Rocksztárnak képzeli magát a Fiat 500

Két új változattal erősít a Fiat 500

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb modellváltozatokkal próbálja továbbra is fenntartani az érdeklődést a Fiat az 500-as iránt

Már 12 éve, hogy debütált az újkori Fiat 500, de még mindig akkora rá a kereslet, hogy generációváltás nélkül képes megmaradni a piacon. Persze azért a Fiat rendszeresen újabb és újabb egyedi szériákat mutat be, amelyek nagyban hozzájárulnak az érdeklődés fennmaradásához. Most is érkezett két új változat. Az egyik a Star, a másik a Rockstar. Előbbi az elegancia felé, a másik a vadság felé tendál, illetve az egyikhez kikevertek egy csajos színt is, míg a másik kicsit férfiasabb. Az új szín a Power Pink névre hallgat, tehát egy rózsaszínes árnyalatról van szó. Ezt a Star változat kapja, de azért más színekkel is rendelhető. Krómdíszek teszik még csillogóbbá, illetve új, 16 colos felniket is kap. Az utastérben a műszerfal kéttónusú, ahogy az ülésburkolatok is, illetve 7 colos érintőképernyőn jelenik meg a multimédiás rendszer menüje. A rendszer már Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis, hangfelismeréssel. A Starhoz választható a 69 lóerős 1,2 literes szívó benzinmotor manuális vagy automata váltóval, illetve a 85 lóerős, 0,9 literes Twin Air, hatfokozatú manuális sebességváltóval.
Hirdetés
A Rockstar is kapott egy új színt Portofino Green néven, ami egy sötétzöld árnyalat. 16 colos felnijeit és lökhárítóit a Sport modellről örökölte, míg az utastérben szintén új kárpit fedezhető fel és ugyanúgy kéttónusú műszerfal, mint a Star esetében. Kabrióként is ugyanúgy rendelhető, mint a Star, illetve a motorkínálata is közel azonos. Annyi a különbség, hogy a Rockstar esetében a Twin Air motorhoz ötfokozatú manuális váltó jár.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?