Új rendszám érkezik – augusztusban, a motorkerékpárokra

Zöld rendszámot kaphatnak hamarosan az elektromos motorkerékpárok is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig hazánkban kevéssé terjedhettek el az elektromos motorkerékpárok, ezen azonban segíthet az augusztustól hozzájuk is igényelhető, adómentességre is jogosító zöld rendszám.

Míg az elektromos és plug-in hybrid személyautók már 2015 óta használhatják a zöld rendszámot, a motorkerékpárok számára eddig nem létezett ilyen. Augusztustól azonban a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is használhatják a világoszöld alapszínű, megkülönböztető és adókedvezményekre is jogosító plakettet - derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből.
Hirdetés
Az elektromos motorkerékpárok környezetkímélővé besorolását műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérhetik az üzemben tartók. Az új előírások augusztus 11-én lépnek hatályba. Ezt követően a környezetkímélőként bejegyzett motorkerékpárok első forgalomba helyezésük során világoszöld alapszínű hatósági jelzést kapnak. A már használatban lévő járművek üzemben tartói is időszakos vizsgálaton vagy szemlén kérhetik a környezetkímélővé besorolást, majd ezt követően végeztethetik el a rendszám cseréjét.
Hirdetés
Az ITM beszámolója szerint elektromos üzemmel a quadokat és a mopedautókat is beleértve három-négyszáz elektromos "motorkerékpár" közlekedik Magyarországon. A hétköznapi értelemben vett kétkerekű motorokból mintegy 150 elektromos hajtású lehet forgalomban idehaza.
Hirdetés

A zöld rendszám a motorkerékpárok esetén is a személyautókéval azonos kedvezményeket ad, igaz esetükben mind a parkolódíjak, mind a cégautóadó alól felmentés is értelmezhetetlen.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: "A környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni. 2021 elejétől e tiszta járművek mentesültek a gépjárműadó alól is. Az elektromos motorosok tehát megtakaríthatják a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterhek összesen több tízezer forintos költségét."
Az újonnan forgalomba helyezett alternatív hajtású járművek száma az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben tavaly. A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben több intézkedéssel támogatja a közúti közlekedés zöldítését. A Zöld Busz Program 36 milliárd forinttal ösztönzi az autóbuszok tiszta és csendes elektromos járművekre cserélését a nagyvárosok helyi közlekedésében. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázata 2020-ban mintegy 6 milliárd forinttal járult hozzá több mint kétezer környezetkímélő autó és robogó beszerzéséhez, az idei támogatási rendszer bejelentése pedig - ahogyan arról már beszámoltunk - a napokban várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?