Tesla tulajdonos is lehet paraszt, de persze jó arc is
Durvul a hangulat a villanyautók versenyén
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ismét negyedik helyen sikerült célba érni, továbbá egy csomó tapasztalattal gazdagodtunk, miközben vastagon a gyárilag megadott érték alatt fogyaszt a Focus.
Egyetlen töltéssel, a gyári vegyes adatnál jelentősen kedvezőbb, 117 Wh/km átlagfogyasztással teljesítettük a vasárnapi 299 kilométeres távot. A Zoéval szinte együtt indultunk, ám ő több mint egy órával gyorsabb volt nálunk. Nem töltött, és mindössze 10%-os töltöttséggel futott be, mi közel 50%-os akkuval értünk célba
A szombati bemelegítő szakasz után valamivel hosszabb etap várt bennünket az eTour vasárnapi versenynapján. Mondhatni, hogy az utolsó egyszerű napon, hiszen hétfőtől már a verseny is keményebb munka lesz: minden nap köztes célpontot, egy-egy helyi e-autó találkozót is kapunk, ahová ugyanúgy megadott időben kell érkezni, ahogyan az esti befutókba. Így tehát míg az első hétvégén naponta csak egy-egy versenyszakasszal kellett megküzdeni, hétfőtől már kettővel. [BANNER type="1"]
Időt nyer, aki elsőként ér a töltőhöz, egyértelmű volt, hogy mindenki az egyetlen ingyenes út közbeni pontra repül rá. Mi nem elég, hogy többet töltöttünk, még azt is meg kellett várjuk, amíg az Ioniq végez, ám így is alig több mint 30 percet álltunk
A vasárnapi 299 kilométer a legtöbbek számára egy köztes töltést jelentett, kivétel volt azonban a szombaton első helyen végző 400 kilométeres hatótávot ígérő Renault Zoe és az őt valóban szorongató átépített Citroën AX. E két autó percre azonos idővel végzett az így megosztott első helyen, harmadik pedig ismét a Hyundai Ioniq lett. Vele valamelyest versenyben voltunk, de persze, hogy tulaja, aki fél éve használja az autót, és már beletekert 13 ezer kilométert, jobban ismeri, jobban meri neki nyomni, illetve az Ioniq eleve 55 kilométerrel nagyobb hatótávot ígér. Igaz, szerintem annyival valójában nem tud többet, mert ma nekünk is 255 kilométeres elvi hatótávot hozott a Focus, a köztes töltőig vezető 182 kilométeres út után 73 kilométernyi hatótáv maradt még benne. Ha már ingyenes volt a töltés (egy BMW kereskedés oldalában, 0-24 órában elérhető, nem mellesleg Schneider gyártmányú töltőnél), 83%-ig fel is töltöttük az akkut.
230 kilométernyi hatótáv az indulás után 20 kilométerrel, végül 255 kilométeres elvi hatótáv adódott. Klíma nélkül, 95 km/óra körül, a kamionok tempójában. Az Energy Coach gyakorlatilag egy eco vezetéstecnika tréner
A vasárnapból nagyjából ennyit lehetett kihozni - a gyári 164 helyett 117 Wh/km fogyasztással. Utólag azonban már látom, hogy a szombatot csinálhattuk volna ügyesebben, de akkor nem gazdagodtam volna azzal az élménnyel, hogy mennyire jól és kényelmesen tud működni egy német autópálya melletti ingyenes töltőpont. Sőt, bár szombat este pont azt kérdezték tőlem többen is, hogy miért töltöttem annyit az autóba, vasárnap tovább erősödött bennem a hit, hogy tölteni sosem árt. A "Béláim, ezt túltoltuk" érzés ugyanis ma még tovább erősödött bennem. Annak ellenére, hogy ez - sajnos - sok villanyautó-használóban túlzottan is benne van.
Ingyen, de csak RFID-kártyás azonosítással használható a kirkeli BMW díler villámtöltője
Versenyidő szempontjából ugyanis abszolút baklövés, hogy a célba 90 megtehető kilométerrel érkeztem, de mivel ott viszont szinte öldöklés kezdődött a Type2 töltőkért, mégsem volt alaptalan a korábbi túltöltés. De miért is kellett versenyt futni a töltőhelyekért? Mert az összes Tesla felcsatlakozott, még olyan autó is, aki csak kíséri a versenyt, pont utóbbinak a tulaja szó szerint is kiverte a biztosítékot, majd azt igyekezett a mi jóval kisebb teljesítményű, korábban felrakott töltőnkre fogni. Ezzel aztán nálunk is kicsapta... Főként, miután kiderült, a Teslák számára van a hotelnél is töltő, ún. Destination Charger, ráadásul a Teslák nem csupán nagyobb hatótávval, hanem Luxemburgtól mintegy 35 kilométernyire extra gyors és ingyenes Supercharger töltőállomással is rendelkeznek, nem mellesleg reggel onnan indulnak.
A teslások mindig töltenek, akkor is, ha igazából nincs rá szükségük. Ennek köszönhetően kellett a mi autónk feltöltődésére éjfélig várni
Az elektromos Focus folyamatos internet-kapcsolattal rendelkezik, onnan látja a töltőadatbázisokat, a forgalmi infókat, de magáról is életjelet ad, mutatja töltöttségét, beállíthatjuk előhűtését, előfűtését, nyithatjuk zárhatjuk. Weben és okostelefonon is
Ma irány Brüsszel, majd Hollandia, Eindhoven - a hazainál jobb, de a németnél gyengébb villámtöltő-hálózattal.
Tovább az eTour sorozat további cikkeihez. [hirdetescimke] Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya[/url].






















Ja, viszont az Ioniq CCS-es, nem?
Akkor Hyundai kereskedéseket érdemes lehet sasolni, hátha engednek tölteni…
„egy BMW kereskedés oldalában”
Kár, hogy „csak” a CCS jó nektek gyorstölteni.
A KIA szalonok jó részénél van legalább 20kW-s CHAdeMO, és nagyon kedvesen megengedik a töltést bárkinek, ingyen.
Bár igaz, hogy ezek csak nyitvatartási időben elérhetőek…