Tudtad, hogy a Ford mellett a Hertz is erősen magyar kötődésű?

100 éves a Hertz autókölcsönző - Eláruljuk, miért lehetünk rá büszkék!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ma már természetes dolog, hogy vannak autókölcsönzők, de 100 éve ez a műfaj még nem is létezett. Egy jó üzleti érzékkel emigrált hazánkfia azonban ezt is létrehozta.


Júniusban írtunk arról, hogy miért lehetünk büszkék az idén 115 évvel ezelőtt alapított Ford legendás T-Modelljére, naná, hogy Galamb József miatt, ám van még egy cég, ami épp idén 100 esztendős, s hasonló jelentőségű vállalat a maga területén, mint a Ford, ami az első népautót teremtette meg, s a sorozatgyártást is bevezette. Ez a cég pedig a Hertz autókölcsönző, ami az autókölcsönző műfajt életre hívta.
A két vállalat története ráadásul számos ponton kapcsolódott egymáshoz az elmúlt 100 esztendő során, s miként a Ford is rendkívül sokat köszönhet Galamb Józsefnek, a Hertz is magyar kötődésű, alapítója ugyanis az egykori Magyarország területéről származott. Az 1918-ban, Chicagóban, a felvidéki magyar származású Herz Sándor (John Daniel Hertz) által alapított Hertz vállalat kezdetben taxi szolgáltatóként indult. Megkülönböztető jegynek számítottak az egyenruhát viselő gépkocsivezetők és a naponta takarított, viteldíj készülékkel ellátott sárga-fekete színűre festett autók, amivel hamarosan a tisztaság, minőség és a megbízhatóság jelképévé váltak. A jól szervezett Yellow Cab, a sárga taxi pedig fogalommá lett az Egyesült Államokban, de Herz Sándor lényegében a mai budapesti taxik színét is meghatározta.

Az 1908-ban kigördített, majd az 1923-ban bevezetett szalagszerű gyártással összesen 15 millió példányban elkészített, s 1999-ben az Évszázad Autójának választott T-Modell taxiként is kedvelt volt a Hertznél, s a cégalapító hatalmas ötlete volt, hogy igazán jó profitot akkor érhet el, illetve akkor adhat nagyobb számban bérbe autókat, ha azokhoz nem ad sofőrt. Így született meg a bérautó fogalma. A kezdetben 12 T-Modellel indult Hertz 1923-ben a Rent a Ford vállalkozáshoz csatlakozva már 600 gépkocsit tartalmazó flottával, évi egymillió dollár jövedelmet ért el. Autóflottájuk pedig túlnyomó részben a megbízható, strapabíró, könnyen kezelhető és olcsó Ford T-Modellekből állt.
John D. Hertznek és Galamb Józsefnek a világ számtalan olyan újítást köszönhet közvetett módon, melyek meghatározóak voltak a XX. század gazdasági fellendülésében. A Fordnak köszönhetjük a könnyen kezelhető, megbízható és alacsony árú automobilok tömeges megjelenését, Hertznek pedig többek között az autókölcsönző és taxi üzlet megalapításán kívül, a Rail&Drive, később a Fly&Drive programok bevezetését, sőt például olyan találmányokat, mint az először 1926-ban alkalmazott Hertz „National Credential Card”-ot, ami a későbbi hitelkártyák őse volt. E két amerikai óriásvállalat működése tette lehetővé a XX. század első felében a turizmus iparág kiépülését és felvirágzását.
Hirdetés

