Sláger marad – Suzuki Vitara Hybrid 2WD GLX teszt

Fronthajtással is kipróbáltuk a lágy hibrid Suzuki Vitarát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összkerékhajtással már járt nálunk a friss, lágy hibrid Vitara. Megnéztük, mit nyújt szimpla fronthajtással.

Amikor az összkerékhajtású, lágy hibrid Vitaráról gyártotta Tomi a videót, Esztergomban éppen szünetelt az autók összeszerelése. Szerencsére, amikor a fronthajtású változatot próbálgattam, akkor már óvatosan, de újra elindultak a szalagok az üzemben, és úgy vélem hamarosan felpörög a gyártás. Mert a Vitara még mindig kiváló ajánlat a szabadidő-autóra vágyóknak. Habár az autópiac annak rendje és módja szerint bedőlt, és májusban még az áprilisinál is nagyobb mélyrepülésbe kezdett, a Suzuki ebben a mosolyhervasztó időszakban elkezdett visszakapaszkodni az eladási listák élére. Amelyet most eléggé torzít a járványhelyzet, de a gazdasági sokk után következő kilábalásban talán még inkább a kedvező áron kínált szabadidő-autók felé pislognak majd az érdeklődők. Igen, drágult a Vitara, de még így is alig akad ellenfele, ennek megfelelően májusban piacvezető is lett, a Suzukinak pedig éves szinten is ez a célja.
Hirdetés
Ahogy a fent linkelt videóban is láthatjátok, a frissítés után nem érdemes sokat időzni a változások keresésével. A legszembetűnőbbek az új első fényszórók és hátsó lámpák. Elöl kimondottan csinos a burát kettészelő kék csík, ráadásul mindenképp említésre méltó, hogy full LED fényszórókat kap a Vitara már az alapváltozathoz is. Ám a tesztpéldány a legmagasabb, GLX felszereltségű változat volt, ami őszintén szólva minden józan igényt kielégít. Főleg, hogy valójában az alapfelszereltség is, ahogy azon az SX4 S-Cross tesztjében filozofáltam. Ugyanakkor a GLX extrái valóban javítanak a kényelemérzeten.
Hirdetés
Motorfronton napjainkra beszűkült a kínálat, és akkor még finoman fogalmaztam. Bizony, jelenleg csak egyetlen hajtáslánccal elérhető a Vitara, de jobban belegondolva ez nem is olyan nagy baj. Az 1,4 literes, turbós benzinmotor szerintem az arany középút tökéletes megtestesítője. Lehet, hogy kedvezőbb szám szerepelne az árcédulán, ha kisebb motorral is kínálnák, viszont így senki nem panaszkodhat az erő hiányára. A 130 lóerő könnyedén, sőt mi több lendületesen mozgatja az üresen 1165 kilogrammos Vitarát. A 235 Nm forgatónyomaték a 2000 és 3000 közötti fordulatszámtartományban áll rendelkezésre, szóval nagyon pörgetni sem kell, hogy haladjon. A hatfokozatú, manuális sebességváltó pedig határozottan jár a kulisszában, a kapcsolási érzet kellemes. Benzinből sem kíván túl sokat. Többnyire városban közlekedve kért 6,4 litert 100 kilométerre, ami elfogadható. Sőt, egy valódi vegyes százon valószínűnek tartom, hogy ugyanazt hozná, mint legutóbb az SX4, tehát az 5,5 literes átlagot sem tartom elképzelhetetlennek. A spóroláshoz jól jön a stop/start rendszer is, amely most már észrevétlenül dolgozik, a motor pedig kifejezetten csendes, kulturált járású darab.
Hirdetés
Nincs oka szégyenkezni futómű terén sem a Vitarának. Igaz, feszesre hangolták, így nagyobb bukkanókon rázós élmény, amit tetéznek a 17 colos könnyűfém felnik. Viszont meglepően élvezetes a kanyarokban a közvetlen kormányszerkezettel és a magas építésmódja ellenére a kasztni sem dől jelentősen. Már-már élményszámba megy tekeregni vele a szerpentineken, pedig összkerékhajtás sincs. Ám az egyszerű telekjáráshoz úgy vélem nincs is rá szükség. A nagy hasmagasság elég ahhoz, hogy a könnyebb földutakon gond nélkül átsuhanjunk vele. Szóval, amennyiben nincs rá nyomós indok, érdemes az összkerékhajtás felárát a magasabb felszereltségre költeni. Ezáltal egy olyan szabadidő-autót kap a vásárló, ami magabiztosan megállja a helyét a konkurencia között. Jó-jó, a műanyagokon érezni néhol a spórolást. Miközben a műszerfal tetején puha a tapintása az ajtóburkolatokon már jóval olcsóbb hatású. Miközben ugyanitt találkozunk nagyon kellemes tapintású szövettel is. Nem is akármilyennel, hiszen erősen az Alcantarára emlékeztet. Hasonló anyag egy kis bőr kíséretével a fűthető ülésekre is jutott, amelyek kiválóan tartanak mind a comb, mind a derék tájékán. Hátul már nem annyira testreszabottak, viszont hárman tényleg elférnek, még ha nem is túl kényelmesen. A lábtér sem akkora, mint az SX4-ben, de így is elegendő még átlagos termetű felnőttek számára is. A csomagtér alaphelyzetben 375 literes, szükség esetén 1,1 köbméteresre bővíthető a 60/40 arányban osztott hátsó üléstámlák ledöntésével. De ugorjunk csak vissza előre!

