Új lámpát villant Frankfurtban az Audi

Még nem szériában, de tanulmányautón már OLED lámpát hoz az Audi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A fénytechnikai laboratóriumában az OLED lámpát már tavasszal bemutató Audi a Frankfurti Autószalonra azzal szerelt tanulmányautót visz.


Nem meglepő, hogy a tavasszal vadonatúj és rekorder méretű fénytechnikai fejlesztő- és tesztelőközpontját bemutató Audi első kíván lenni a témában, s szeptember közepén, a Frankfurti Autószalonon bemutatja a jövő világítási módjának tartott OLED (organikus LED) lámpás tanulmányautóját. A mai LED-ekhez mérten szabad formaszobrászkodás lehetőségét adó, ezredmilliméter vastag, akár hajlított lemezkékből felépülő világítótest szerény energiafogyasztás és gyakorlatilag zéró hőkibocsátás mellett ad megfelelő, akár váltakozó színű fényt. Míg a hagyományos LED pontszerű fényt bocsát ki, az OLED teljes felületnyit, így nem szükséges hozzá tükör vagy projektor. A LED-nél is jobb energiahatékonyságú világításhoz természetesen hűtőrendszer sem kell.
Hirdetés

Az Audi szerint az OLED már jó úton halad a szériagyártás felé, s elsőként hátsó, illetve irányjelző lámpáknál találkozhatunk majd vele. Azt megelőzően pedig természetesen az utasterekben; a fényszóróknál most a lézerfény jelenti a jövőt. A négykarikásoknál vélhetően a következő A8 kapja majd meg elsőként szériában az OLED fényt. Arról egyelőre nincs hír, hogy csak utasterében vagy már rögtön külső lámpáinál is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?