem jártam eredménnyel.
Talán valamiért kiszúrt magának? Mehetett volna gyorsabban is, én nem akartam feltartani. Fényeit egy idő után meguntam, és lelassítottam. Erre végre megelőzött. Én is rámentem, minden lámpámat megmutattam neki – ahogyan ő is tette. Erre szépen odapörkölt, és pillanatokon belül eltűnt. Ekkortól nyugodtan haladtam tovább, de mit tesz Isten, úgy tíz kilométer megtétele után az én olaszomat a pálya szélén villogó autóval gyóntatták „éberék”. Nem is értem mit vétett szegény. Hát még ő mennyire értetlen lehetett.
"
Bizonyára sokan összefutottak már hasonlóan érthetetlen autósokkal, talán csak egyetlen konklúziót szeretnénk leszűrni az esetből: még annyira sem érdemes büntetni a szabálytalankodó (hiszen a ködfényszóró, reflektor használata ilyen esetben annak számít) autóst, mint ez esetben. Aki ezt megteheti, az a rendőr, bízzunk abban, hogy megteszik, különben akár még mi húzhatjuk a rövidebbet egy-egy vehemensebb közlekedőtárssal szemben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Szabályos indok: Azért, hogy a megkülönböztető jelzéssel közeledő rendőr, mentő, stb., gond nélkül haladhasson akár 200-al is a belsőben. Sokan ugyanis bent felejtik magukat 130-al a belsőben önkéntes rendfenntartóként és el is felejtenek a tükörbe nézegetni.
    Nyugodtan leléphetsz az USA-ba, ha az itteni KRESZ neked nem elég jó válasz arra, hogy jobbra kell tartani! Nem fogsz hiányozni a hazai utakról senkinek. 🙂

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Üdv minden kedves vezetőnek!
    Sajna ez a magyar mentalitás!A nagy szocializmus alatt kifejlődött szépen és amíg ez ki nem rohad az emberekből, addig sajna aligha számíthatunk jobb helyzetre! “nehogymá megelőzzön a hulladék xy autójával ez a paraszt….,ami az enyém nem lehet , másé se legyen….stb” Majd ha a rendőrség civil elfogóautókkal közlekedik, meg fotóz menet közben vagy videózik, mint a német pályán, gond nélkül beáll elénk és villogó felirattal(ami a hátsó szélvédő mögött amúgy nem látható)kiinvitál egy baráti csevegésre, eközben az egyik rendőr a kicsatolt pisztolytáska felett tartja a kezét, így majd lehetne alakítani! De amíg a rendőr inkább elfordul ha meglát egy sötétebb bőrű(úgynevezett kisebbségi származású) sofőrt meg a galleriét, addig nem kell reménykedni! A pisztoly nem nehezék!! Használhassa gond nélkül!!
    Különben valamelyik hozzászólásban olvastam hogy a román meg a hasonló kidobja a csekket, hehe, nem egészen így megy!! Hugom ballagásán a mackósajt-táblánál tovább lógott 20 cm-el a kocsi orra ami német rokoné, kapott fényképezést és otthon meg egy klassz kis csekket!!! Kifizettetik kint az itt elkövetett szabálytalanságot!!Nem lehet megúszni!!!!Sajna tapasztalat!! Gyorsan mentél?Nem gond szép fotót küldenek!Nem mint itthon, h menj a netre meg kód meg minden!! Szép színes, éles papírkép:) Emlékbe:) Meg 1 csekk amire 10cm vastag cerkával írtak rá sok-sok nullát egy számjegy mögé:)
    Baleset-hatóságmentest mindenkinek:)

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    ja comprende, de milyen gyorsabb jármű közlekedik szabályosan ha én a maximum megengedett sebességgel haladok?Max megkülönböztető jelzésű:)Tehát ha én nem térek vissza a szabálytalanul közlekedő elől én is szabálytalan vagyok.Na ez királyság 🙂
    Jó példa kapaszkodósáv, amit nem kell figyelembe venni párhuzamos közlekedésnél.
    Az következik hogy használhatom a belső sávot folyamatosan, nem kell kihúzódnom.Megyek a maximum megengedett sebességgel a kamionok mellett, valaki utolér, sietne.Itt nem kötelező kihúzódnom a kapaszkodósávba.Nos akkor mi van?Nem vagyok szabálytalan, még is szabálytalanul feltartom a mögöttem szabálytalan gyorshajtót? :))

