Te melyik Suzukival mennél szívesebben nyaralni?

A nyár beköszöntével megnéztük az összes hazai Suzukit, te melyikkel indulnál hosszú útra?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hogy kerül a Vitara tetejére egy sátor? Mit keres egy SUP deszka a Swace első üléssorán? A Suzuki nyárindító eseményén a nyaralás tematikájában vizsgáltuk az autókat hol több, hol kevesebb komolysággal.

Lassan a nyár kellős közepéhez érünk, ezért aktuális kérdés: mivel menjünk nyaralni? Ha nem megy a család túl messzire sanszosan autóval fogja megtenni a távot és ha az egész családot visszük, nagyon nem mindegy, mennyi csomagot kell otthon hagyni az autó miatt. A Suzuki az utóbbi években - az autóipari trendeknek megfelelően - egyre több SUV-ot vett fel a modellkínálatába, ezeket pedig kipróbálhattam a japán márka nyárindító sajtóeseményén. Természetesen akadt a kipróbálható autók között Swift és Jimny is, nem beszélve a Swace-ről de ezekről kicsit később.
Hirdetés
A nyári tematikának megfelelően az egyik legnépszerűbb hazai turistaközpont, a Balaton állt az esemény középpontjában, a két nap alatt pedig teljes egészében megkerültük a tavat így bőven volt lehetőség kilométereket tenni a tesztautókba. A kétnapos túra első napját majdnem teljes egészében a jelenlegi kínálat legdrágább modelljével tölthettem. Az Across jelenleg 24 milliós árcédulával büszkélkedhet, ami Suzuki mércével igencsak túlzásnak hat. Persze nem a semmit árazták be ennyire, számos oka van, amiért az Across ennyire drága. Egyrészt ez a márka első konnektoros hibrid autója, másrészt a legerősebb is a maga 306 lóerejével, amit két elektromos és egy 2,5 literes négyhengeres motor állít elő. Ezzel a hajtással a közel két tonnás SUV hat másodperc alatt tudja a 100-as sprintet papíron - és a való életben is - ami ugyancsak impozáns adottságnak számít az Across konkurenciái között. Na nem mintha a külleme nem lenne mutatós az Acrossnak. Egyértelműen kiemelkedik a magyar utcaképből, a járókelők egyszerre furcsán és csodálkozva néztek a Suzuki legnagyobb SUV-jára. Persze meglehet, hogy az ámulatot nem is az Across formaterve váltotta ki, hanem a zöld rendszám egy Suzukin. Konnektoros hibrid lévén tisztán emissziómentes közlekedésre is képes, a gyári adatok szerint 75 kilométert tud így megtenni, de ha a sofőr odafigyel a jobb lábára ennél sokkal több is kihozható belőle. De milyen élmény vezetni az Acrosst?
Hirdetés
Több mint meggyőző. Egyfelől a fedélzeti rendszerbe integrált hajtáslánc-figyelő rendszer valós időben mutatja, hogy éppen a technika melyik része biztosítja az erőt, másfelől fékezésnél vagy gázelvételnél a visszatöltést is kijelzi. Persze ez a rendszer nem a Suzuki találmánya, más autókban is megtalálható. Folyamatosan figyeltem, éppen mit csinál alattam az autó és próbáltam minél kedvezőbb fogyasztást elérni. A jó értékekhez pedig elengedhetetlen, hogy manuálisan kapcsolgassuk a menetmódokat elektromos és benzines között, ugyanis a rendszer néha képes furcsaságokat produkálni. Evidens módon a városokban az elektromos, míg az országutakon és autópályákon a benzines üzemmódot használtam. A Suzuki nem véletlenül a Balaton északi partja felé terelte a csapatot, ezen a vidéken folyamatosan váltják egymást a városok, így volt lehetőség kilométert pakolni a tesztautóba. A hibrid üzemmódban 5,3 és 7,8 liter közé teszik a fogyasztást a katalógusban, ez pedig elég pesszimista becslés, ha a jelenlegi esetet vesszük, ugyanis 5,5-ön álltam meg a kijelző szerint. Mint fentebb említettem, igyekeztem odafigyelni a fogyasztásra - elvégre ennek az autónak a takarékos közlekedés lenne a célja - de egy-két előzésnél jobban odaléptem, hogy tényleg tudja-e azt a dinamikát, amiért korábban már sokan dicsérték. Nem csak tudja, de nagyon óvatosan kell bánni vele, mert akinek nehezebb a jobb lába az könnyedén azon kaphatja magát hogy, 140-150 km/h-val közlekedik mire befejez egy előzési manővert. Az Acrosst egy nap alatt képtelen voltam belakni, de ez nem akkora megfejtés, hiszen a sofőr ülés kivételével minden hely engem szolgált. Annyi viszont bizonyos, hogy ha egy négyfős család elfér egy S-Crossban vagy éppen egy Vitarában, akkor az Across is több mint elégséges lesz. Ha már S-Cross, Balatonfüreden alaposan telepakoltuk a Suzuki középső SUV-ját mindenféle sportfelszereléssel és nyaraláshoz szükséges kiegészítővel. Nem titok, nem éppen a legéletszerűbb tesztet bonyolítottuk le, hiszen megpróbáltunk minden létező kelléket belezsúfolni az S-Cross csomagtartójába.
Hirdetés
Balatonkenesén már egy Swace-szel tehettük meg ugyanezt, viszonylag kevés komolysággal. De az igencsak életszerűtlen tesztünk mégis bizonyítja, a Suzuki kombijában is van hely bőséggel - a méretes SUP deszka például kérdés nélkül befér keresztben az első üléssorra. Persze ezt jobb inkább a tetőcsomagtartón utaztatni, bizonyosan minden utas kényelmesebben érzi majd magát. Végül egy Vitarát is teletömhettünk minden földi jóval, ezúttal viszont már nem a nyaraláshoz szükséges kellékek, hanem a túracuccok álltak a középpontban. Mondanom sem kell ezt az állomást sem vettük túl komolyan, hiszen nem egészséges az autó tetején utaztatni a kinyitott sátrat. A második nap a manuális váltóval és lágy hibriddel felszerelt S-Cross került a kezeim közé, ezt pedig már egészen más élmény vezetni mint a fent már oly sokat tárgyalt Acrosst. Fölösleges azonban összehasonlítani a két autót, mert bő 10 millió forint ár- és jelentős méretkülönbség van köztük, ennek megfelelően teljesen más szegmensben helyezkednek el a piacon. S-Cross már korábban is járt a kezeim között, így nem érhetett akkora meglepetés, viszont most először tudtam hosszabb távon kipróbálni a Suzuki középső SUV-ját, amelynek holttérfigyelőjét rendesen megdolgoztatták a Harley-Davidson találkozo motorosai, akikbe belefutottnuk az autópályán. Szerencsére ez a vezetéstámogató tökéletesen működött, de a sávtartót is csak a tereléseknél felbukkanó kesze-kusza csíkozás zavarta meg. Összegezve: bármely Suzuki ideális lehet családi nyaralásra, a Swifttel és a Jimnyvel is lehet tenni egy próbát, de mindenki tudja, hogy nem erre lett kitalálva egyik sem. Ellenben a Swace a jól pakolhatóságával, az S-Cross és a Vitara a tágas terekkel, míg az Across a kényelmével tűnik ki a mezőnyből. Ha kötelezően választanom kellene nyaralásra egy autót közülük, akkor az S-Cross lenne a nyerő, de szigorúan a full hibrid meghajtással és automata váltóval. Ha pedig városi kocsi, akkor a Swiftnél jobb alternatíva nem is kell, de ez egy másik történet.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.07.05. at 18:26
    Permalink

