Száműzi belsőégésű motorjait Amerikából a Volkswagen

A következő évtized elejére ígéri a Volkswagen a teljes átállást

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európában is egyre nagyobb erőforrásokat mozgósít a német márka, több gyárat átalakítottak már a villanyautók miatt, és úgy tűnik, az amerikai piacon sem tervez sokáig a belsőégésű motorokkal a német márka.

Nagyszabású fejlesztéseket jelentett be a Volkswagen az amerikai piacon, persze mindezt a villanyosítás jegyében. A tengerentúl egyelőre nem olyan szigorúak az emissziós szabályok, mint Európában, a Volkswagen ennek ellenére már Amerikában is az elektromos autókban látja a jövőt. A következő 5 évben 7,1 milliárd dollárt (közel 24 milliárd forintot) fektetnek az Észak-amerikai piacba. Ezt az összeget elsősorban a gyárak fejlesztésére, modernizálására valamint kutatás-fejlesztésre költi a konszern. A Chattanoogaban lévő gyárban már az idei év második felében elkezdik az ID.4-ek gyártását, 2024-től az ID.Buzz is megjelenik a németek kínálatában, 2026-ban pedig egy teljesen új, elektromos SUV-t dobnak piacra. Ezenfelül a konszern azt ígéri, minden márkájukat figyelembe véve 2030-ra további 25 elektromos autót dobnak piacra, jelenlegi terveik szerint a következő évtized elejére az eladott autók legalább 55 százaléka elektromos hajtást kap.
Hirdetés
A Volkswagen törekvési nem csak az Egyesült Államokra összpontosulnak, hiszen két mexikói gyárat is felújítanak a közeljövőben, várhatóan az évtized közepére, így ezekben is készülhetnek elektromos autók. Az amerikai piacból pedig mi is profitálhatunk, hiszen a Volkswagen mostani ígérete szerint az ottani fejlesztések a globális piacon is megjelennek majd, igaz, azt már most leszögezték, hogy jelentős eltérések lehetnek az európai és amerikai modellek között, melyeket a vásárlók jelentősen eltérő igényei indokolnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?