Tajvani luxusautó villanymotorral
Luxgen Neora Concept
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A tajvani Luxgen az elektromos hajtásban látja a jövőt, és hétszemélyes egyterűje után az új luxus modelljét a tervek szerint ugyancsak villanymotor fogja hajtani.
Vélhetően a premier után többet tudunk majd a technikai részletekről
A Dubai International Motor Show rendezvényen nagy érdeklÅ‘dést váltott ki a tajvani Luxgen a villanymotorral hajtott egyterűvel, a hétszemélyes Luxgen7 MPV modellel. A lÃtium-ion akkumulátorokról táplált 150 kilowattos egység maximális nyomatéka 265 Nm, és városi forgalomban, 40 km/órás sebesség körüli tempónál mintegy 350 km a hatótáv. Ha szükséges, akkor az autó nagyobb dinamikára képes, 0-100 km/órára 8,6 másodperc alatt is felgyorsulhat. Mindezt egyébként azért mondtuk el, mert nagy valószÃnűséggel ezen elektromos hajtáslánc található a legújabb Luxgen fejlesztésben, amely a Neora nevet viseli - állÃtólag a szó a "new era" átirata. Sajnos egyelÅ‘re nincs sok információ a négyajtós járműrÅ‘l, amelynek fejlesztésében a Luxgen partnerei, a kÃnai Dongfeng, valamint az okostelefonjairól ismert HTC is részt vesz - utóbbi vélhetÅ‘en a telematikai feladatokkal kapcsolatban érintett. A Luxgen Neora Concept bemutatójára április 19-én, a Sanghaji Autószalonon kerül sor.