Sarkvidéki hangulattal érkezett a Rimac C_Two Genfbe!

Az új Rimac C_Two-tól te is eldobod az agyad!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Genfi Autószalonon mutatkozott be a horvát márka kívül-belül megszépült modellje, a C_Two.


Közel egy évvel ezelőtt mutatkozott be – szintén a Genfi Autószalonon – a horvát startup elektromos szuperautója, a Rimac C_Two. Azóta lefolyt már némi víz a Dunán, de a modell töretlen sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a vadiúj, dögös külső és belső tér? No meg néhány más finomság, amivel a járgány teljesítményét tuningolhatják…
Hirdetés

Vegyük rögtön például az új színezést! A C_Two jelenleg Arctic White színben pompázik, és a jeges dominanciát tovább fokozza a szénszálas elemek kékre festett színe. Ez a kék motívum pedig a belső térben is dominál a matt, szénszálas elemek között az ajtókon, üléseken, a kormányon, a középső kartámaszon, de még a padlót borító szöveteken is.
Eddigi ismereteink alapján a C_Two négy elektromos motorral készül, amelyeknek összteljesítménye 1914 lóerő, míg a nyomaték 2300 Nm. Ennek köszönhetően 1,85 másodperc alatt gyorsul fel 96 km/h-ra, de a 300 km/h-hoz is csak 11,8 másodpercre van szüksége. A 120 kWh-os akkumulátornak köszönhetően 550 km megtételére is képes az WLTP mérés szerint, míg a hagyományos NEDC módszer alapján 650 km a hatótáv.
A Rimac azt egyelőre nem árulta el, hogy a hajtásláncon milyen fejlesztések várhatóak, így arról még nincs információ, hogy ezek a számok mennyit javulhatnak. Mindenesetre a prototípusok már gyártás alatt vannak és 2020-ra a hajtóművet érintő fejlesztések is készen lesznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?