Top 10 – a leginkább kedvelt 7-8 éves használt autók listája

Ezektől az autóktól nem akarnak megválni a tulajok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal a 2012-2013-as évjárat adásvételeit nézte át az amerikai iSeeCars, az adatok szerint a Toyotáktól nagyon nem kívánnak megválni gazdáik.

Nyolc évvel ezelőtt, a 2012-es Párizsi Autószalonon debütált a Toyota Auris második generációja, rögtön hibridként is, 2013-ban pedig annak kombi, Touring Sports verziója is befutott. Alighanem ez is hozzájárult ahhoz, hogy a 2012-es, 2013-as modellévek történelmi fordulópontnak tekinthetők az autóiparban. A Toyota is ekkor kapcsolt rá, de az általa már az első Priusszal is útjára indított hibrid forradalomhoz ekkortájt kezdett egyre több gyár csatlakozni. Míg a hibrid autók korábban talán kifejezetten a tudatos fogyasztók kedvenceinek számítottak, innentől kezdődően egyre szélesebb körben választották a részben elektromos hajtásláncokat az átlagos autóvásárlók is.
Hirdetés
Nem véletlen, hogy az észak-amerikai használtautó-piac legnagyobb keresőmotorja, az iSeeCars.com elemzői ezt az évjáratot választották legújabb kutatásuk tárgyául. A merítés hatalmas volt, hiszen több mint 900 ezer olyan adásvételt vizsgáltak meg, amelyet 2020 első nyolc hónapjában (januártól kora szeptemberig) kötöttek meg, és amelyben 2012/2013-as modellévű gyártmányok voltak érintettek.
Az oldal szakértői arra voltak kíváncsiak, hogy ezekben a tranzakciókban milyen számban szerepeltek egyes típusok, és hogy ez a szám hogyan viszonyul az egykori újonnani eladásokhoz, magyarul mely típusok tulajdonosai ragaszkodnak a leginkább autójukhoz. A jelek szerint a hibridek nagyon népszerűek a vásárlók között: míg a nyolcéves autók tulajdonosainak átlagosan 16,8 százaléka (hatból egy ügyfél) tartja meg járművét, a hibridek körében átlagosan 1,6-szer ennyien (26,9%, azaz hétből ketten) ragaszkodnak meglévő és bevált autójukhoz.
Hirdetés

A teljes piaci kínálatot elemezve kiderült, hogy a leghűségesebb vevők fele hibrid gépkocsival közlekedik. „A hibridek vásárlói jellemzően praktikus gondolkodású, környezettudatos emberek, akik hosszú távon gondolkodnak, és hajlandóak beruházni a környezet védelmébe” – értelmezte az eredményt Karl Brauer, a kutatást végző csoport vezetője.
Vevőmegtartási rekorderek az iSeeCars.com statisztikája szerint
Rangsor Modell Az autót megtartó ügyfelek százaléka A piaci átlaghoz (16,8%) viszonyítva
1. Toyota Highlander Hybrid 38,0% 2,3x
2. Toyota Avalon Hybrid 36,5% 2,2x
3. Toyota Camry Hybrid 34,6% 2,1x
4. Volkswagen Passat 33,8% 2,0x
5. Toyota Land Cruiser 32,7% 2,0x
6. Volkswagen Golf 31,3% 1,9x
7. Subaru Outback 31,2% 1,9x
8. Lexus ES 300h 31,1% 1,9x
9. Honda CR-V 30,9% 1,8x
10. Toyota Prius 30,5% 1,8x

Noha 2012/13 táján már más gyártók is kínáltak hibridet, a Toyota-csoport egyértelműen uralja a mezőnyt: a top 10-es listán szereplő mind az öt hibrid modell az ő gyártmányuk (négy Toyota és egy Lexus). Egy hatodik modelljük is felkerült a toplistára, a Toyota Land Cruiser.
A vérbeli terepjáró jelenleg még nem kapható hibrid hajtáslánccal, a következő generáció azonban már azzal is várható. Feltűnő, hogy az „első fecskét”, a Toyota Priust négy másik hibrid is megelőzi a listán: pont ez mutatja, hogy a benzin-elektromos hajtáslánc-technológia már nyolc évvel ezelőtt általánosan elfogadottá vált, és a vevők örömmel választották a korábbi modelleknél is az új, immár hibrid hajtású verziót.
Hirdetés
Az elemzők a részben vagy teljesen elektromos járművek között is felállították a rangsort. Erre a listára még egy Lexus, az RX 450h is felfért. Az is látszik ugyanakkor, hogy nem minden hibrid nyűgözte le vásárlóit, a korai villanyautók pedig csak akkor számíthattak az amerikai tulajdonosok tartós jóindulatára, ha megfelelően nagy hatótávolságot kínáltak. Itt persze érdemes ismét megjegyezni, hogy az iSeeCars.com az észak-amerikai vevők kötődését mutatják, az öreg kontinensre nem feltétlenül egy-az-egyben igaz.
Vevőmegtartási rekorderek az iSeeCars.com statisztikája szerint - kizárólag elektrifikált modellek
Rangsor Modell Az autót megtartó ügyfelek százaléka A piaci átlaghoz (16,8%) viszonyítva
1. Toyota Highlander Hybrid 38,00% 2,3x
2. Toyota Avalon Hybrid 36,50% 2,2x
3. Toyota Camry Hybrid 34,60% 2,1x
4. Lexus ES 300h 31,10% 1,9x
5. Toyota Prius 30,50% 1,8x
6. Lexus RX 450h 29,80% 1,8x
7. Lincoln MKZ Hybrid 24,30% 1,4x
8. Tesla Model S 23,60% 1,4x
9. Ford Fusion Hybrid 23,30% 1,4x
10. Ford Fusion Energi 20,40% 1,2x
11. Porsche Cayenne Hybrid 16,10% 1,0x
12. Hyundai Sonata Hybrid 16,00% 1,0x
13. Kia Optima Hybrid 12,60% 0,8x
14. Nissan LEAF 7,30% 0,4x
Az ügyfelek elégedettsége nemcsak a gyártók, de az új autó vásárlását fontolgatók számára is értékes információ. „A nyolc éven túl megtartott autók többsége hibrid, illetve az átlagnál kedvezőbb fenntartási költségeket kínáló, megbízható jármű” – összegezte a tanulmány tanulságait Brauer. „Ez mindenképpen bizalmat ébreszthet azokban, akik most gondolkodnak hibrid autó vásárlásában.”
Adatok: iseecars.com, forrás: Smarter Media[/i]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?