Testközelből a BMW új arcai!

Farkasszemet néztünk az új BMW i7 és X7 modellekkel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét lapot húzott 19-re a BMW, legalábbis a formatervek terén, de valószínűleg bejön a bajor márka számítása. Élőben sokkal emészthetőbb az i7 és az X7 orra.

Rendkívül bátrak a BMW formatervezői, na meg a márka vezetősége is, hogy engedik szárnyalni a fantáziát, hogy sorozatgyártásba engednek olyan megoldásokat, mint például az új 4-es sorozat nagy hűtőmaszkjai vagy épp az új 7-es sorozat és a friss X7-es osztott fényszórói. De működik a dolog! Ráadásul gondoljatok bele, hogy mennyire zseniális marketingeszköz is egyben ez a bátorság. Hiszen óriási „ingyen reklám” már önmagában az, hogy mindenki az új dizájnelemekről beszél, vitázik, kiborul, vagy épp örül nekik. Senkit nem hagy hidegen, mindenkinek van róla véleménye. Ugye ott az ezeréves népi bölcsesség, hogy ízlésről vitázni felesleges… mégis megtesszük. Akarva-akaratlanul állást foglalunk és teljesen mindegy, tetszik-e vagy sem, ám eközben máris továbbvisszük a hírét annak, amiről épp folyik a diskurzus. Amióta megjelentek az első képek a frissített X7-ről és az új 7-es sorozatról, számtalanszor belecsöppentem a tetszik-nem tetszik vitába. De hát ezek a viták többnyire az autók orráról folytak, és eközben úgy érzem, nagyon sokan eltávolodtak egy fontos és lényeges aspektustól: örülni kell a változatosságnak!

Természetesen az is fontos, hogy mindenki elmondhassa az őszinte véleményét, például a BMW merész formaterveiről, de sose feledkezzünk meg arról, mennyire jó már, hogy szokatlan, az átlagostól eltérő vonalakat is láthatunk a sorozatgyártású autókon.

Emlékeztek még a Bangle-féle hetesre, mennyire megosztotta a rajongótábort meg úgy az egész autóőrült társadalmat? Mégis sikeres lett a modell, és ugyanezt látjuk a 4-es esetében. Valószínűnek tartom, hogy a 7-es és az X7-es esetében sem nyúlt mellé a BMW, hiszen a külcsín mellett a belbecs is fontos. Márpedig nagyon könnyen, nagyon gyorsan megszerethető egy autó – bármilyen is a formaterve – ha jó vele együtt létezni. Erről az együtt létezésről majd az idő dönti el, hogy milyen, mi most csak egy statikus bemutatón találkoztunk az újdonságokkal, szóval egyelőre csak első benyomásokra hagyatkozhatunk. Mielőtt a főszereplőkre térek, érdemes megemlíteni két art car modellt is, amelyek a bemutató helyszínén, a Danubiana kiállítóterében állítottak ki. Mindkettőről olvashattatok már a húsvéti anyagunkban, de most lőttünk néhány képet róluk a saját kezünkkel is. A bejáratnál az az iX fogadott, amelyet Urban Klinkon, a ljubljanai Képzőművészeti és Formatervezési Akadémia mesterszakos hallgatója festett ki, a BMW Szlovénia fiatal művészeknek felkínált lehetőségével élve.
Hirdetés
Bent pedig a Jeff Koons alkotta M850i xDrive Gran Coupé díszelgett. A képregényekből merítő külső mellett bent is a klasszikus szuperhősös színek, a vörös és a kék láthatók. Élőben ez az alkotás is sokkal-sokkal nagyobbat „üt” mint képeken. A Koons féle BMW-ből ráadásul 99 darabot készítettek, de már mindent el is adták. Na, de a fő fogás az X7 és az i7. Bizony, csak az i7, ugyanis az új 7-es sorozat belsőégésű motorral felszerelt változatai később érkeznek a piacra. Az i7 kezdi meg az úttörő feladat végrehajtását, hogy megszerettesse magát azzal a vásárlóközönséggel, akik hajlandóak 50 millió forintnál is többet fizetni egy autóért. Ám kezdjük az X7-tel, amiről itt olvashatsz részleteket. Tényleg letaglózó jelenség, de hát ezt már tapasztalhattuk eddig is.

Aki esetleg fintorog az orra láttán, mindenképp adjon majd neki egy esélyt élőben is. Kimondottan passzol a méreteihez a két hatalmas hűtőmaszk és ügyesen oldották meg az osztott fényszórókat is.