    Akármelyikkel.
    Ennyire primitív megnyikkanáshoz túlzó luxus annak az egy bites észnek igénybevétele
    , amivel rendelkezik és írta ezt a fenti muki.

  • 2023.07.06. at 18:32
    Permalink

    Azért ma már közel sem vagyok biztos abban, hogy az autó minden családnak a nyaralás eszköze. Persze az európai üdülőhelyek parkolói így is csurig vannak tömve és az autópályás dugók is garantáltak, de a közönség egyre inkább 40+, sem mint a 30+ rétegből kerül ki. A fiataloknak – akik gyerekkorukban a hátsó ülésről nézték végig ahogy a szülők igyekeznek nem végigstresszelni egy velencei vagy saint-tropez-i üdülést – már nem annyira vonzó ez a típusú kikapcsolódás. Még a legszélsőségesebben autós németek is kezdenek átállni a vasútra, mint vakációs közlekedésre (ami persze egyelőre nagyon nem jól tűri a többletterhelést), s valamelyest a légiközlekedés és charter járatok is elkezdtek visszaépülni (bár még évekig óriási késésekre számítanak).
    De a nagy szög az autós-nyaralás marketingben az nyilván a villanyautózás lesz – az sem gyorstöltőkkel, sem autómegosztó szolgáltatásokkal nem megoldható, ha 10 millió észak-európai megindul a Földközi tenger felé, nagy valószínűséggel valamiféle tömegközlekedési kuponokkal pótolják majd ki a vásárlók hosszú távú közlekedésre való igényét.

Vélemény, hozzászólás?