Tágas és áramvonalas a Volkswagen ID.7

Bemutatták a Volkswagen ID.7 szériaváltozatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs több titkolózás és álcafólia: Sanghajban bemutatkozott a Volkswagen új, elektromos hajtású szedánja.

Az autó külseje a rengeteg előzetes után nem igazán meglepő: jellegzetes VW módra kicsit jellegtelen, de kellemes arányú autó. A 0,23-as formatényező azt is mutatja, hogy sokat dolgoztak az aerodinamikáján, ami a hatótáv-adatoknak biztosan jót tesz majd. A karosszéria 4,96 méter hosszú, és a hosszához képest a 2,97 méteres tengelytáv elég soknak tűnik, de nyilván erre volt szükség, hogy minél nagyobb akkumulátor kerülhessen a padlóba. Az ID.7-nek egyelőre két változatát mutatták be. A Pro és a Pro S ugyanazt a 282 lóerős villanymotort kapja, amely a két hátsó kereket hajtja, a különbség az akkumulátor méretében van: a Pro bruttó 82, nettó 77 kWh-s csomagja WLTP ciklusban mérve 615 km-es hatótávhoz elegendő, és 170 kW töltési teljesítményt képes felvenni. A drágább Pro S akkumulátora bruttó 91 kWh-s, nettó 86 kWh-s akkumulátort kap, amivel elvben 700 WLTP-kilométer tehető meg egy töltéssel. Itt a töltési teljesítmény is nagyobb lehet, kerek 200 kW. A Volkswagen ezúttal is igyekezett tartani magát a villanyautók minimalista divatjához, így a műszerfal alig több, mint egy nagy középső érintőkijelző. Ám ezt kiegészíti egy szélvédőre vetítő kijelző (HUD), amely kiterjesztett valóság-funkciókkal rendelkezik, azaz a látványhoz igazodva jelenít meg például navigációs jelzéseket az úton. A HUD teljes egészében a kormányról vezérelhető. Aki azt gondolná a belső tér látványa alapján, hogy az ID.7 egyszerű autó, az nem is tévedhetne nagyobbat: az első ülések például 14-féle módon állíthatók, tíz légrekeszes masszázsrendszerrel és belső hűtéssel, illetve fűtéssel kényeztetik az utasokat. Extraként ugyan, de rendelhető az autóhoz panoráma-üvegtető folyadékkristály-réteggel, amellyel fokozatmentesen állítható a tető átlátszósága.
Hirdetés
Az ID.7 várhatóan az idén ősztől lesz elérhető Európában és Észak-Amerikában, Kínában pedig 2024 elején tervezik a forgalmazás megindítását. Elég valószínű, hogy később további változatokat is bemutatnak – egyebek erősebb hajtásrendszerrel – és az árak is a forgalmazáshoz közelebbi időpontban válnak majd nyilvánossá.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?