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!
    Kisteherautó söfőr vagyok( 3,5 t 120Le ). Az a fajta aki ha akar tud menni 150-el is ( betartom a 130-at ). Mivel nap mint nap autópályán haladok kimondhatatlan számú sztorim lenne az emberi hülyeség határtalanságáról. Egyet azonban kiemelnék ami a legjobban bánt 3 gyermekes családapa révén.
    M7 Budapestről a határ felé megszokott 130-cal. A forgalom közepes talán egy kicsit gyér is volt. Beérek egy kis autócskát ( kb 110-el ment ) elkerülöm semmi gond. pár perc elteltéve látom, hogy a lehagyott kisutó az előző sávban “rohan utánam” és csak jön jön jön. Én tovább bandukolok a haladósávban ő meg csak jön az előzőben de már vagy 8-10 perce szorgosan. Végre valahára utolért. Ez bevallom kicsit idegesített hiszen utolérhetett volna a haladósávban is de ez van. Gyér forgalom megteheti. Amikor mellém ért akkor ért az igazi meglepetés. Egy hölgy vezetett fél kézzel ( a másik kezében egy vizes palack éppen ivott) hátul pedig egy 7 éves forma gyermek a két első ülés között állva!!!!!!! beszélgetett a vélhetően “édesanyjával”. Azonnal lefékeztem hogy el tudjon minél gyorsabban kerülni. Kb 1000 cm3 motor 140-150-el egy enyhén szólva miniautóval.
    Figyeltem őket egy darabig de a gyermek nem ült le és az anya sem nagyon fogta két kézzel a kormányt. Anya az ilyen? És ez csak egy volt a sok közül. És akkor még nem említettem az ” én vagyok a gyorsabb azért is visszaelőzlek” sofőröket.
    Köszönöm hogy meghallgattak!

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Mivel sokat járok autópályán, naponta találkozom bunkó sofőrökkel. Magam kényelmes vezető vagyok, 130-val tempomattal szeretek(nék) haladni, de sajnos néhány paraszt ezt sokszor megakadályozza. Ím a legutóbbi esetem:
    Közepes forgalom M1-n néha lassabb teherautókat előzök, majdan egy fehér Hyundai-t veszek észre mögöttem, aki kicsit közelebb jön mint kéne. Ekkor épp előztem egy lassab járművet, de utánna beálltam a haladó sávba, hogy elengedjem. Nem megy… nem megy.. előttem egy teherautó, hát mivel még elég távolság volt a hyundai és közöttem, index és vissza a belsőbe. Ekkor kicsit lemarat, majd mikor ismét az előzést befejezve visszatérek a belső sávba, jön mögém. Ismét előzők, mikor látom 2 cm-re belémjön. Nem zavartattam magam, 130-val folyamatosan néhány kocsit/teherautót megleőztem. A paraszt végig a seggemben. Alkalom adtán lehúzódtam a külső sávba, mikor a barom ‘megtorlásként’ rámhúzta a kormányt. Persze én inkább lehúzódtam és elengedtem, nem kívántam másokat ( előttem is , utánnam is voltak ) veszélybe sodorni. Ami a szönyű, hogy a paraszt nem egyedül volt , hanem családdal. Tehát a értéktelen életén kívül a CSALÁDJÁÉT is veszélyeztette.

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Az M5-ön a különböző külföldi rendszámú autók 99%-a déli szomszéd (román, szerb). Náluk az a megszokott, hogy ami lámpa van az autón az világít. Még a rendőrök is ködlámpával közlekednek. Náluk ez
    a normális.

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Az a baj ezzel hogy ezért minősítik a rendőröket ahogy meg is teszik mert ilyen emberek szolgálnak körtük!Mi van akkor ha a fékezgetése végett belemegyek hátúlról?Engem büntettek volna meg követési távolság be nem tartása végett!Azt még hozzá kell tennem a történethez hogy kb 50 km-er után lementünk a pályáról és ahogy mentünk átt a pálya felett láttuk a felüljáróról hogy ugyan ezt csinálja még mindig és mögötte feltorlódva vagy 8-10 autó!

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Tudomásul kell venni,van akinek a belső sávra szól csak a jogosítványa,Neki így kényelmes és punktum,másrészt meg jól esik a többieket maga mögé utasítani,a kalaposokkal meg tessék nagyon vigyázni,tudnak meglepő dolgokat.

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    MI maga önkéntes rendőr??? Inkább állna félre kis mazsola és hagyná elhúzni a másikat… Hadd menjen, kit érdekel… Ez magának derogálna ugye??? És ha valamilyen oka volt arra hogy siessen??? Pl: családi tragédia, baleset az otthoniakkal stb….
    Maga csak büntetne, nehogy má’ ő gyorsabban menjen mint én!! Tipikus irigy Magyar szokás.
    ( Meghalt a tehenem a Sára, hát dögöljön meg a szomszédé is! ) -Magyar mondás…..
    -gondolom kalapban vezet.

