Egy igazi klasszikus ihlette a Type Holidays külsejét
A Citroën Type Holidays küllemében a márka egyik legnagyobb sikertörténetét, a Type H-t idézi a szürke, konzervdoboz szerű megjelenésével, melyet az olasz Caselani alkotott a franciáknak. A márka szerint manapság egyre nagyobb igény formálódik a lakóautós életformára, Ãgy az utazás szabadságát szem elÅ‘tt tartva alkották meg a Type Holidays tanulmányautót.
A Citroën lakóautójának magassága nem éri el a két métert, Ãgy mélygarázsokban is lehet vele parkolni
A felnyitható tetőnek köszönhetően akár négy ember is kényelmesen alhat a lakóautóban
Egy lakóautó esetében még hangsúlyosabb az utastér kialakÃtása, mint egy személygépjármű esetében, hiszen ezekbe az utasok akár hetekre is beköltözhetnek, Ãgy nagyon fontos, hogy minden kéznél legyen. Természetesen adott minden, ami ebben a kategóriában szinte kötelezÅ‘ eleme a járműnek: az elsÅ‘ két ülés álló helyzetben a fülke felé fordÃtható, a Type Holidays belsejébe fÅ‘zÅ‘fülkét, mosogatót, és hűtÅ‘szekrényt is pakoltak, valamint a felnyitható, illetve a hátsó üléspadba is épÃtettek egy kétszemélyes ágyat. Emellett természetesen rengeteg tároló egységet is kialakÃtottak a lakóautóban, Ãgy a poggyászok miatt sem kell aggódni.
Az elsÅ‘ ülések hátrafordÃthatóak, Ãgy álló helyzetben fotelként is funkcionálhatnak
Rengeteg tárolóegységet alakÃtottak ki az utastérben
A Citroën egyelőre nem részletezte, hogy milyen hajtáslánc dolgozik az autóban, viszont tanulmányautó lévén talán ez megbocsátható a franciáknak, ahogyan arról sem beszéltek egyelőre, hogy mikor kerülhet a kereskedésekbe a Type Holidays. Annyit azonban elárultak a düsseldorfi Caravan Salonon bemutatott autóról, hogy a jövőben biztosan érkezik egy Holidays elnevezésű termékcsalád.
Hamarosan érkezik a Holidays termékcsalád
AmÃg a Caselani mutogatta addig jó poén volt, Ãgy hogy a Citroen a nevére veszi már nem.
Amúgy megint nem értem a Stellantis márkastratégiáját – a 3 furgonmárkájuk közül messze a CitroenbÅ‘l adják el a legkevesebb lakóautót, miért épp az kap plusz marketingbüdzsét ilyen modellekre a Ducato helyett? Arról nem is beszélve, hogy a Jumpy/Jumper pár éve sokkal-sokkal jobban nézett ki Type H köntösben, mint a SpaceTourer, ennek már nagyon mesterkélten áll a trapézlemez.