Figyeljétek meg középen a szellőzőnyílásokat! Igen, középen az óra szerintem egy olyan apróság, ami nagyot dob az utastér otthonosságán.

Persze, nem egy Rolexet építettek be, de az egyszerű kis szerkezet, este megvilágítva nagyon pöpec. Egyszerű és nagyszerű a kissé koros infotainment rendszer érintőképernyős felülete is, a gyorsasága sem annyira fiatalos, a feladatát viszont maximálisan ellátja, ahogy az automata klíma is, bár érdekes módon nem kétzónás (míg az alap SX4-ben az). Furfangosan pozicionálja tehát két típusát a Suzuki. Az árlistára pillantva azonnal látszik, miért javasoltam a magasabb felszereltséget az összkerékhajtás ellenében. A Vitara most 6,14 millió forintos listaárral kelleti magát, ami valójában csak 5,14 millió forint kedvezménnyel. A magasabb GL+ összkerékhajtással 7,11 millió forint, kedvezménnyel pedig 6,11 millió, ám a GLX, amiben ott a parkolóradar, a holttérfigyelő, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, a vészfékasszisztens, az adaptív tempomat, a tolatókamera, illetve a navigációval és okostelefonos kompatibilitással felvértezett infotainment rendszer is, ugyanennyit kóstál, igaz összkerékhajtás nélkül. Bár ezek egy része a GL+ felszereltséghez is jár, lényegében ugyanakkora árért magasabb felszereltséget kapunk, ha elengedjük az összkerékhajtást. Ennél feljebb már csak a panorámatetős változat található, közel hétmillió forintért.
Értékelés
Pozitív
Gazdag felszereltség, takarékos és kellőképp erős négyhengeres benzinmotor
Negatív
Néhol túlságosan olcsó hatású anyaghasználat
Árak
Tesztmodell alapára
6 110 000 Ft (2020.06.07.)
Tesztautó ára
6 250 000 Ft (2020.06.07.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1373 cm3
Teljesítmény:
95 kW (129 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
235 Nm 2000-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,5 s
Végsebesség:
190 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4175 mm
Szélesség:
1775 mm
Magasság:
1610 mm
Saját tömeg:
1165 kg
Össztömeg:
1770 kg
Tengelytáv:
2500 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
375-1120 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belső szélesség hátul:
1370 mm
Belmagasság elöl:
950-1010 mm
Belmagasság hátul:
970 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
205 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1330 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
410-720 mm
Csomagtér hossza:
740 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1550 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1373 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
235 Nm 2000-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
95 kW (129 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
190 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,5 s
CO2-kibocsátás:
133 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.06.07. at 10:02
    Permalink

    Már sokszor megkérdeztem, de sose kaptam rá választ.. Az a gyorsulási adat honnan van? Még suzuki.hu-n sincs fent.

    Am nem rossz közlekedőedény, de fél éve sokkal jobb bolt volt mildhibrid nélkül, több mint fél millával olcsóbban..

  • 2020.06.11. at 17:13
    Permalink

    Ha valaki nem akar bosszúságot nem vesz GLX felszereltséget. Nekem 4 évig volt 60 000 km -el adtam el. Mindkét első ülés oldalán a szétszakadt műbőr rész. Mind a négy féktárcsa és fékbetét cserésre kopott.

  • 2021.04.30. at 07:13
    Permalink

    György!
    Jobban kellett volna vigyáznod rá… az ülésre lehet venni védőhuzatot, a 2000 forintos is véd, amit csak rákell húzni.

    A féktárcsa okán pedig vezetési tréninget ajánlanék Neked, főleg azt a részt, amit a “motorfék helyes használata”-t taglalja! A hybridben jó a motorfék, nagyon ügyesen, hatékonyan lehet használni.

    Sok sikert! 🙂

Vélemény, hozzászólás?