Az alsó rész harmonikusan tagozódik be lényegében a sárvédő szélesítésekbe, illetve az abba vágott légbeömlőkbe. Szintén döbbenetesek a 23 colos kerekek, de hát egy ekkora méretű autóhoz még ezek is passzolnak, persze az még kérdéses, hogy a menetkomfortra vajon milyen hatással vannak. Hátul már jóval megszokottabb a kép, ahogy az utastérben is hozza a megszokott igényességet. Szintén vita tárgya lehet a jobb első ülés előtti díszléc világító X7 felirata, de sötétben mindenképp óriásit dob a hangulaton. Elérkeztünk az i7-hez, amelynek valójában az arányai a legfurcsábbak és nem is az orra. Őszintén szólva, először az ugrott be róla, hogy ez egy Rolls-Royce. Szándékosan-e vagy sem, de nagyon emlékeztet a brit luxuscirkálókra. Nézzük először a száraz adatokat. Az még nem is meglepő, hogy egy luxuslimuzin nagyon hosszú, az i7 tengelytávolsága például 3125 mm, a karosszéria hossza pedig 5,24 méter (13 centivel hosszabb az elődnél). Ami igazán meglepő az a magassága és a szélessége, ugyanis 1544 mm magasra nőtt, ez pedig 7,7 centis növekedés az elődhöz képest. Szélessége 1950 mm, ez 4,8 centis növekedés, de kellett is, hogy magasra nyújtózkodás közben ne nézzen ki hülyén. Persze ez a magasra növés többek között a padlólemezen sorakozó akkumulátorok számlájára is írható.
Hirdetés

BMW i70 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
5391 1950 1544 3215 500
Hirdetés

Szintén Rolls-Royce-ra hajazó megoldás a gombnyomásra szélesre táródó első ajtó, pontosabban ajtók, de hátul is ugyanez a megoldás található. Ám mielőtt hátra és belülre is elkalandozunk, meg kell még említeni a világító hűtőrácsot. Ami jóval látványosabb, mint például az X6-oson alkalmazott, a vesék rácsai közé rejtett fények. A 7-esen ugyanis azok körvonalát világítják meg. Oldalról feltűnőek a hatalmasra hízott „hokiütők”, hátul pedig egészen visszafogottak a formák az autó orrához képest. De nincs a harmóniában hiba. Összességében letisztult és nagyon elegáns az i7. Nem mellesleg tekintélyt parancsoló is. Bent a vezető felé forduló műszerfal-elrendezést kapjuk az ívelt kijelzővel is. A vezető előtti műszeregység 12,3 colos, az infotainment érintőképernyője pedig 14,3 colos. Alatta fut az úgynevezett Interactive Bar a műszerfal teljes szélességében. Ez a kristályhatású megvilágított felület a klímavezérlőt is magában foglalja. Nem feledkeztek meg a hatalmas panoráma üvegtetőről és a fűthető kartámaszokról sem, de ezekkel már találkoztunk máshol is. Mivel az i7-es sofőrös limuzinnak is beválik, hátul is csemegék várnak. Szokás szerint szinte fekvőhellyé alakítható a jobb hátsó ülés, az ajtóburkolatokba pedig külön érintőképernyőt kapnak az utasok. A legnagyobb durranás pedig a mozivászonszerű, 31,3 colos kijelző. De hát ez már nem is kijelző, nevezhetjük akár „házimozi rendszernek is”. Ha kicsit egyedi módon is, de moziélményt ad ugyanis a hátul utazóknak a 8K felbontású érintőképernyő a Bowers & Wilkins hangrendszerrel kiegészítve, Ehhez járnak a fejtámlába és az ülésekbe épített hangszórók is. A BMW i7 xDrive60 már novemberben megérkezik a piacra 544 lóerős rendszerteljesítménnyel és 745 Nm forgatónyomatékkal, ami két villanymotor együttes munkájának eredménye. Ezzel az erővel 4,7 másodperc alatt van százon a luxuslimuzin, a végsebességét pedig 240 km/órában limitálták. A 101,7 kilowattórás akkumulátor minimum 590 kilométeres hatótávot ígér, ez sem utolsó szempont. Ám a többi hajtásláncra 2023-ig kell várniuk az európai vásárlóknak, köztük a villanyhajtású változat csúcsmodelljére is. Az i7 M70 xDrive 600 lóerővel és 1000 Nm forgatónyomatékkal érkezik majd!
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.04.29. at 10:03
    Permalink

    Egy igazi kretén, kretén hozzászólás!
    Neked sosem lesz ilyened vagy ehhez hasonlód. Neked jó a pedálos Moszkvics, meg PDTI-s fosvágen, ezen a szinten vagy! Majd jó pofára esel, amikor az eladási számok meg fogják mutatni a BMW igazát. Hála az égnek, a potenciális vásárlók teszik a dolgukat és kommentelnek baromságot. Az írgykedő fikázóknak pedig nem marad más, mint a sovárgás!