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Kíváncsi leszek az én történetemre mit reagáltok!

    M3-as autópálya haladó sávban megyek tempomattal 130-al.Utólérek az előzősávban egy 110-el autókázó Citroen.Kihúzódtam az előzősávba mert ugye jobbról nem előzünk ahoyg utólértem már rögtön villogtatja meg tapossa a féket!Megjegyzem 200-300m-es körzetben autó nem volt.Ezt egy párszor eljátszotta ezt a belefékezzek hagy szívjon a paraszt témát és utána lehúzódott a haladó sávba.Én ekkor megelőztem és beálltam elé és egyszer felvillantottam neki a féklámpát hogy vegye már észre magát hogy mit csinált!Én ezzel le is tudtam volna az egészet gázt adtam hogy haladok tovább de ekkor vettem észre a tükörben hogy vérben forgó szemekkel nyomja szerencsétlen autónak és minden áron meg akar előzni.Na ezt gondoltam magamba nem hagyom mert beáll elém és akkor majd megint fékezgetni akar és nehogy komolyabb baj legyen nem engettem egy jó darabig hogy megelőzön utána adtam egy kövér gázt neki és ott hagytam egy darabig tudod jönni utánam de hamar elérte szegény kocsija a végsebességét így lemaradt!És most jön a sztori pikantériája!Egy hét múlva kapok egy levelet a Hatvani kapitányságtól hogy én itt és itt az m3-on szabálytalanságot követtem el!De semmi konkrét dolog hogy mi volt a szabálytalanság.A levélen megjegyezve hogy xy szabálysértési előadó tárgyalja az ügyem!Na én felhívtam a kapitányságot hogy legalább tudjam hogy mit követtem el fel is veszik a telefont én kérem xy szabálysértési előadót kapcsolnak is hozzá ahogy illik de a telefont xyné veszi fel mert hát ő is szabálysértési előadó úgy mint a férje!SZépen elmondom neki hogy miért telefonálok és mikor rájött hogy ki vagyok akkor robbant a bomba!Kiderült hogy a szegény citroenben ő és kedves férje ült és feljelentettek az autlpályás incidensért és még a kedves férje is tárgyalja az ugyem meg hozza meg a határozatot aki a citroen vezette!!:-DDDJa és azt hozzá kell tennem hogy a kedves feleség olyan hangnemben beszélt velem egész idő alatt hogy az nem emberi!A hülye kifejezés volt a legszebb jelző amit kaptam!

    Kíváncsian várom a hozzá szólásokat hogy mit szóltok ehhez a sztorihoz!

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    “Sajnos” a szabály arról szól, hogy a “gyorsabban közlekedőt akadályozni nem szabad”. Nem kell, nem lehet mérlegelni, hogy más szabályos-e vagy sem, az a fontoa, hogy magam szabályos maradok-e vagy sem…
    Aki lehetősége lévén nem tér vissza jobbra, az szabálytalanul akadályozza a gyorsabb jármű haladását! ¿Comprende?

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    A sok szemétládát az esetek 99%-ában nem kapják el, mert ha ezek meglátnak egy rendőrautót, Ők a példaautósok. Ezért kellenének inkább “civil” rendőrautók, rejtett villogókkal az agyonmatricázott szolgálati autók helyett.

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    A külföldön elvett jogsit a magyar hatóságnak küldik meg! Ha azt mondod elveszett, itthon a hatóság félrevezetéséért keményen megbüntetnek. így járt a Vőm!!!

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    A belső sávot nem véletlenűl hívják “előzősáv”nak, ahogy a külső a “haladósáv” és természetesen a leállósáv.a fogalmazás elég egyértelmű függetlenül a sebességtől. Az más kérdés,hogy ki mennyivel megy,de a seggét szétrúgnám az összes olyan sofőrnek aki képes bevágni a másik elé a belső sávba akkor is ha csak cammogva képes előzni a külső sávban közlekedőt.és ez érvényes nem csak a kamionosokra hanem a személy ill teherkocsikra is.Ha valaki 180 -nal megy a pályán hát tegye,a rendőr dolga,hogy azt elkapja(hozzátennm,hogy én autópályát nem is engednék 3 sávnál keskenyebbre építeni és akkor nem kellene sebességkorlátozás,hiszen pont az lenne az autópálya lényege,hogy gyorsan odaérj valahova)arról nem is beszélve,hogy ha van egy kis kocc a pályán akkor onnantól megáll az élet mert nem lehet kerülni.siralmas! (bocs a végére már kissé off voltam)

