Új gyorstöltő a Volvo C30-asban

Másfél óra alatt feltölthető az elektromos Volvo C30

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Volvo C30 5,9 másodperc alatt gyorsul fel nulláról 70 kilométer/óra sebességre és akkumulátorainak csak másfél órára van szükségük a teljes feltöltődéshez. Ezek az eredményei a Siemens-Volvo együttműködés újabb fázisának.


Nyáron indul az a program, amelyben száz frissített Volvo C30-ast adnak bérbe szerte Európában, hogy ezzel igazolják, van létjogosultsága az elektromos autóknak a hétköznapokban. Az új gyorstöltővel már tíz perc alatt húsz kilométeres hatótávra lehet feltölteni a kocsi akkumulátorát, így napközben több hasznos órát tud dolgozni az autó. A Siemens által fejlesztett új motor 89 kilowattos (120 lóerős), legnagyobb forgatónyomatéka 250 Nm.
A 22 kw-os gyorstöltő a világon az első fedélzeti töltő, amely háromfázisú és elég kicsi ahhoz, hogy beférjen egy elektromos autóba. Háromfázisú csatlakozóval a teljes töltés 1,5 órát vesz igénybe, amivel a gyártó szerint 164 kilométeres hatótáv érhető el. Normál, egyfázisú 230 voltos háztartási konnektorból a Volvo C30 Electric feltöltése továbbra is 8-10 órát vesz igénybe.
Hirdetés

A Volvo és a Siemens 2011 augusztusában lépett stratégiai szövetségre az elektromos autózás fejlesztése és elterjesztése érdekében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?