    • 2022.04.30. at 16:09
      Permalink

      A Tesla úgy zúzza ízzé-porrá a kis BMW-cskédet, mint annak a rendje. Zipse még arcoskodik, de nemsokára puncsolni fog Musknak, mint Diess 😀

      • 2022.05.04. at 10:55
        Permalink

        Képen kívül, láttám már Teslát, vagy BMW-t? Ugye nem, ezért firkálsz baromságokat. Ülj vissza a 15 éves Asttrádba és a lehúzott ablakon könyökölj ki.

        • 2022.05.04. at 20:06
          Permalink

          A Tesla 4(!!!) modellel fogja idén beérni a BMW, a Merci és az Audi globális eladásait. Négy modellel. Néggyel. Amúgy semmi új a nap alatt, olyan vagy, mint egy átlag német ember, hozod a szintjüket arroganciában 😀

    • 2022.05.01. at 06:41
      Permalink

      Kedves Zoltán!

      Szar autóra akkor se lenne pénzem, ha milliárdos lennék.

      Az autó ott kezdődik, hogy mindig lehet számítani rá. Biztos pont, szilárd szikla az ember életében, ami megnyugvást ad, mert tudod, hogy megbízhatsz benne, nem fog cserben hagyni. Pláne a mai, önmagából kifordulni látszó világban.

      Ez az legfőbb tulajdonság, elkezdődik a Suzukiban, majd továbblép egy magasabb szintre, ami a Toyotában ölt testet azért, hogy végül a Lexusban, a az autók Jézusában manifesztálódjon.

      Ennek a hárombetűs gagyi márkának köze nincs a megbízhatósághoz, ahhoz a tulajdonsághoz, ami eleve szükséges feltétel ahhoz, hogy egy négykeréken guruló vasdarabot autónak nevezhessünk.

      Persze valamiben bajnok ez a förtelmesen szar márka, amit bmw-nek hívunk:

      https://budapestkornyeke.hu/kigyulladt-egy-bmw-x6-os-az-auchan-parkolojaban-miert-egnek-ki-gyakran-a-meregdraga-bmw-k/

      Zoltán!

      😀

      Ez még a Dácsiának is megy…. cimbora… hát, hogy van ez?

      Még a románok is tudnak olyan autót gyártani, hogy az szolgáljon a gazdájának, ne kárt okozzon neki! x-D

      • 2022.05.03. at 03:57
        Permalink

        istenem az uj mercedesek miért hajlamosak kigyulladni? vagy a ford benzinesei, elöfordulnak rossz, ki nem próbált konstruciók, mármint nem tesztelték eleget, egy biztos a bmw sosem volt a csóróknak tervezve, újonnan sem, amig garis addig biztos jó de azért csak tudnak valamit, ha eladás rekordokat döntenek szinte minden évben…

      • 2022.05.04. at 10:53
        Permalink

        Csak az írigység beszél az ilyen emberekből. Sosem lesz még hasonlód sem, csak a vágyálom és a sóvárgás marad, no meg az 1992-es Suzuki Stift!

        • 2022.05.04. at 15:02
          Permalink

          Ilyen szarokat, amit a bmw kínál soha nem vennék.

          Nem lennék nyugodt… vajon mikor gyullad ki? Benn égnek a gyerekeim, ha nem tudom őket kimenteni időben?

          Undorító szar márka, bűnözőknek, lumpeneknek meg cigányoknak. Ez a bmw.

  • 2022.04.29. at 11:23
    Permalink

    Sokadszor írom le, ez a horvát csávó kegyetlenül tehetségtelen formatervező. Bangle 70%-ban betalált, a 20%-ban meg nagyon mellé ment. De ez a csávó csak xarságot ad ki a kezei közül, a Vision Circularra nincs mentség. Pedig ez volt a BMW fő tanulmányújdonsága az abszolút hazai Müncheni IAA-n https://egzostive.com/iaa-munich-german-brands/ ), konkrétan a belvárosi pavilonokban sorban kellett állni azért hogy megnézzék.
    Maga a kocsi fantáziátlan és mentes az eredeti ötletektől, de az igazán szörnyű a mályva hímzett szövet. Mintha egy vidéki szerb nagynéni nappalijából hozták volna el. Nem az heritage amihez az emberek többsége kötődni fog 🙂

Vélemény, hozzászólás?