Az összes plug-in hybrid BMW és Mini modell érintett a márka visszahÃvásában, de csak az idén március-augusztus közötti 4600 példány
Néhány hete a Ford Kuga PHEV kapcsán derült ki egy
probléma a nagyfeszültségű akkumulátorával, akkor a Ford ugyanazt kérte, amit most a BMW is: a javÃtásig ne töltse senki sem a hajtó akkumulátort, a menet közbeni töltéssel azonban nincsen probléma. Mint azt a BMW belsÅ‘ vizsgálata kiderÃtette, az idén március 13. és augusztus 6. között gyártott plug-in hybrid BMW modellekkel van probléma. A BMW 330e, az X1, az X2, az X3, az X5 és a 2-es Active Tourer, valamint a Mini Countryman modellek egyaránt érintettek - világszinten 4460 példány, de ebbÅ‘l még csak kevés példány került az ügyfelekhez, hazánkban mindössze néhány példány.
A külsÅ‘ töltés közben esetlegesen kialakuló rövidzárlat miatt a BMW most azt kéri, hogy csak normál hibrid üzemmódban használják a tulajdonosok a már átadott autókat. A visszahÃvás kapcsán természetesen mind a tulajdonosokat, mind a hatóságokat értesÃti a BMW. A hasonló probléma miatt emlÃtett Ford amúgy igen gyorsan reagált a Kuga PHEV visszahÃvása kapcsán, annak kiderülése után 2 nappal már a hazai márkaszervizekben is elérhetÅ‘ volt a javÃtáshoz szükséges alkatrész, Ãgy megkezdÅ‘dhetett az érintett autók korrigálása.