Túraautó lett a kis Porsche is

A 911 után a 718 Boxster és Cayman is T változatot kapott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 911 esetében jól bevált receptet alkalmazta a Porsche a 718-as modellekre is, és elkészítették a T jelölésű változatokat.


T, mint Touring, ilyen egyszerű a betű mögötti jelentés. A története azonban régre nyúlik vissza, hiszen eredetileg az 1968-as Porsche 911-ből készült egy puritán változat, amelyet nemrég felelevenített a márka és a típus most kifutó generációjából is elkészítette a „T-modellt”.

A puritánság azért persze nem azt jelenti, hogy a lemezekig lecsupaszították a modelleket és szinte semmi nincs bennük. Nagyon is ügyeltek a kényelemre, viszont tényleg alkalmaztak néhány tömegcsökkentő megoldást, hogy még sportosabbra faragják az autókat. Így még nagyobb élményt nyújt a soros, négyhengeres, turbófeltöltéses boxermotor, amely 300 lóerővel és 380 Nm forgatónyomatékkal mozgatja a kupét és a kabriót. Miközben az autó tömege csak 1350 kilogramm. Egy lóerőnek tehát csak 4,5 kilogrammot kell mozgatnia, így az autó 5,1 másodperc alatt eléri álló helyzetből a 100 km/h tempót, a végsebessége pedig 275 km/h. PDK sebességváltóval ugyan 30 kilogrammal nehezebb az autó, a gyorsulása mégis jobb, hiszen 4,7 másodperc elég neki a 100-as sprinthez. A T-modellekhez jár a PASM futómű a 20 milliméteres szabad magasság csökkentés lehetőségével, az aktív motortartó bakok, a hátsó önzáró differenciálmű és a nyomatékvektor szabályozás is.
Hirdetés

Természetesen az autók dizájnja is utal rá, hogy nem az alapváltozatok. A leglátványosabban talán a 20 colos könnyűfém keréktárcsák árulkodnak a maguk fényes szűrke színével. A szakavatottaknak viszont feltűnhetnek a szintén szürke külső tükörházak. Hátul pedig a fekete krómvégű kipufogók gondoskodnak a különlegességről továbbá a T logók is beszédesek. A Porsche 718 Boxster T és Cayman T már megrendelhető, Németországban 65 070 euróról (kb. 21,3 millió forintról) indul az előbbi és 63 047 euróról (kb. 20,6 millió forintról) az utóbbi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?