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    🙂 A magyarnak nem való 3 sáv, nem tud vele mit kezdeni… Sztori: M7 hazafelé, 140 tempomattal… középső sávban illető 100 külsőben kamion 90, belső 180… egyik sem szimpatikus, megvárom, hogy a középső sávos elhagyja a kamiont (nem megyek rá, nem villogok!) várom, hogy kimenjen, semmi… ekkor kissé közelebb merészkedem (nem 10 centire még most se, de már zavaró távolságba) majd egy üresedéskor a belső sávban leelőzöm (jobbról NEM előzök) mikor melléérek a csóka elkezd erőlködni, hogy rámgyorsuljon – elmegyek mellette (jó, nagy motor – megtehetem – majd visszaállok 140re (gps szerint 132-4 mielőtt a rend éber őrei próbálkoznának) és látom, hogy a csóka utolér – én a külső és középső sáv között “cikázom”, ahogy lehet ugye kimegyek és próbál “letolni” – Na ekkor felmerült bennem a kérdés, hogy 1 Eddig miért csak 100al ment, 2 most miért zavarja, hogy az 1,6 autóját vki leelőzte, illetve próbálta finoman felhívni a figyelmét hogy BAROMIRA NINCS TISZTÁBA A KRESSZEL … Aki magára ismer, jelentkezzen 2 pofonért nálam, a későbbi ráhúzás miatt!!

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    @Krausz 1. Mert a Kresz tiltja – jó téged ez nem érdekel, mert Te vagy a Jani, de Németországban csináld meg, és ne lepődj meg ha a rendőr megkér, hogy a legközelebbi parkolóba fáradj ki és a kezdebe ad egy finom 1-2 ezer eurós csekket… 2. Mert mondjuk az ukrán pisztolya nagyot üt – hiába vagy Jani 3. Mert intelligens vagy (??) 4. – ez csak személyeskedő megjegyzés – Ezzel a mentalitással kb 3 percet élnél itt Dél-Afrikában, mert az első kamion legyalulna az útról…

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Kedves Krausz!

    ha esetleg én az az autós vagyok aki szeret,tud és akar 160-al menni az autópályán akkor senkinek nincs joga engem feltartani. Hozzáteszem az autóm nem képes erre a sebességre mert egy pick-upom van és boven a határ alatt/körül szoktam autózni autópályán. És mellesleg a KRESZ tényleg felhívja a figyelmet a jobbratartásra és aki ezt nem teszi meg ugyanolyan szabálysértést követ el mint aki 160al halad. Ezen keresztül pedig szeretném szidni azokat az autósokat is akik előszeretettel haladnak a középső sávban Székfhérvártól Budapest irányába 100-110es tempóval. Ezeket is ugyanúgy BŰNTETNÉM, mint a gyorshajtókat

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Hát, Krausz neked azért még lenne mit tanulnod a párhuzamos közlekedés szabályairól, mielőtt még”ötleteket” osztasz, és eldöntöd hogy merre van minden esetben a több ész!

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Megoldás: párhuzamos közlekedés az autópályán! Ha valaki a megengedett 130-al halad a belső sávban miért kellene félre állni, azért hogy a száguldozóknak szabad útjuk legyen?
    Aki tud szabályos indokot mondjon! Az nem válasz hogy ez van a KRESZ-ben.Mert pl. USA-ban nem ez van,és úgy helyes, nem késő tanulni akiknek több eszük van azoktól…

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    Az 5ösön száguldozó olasz rendszámú vasakat mind román vendégmunkások vezetik.Azt minannyian tudjuk,hogy romániában a közlekedési kultúra a magyartól is sokkal rosszabb,azért is ez a sok baleset román résztvevőkkel.A büntetés pedig kimondottan a magyar rendőrség semmire valóságát jelzi!! Ha olaszban,belgában,németben,stb,bármilyen nemzetiségü vezető hibázik,biztos,hogy fizetés nélkül nem ussza meg.Addig nem kapja vissza a vezető a hivatalos okmányait,mig a büntetést ki nem fizette!!!!

  • 2017.10.31. at 12:07
    Permalink

    én abban bízom hogy éberék most már a külföldieket húzzák le, lévén hogy befejezték az objektív felelősséges hülyeséget, és végre megállítják a gyorshajtót akiknek a helyszinen, vagy bankautomatánál kell perkálnia 🙂
    Talán az állandó lehúzás is a felénk eső részről csökken ahogy egyre több külföldi bevételre tesznek szert. 🙂

Vélemény, hozzászólás?