Száz méter után zúzta le a Porschét a női sofőr
Kiszakadt a Porsche Panamera futóműve, miután női kézbe került
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Szentpéterváron egy térfigyelő kamera rögzítette azt a balesetet, amelyben egy Porsche Panamerát amortizáltak le másodpercek alatt.
A baleset előtt néhány másodperccel egy piros lámpánál helyet cserélt a sofőr és az utas, ezt követően pedig elszabadultak a lóerők. Az úttestet elválasztó kerítés és annak betonoszlopa vetett véget a rövid száguldásnak
[BANNER type="1"]
Az ütközésben senki nem sérült meg, szerencsére más közlekedővel sem ütközött a Panamera. Az autó azonban nem úszta meg, azon túl, hogy kiszakadt a bal első futómű, még oltani is kellett. Videón alább látható az incidens