A Hertz által már 1925-re létrejött a keleti parttól a nyugati partig terjedő autókölcsönző hálózat, a képviseleteken bárhol le lehet adni a kibérelt gépkocsit. Már a húszas években megszokottá válhatott az Egyesült Államokban a Rent it Here, Leave it There kiszolgálás. A folyamatosan fejlődő vállalkozásnak egyre több gépkocsira volt szüksége. Az autópiacon nagy vásárlóként léptek fel, komoly gyártási kapacitásokat kötöttek le, igényeikkel pedig hozzájárultak a technikai fejlődéshez. Beszámolójuk szerint Hertzék találták ki az automata ablaktörlőt, a közlekedési lámpával ellátott útkereszteződéseket és a forgalombiztonsági okból fehérre festett (így jobban látható) autókerekeket is, mely igényeket a Ford Motor Company, mint egyik legfontosabb partner is igyekezett kielégíteni.
Az 1908 októberében bemutatott és 1927-ig gyártott T-Ford modellt kifejezetten a Hertz flotta autói, azaz a bérlők kényelme érdekében kezdték el önindítóval szerelni a „főtengely-hosszabbító” indítókar, azaz a kurbli kiváltására. A század elején csak kiváltságosok számára elérhető, luxuscikknek számító autó a Henry Ford által feltalált sorozatgyártásnak és a Hertzhez kötődő bérleti lehetőségek elterjedésének köszönhetően válhatott közhasználatú közlekedési eszközzé az USA-ban.
Egy válságot és a világégést nagy lépéssel átugorva a Hertz 1958-ban az Egyesült Államokban több mint 60 millió dollár értékben vásárolt mintegy 18 ezer gépkocsit - a Fordon kívül a Cadillac, Buick, Oldsmobile és Chevrolet márkáktól. Öt év múlva, 1963-ban bérautó kínálata már 85 ezer gépkocsit számlált. Itt már elkezdődött a flotta alapos diverzifiákálása, ebben az évben a Hertz ezer darab nagyteljesítményű izomautóval is bővítette flottáját, a legendává vált Mustang Shelby GT 350-esekkel. Ez az 1000 autó alkotta a korabeli „Adrenalin Fleet”-et (ami a Rent-A-Racer program égisze alatt is futott). Az Egyesült Államokban a kifejezetten a Hertz számára gyártott Mustangok azóta is a flotta szerves részei, de a Ford Mustang Shelby GT 350 sikere nyomán még több Ford performance típusú special edition Hertz flotta is debütált az évek során, Európában például a Fiesta ST 200 lóerős változatából.
Hazánkba 1978-ban tért vissza a Hertz, ekkor sárga-fekete matricás bérautók jelentek meg Budapest utcáin. A magyar Hertz persze be kellett kerüljön egy szocialista, állami nagyvállalatba, a FŐTAXI képviselte a kor lehetőségeinek megfelelően. Hatalmas Zsiguli flottát üzemeltettek, de természetesen „nyugati gépkocsik” is szerepeltek a parkban (elsősorban Ford, Opel, Volkswagen típusok), azokat azonban „deviza-kitermelési kötelezettség” terhelte, belföldiek csak különleges esetben (pl. magánszemélynek esküvő, vállalatnak külföldi partner érkezése jelentett különleges esetet) bérelhették.

1983-ban a Hertz Európa-szerte elsőként biztosított gyerekülést az általa kölcsönzött bérautókba. Létrehozta továbbá a „Free Zone” rendszert, melynek tagjainál szabadon, minden kötöttség nélkül át lehetett venni és vissza lehetett adni a bérautókat - az autók szabad áramlása a tagországok között már-már az Európai Uniót előlegezte meg. 1984-ben a Hertz az USA-ban bemutatta számítógépes útvonaltervező technológiáját. S míg nálunk ekkor még csak a kiváltságosok rendelkezhettek telefonnal, a Hertz több európai nagyvárosban is kínált már telefonkészülékkel felszerelt bérautókat is.
1987-ben a New Jersey állambeli Park Ridge-ben nyílt meg a Hertz társaság új világközpontja, ugyanekkor a Ford Motor Company is Hertz tulajdonrészt vásárolt.

1994-ben a Hertz a Ford Motor Company 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalattá vált.

A Hertz ekkor a világ legnagyobb autókölcsönzője volt, a világ 143 országában, 6500 helyszínen működő társaságként. Ezt követően a Hertz 3 éven keresztül rekord profitot realizálva őrizte meg piacvezető szerepét. 1997 óta a Ford fokozatosan értékesítette Hertz részvényeit. 2005-ben a Ford a Hertz végleges eladása mellett döntött. A Hertz ebben az évben is nyereséges volt, de a Ford pénzügyi eredményeihez képest elenyésző profitot hozott: az első negyedévben a Ford 579 millió dolláros nyereségéből 33 milliót adott az autókölcsönző üzletág. Ugyanekkor a Hertz kb. 2,5 milliárd dollárt ért, és erre az összegre a Fordnak nagy szüksége volt, ezért adta el. Napjainkra elmondható, hogy a Hertz közel tízezer irodájával a világ 160 országában csaknem egymillió, a környezetet egyre kevésbé terhelő gépkocsiból álló, korszerű flottájával valóban a legnagyobb, legjelentősebb autókölcsönző szolgáltató. A 100. születésnapját idén ünneplő Hertz erősebb és fejlődőképesebb, mint valaha. A cég hazánkban 40 éve van jelen, ezres nagyságrendű gépkocsiparkjával évente több mint 30 ezer ügyfelet szolgál ki. Bár a Ford személyautó, kishaszonjármű összesített eladásokkal piacvezető, ennyi vevője nincs egy évben - ha viszont a szervizelésre, karbantartásra betérő kuncsaftokat is számoljuk, ők vezetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.29. at 08:17
    Permalink

    Tudtad, hogy ha nem is 100 éve, de 1 hete ugyanezt már megírta a vancello blog? Az már csak hab a tortán, de nem meglepő, hogy másnak nem csak hogy jóval hamarabb, de szellemesebb stílusban sikerült ugyanez…

Vélemény, hozzászólás?